Kiállítás nyílt Vámbéry Ármin életéről az MTA-n

Az MTA Könyvtár és Információs Központ Vasarely Termében látható Keletkutató dervisruhában című tárlat Vámbéry Ármin személye előtt tiszteleg, egyúttal képet nyújt hagyatékáról. A turkológus életéről és munkásságáról honlap is készült, így a tudós kéziratai és egyéb dokumentumai a nagyközönség számára is elérhetővé válnak.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint megnyitó beszédében kiemelte Vámbéry Ármin életének és munkásságának üzenetét a ma élő generációk számára, és reményét fejezte ki, hogy a centenárium alkalmából szervezett programoknak köszönhetően ez az üzenet egyre többekhez eljut.


Az 1832-ben született Vámbéry Ármin, a magyarországi keletkutatás talán legkülönlegesebb pályáját bejáró képviselője száz évvel ezelőtt, 1913. szeptember 15-én hunyt el. Neki köszönhetően kezdődött el hazánkban az egyetemi turkológiai oktatás, de az MTA tagjaként sokat tett a tudós testület könyvtárának gyarapításáért is: gyűjteményéből több mint hatszáz nyomtatott könyv és hatvan értékes török, perzsa és arab nyelvű kézirat került az Akadémia könyvtárába fia, Vámbéry Rusztem adományaként. (MTI)

képek: tortenelemklub.com