Láss világot és segíts!

A segítőszándékkal utazókat – önkéntes turistákat – a Föld minden pontján tárt karokkal várják, hiszen sok helyen még mindig nagy szükség van áldásos tevékenységükre.

A világszerte feltörekvőben lévő volunteer travelnek, azaz „önkéntes turizmusnak” köszönhetően az ökoszisztéma számos eleme – számtalan növény és állatfaj – menekül meg a kipusztulástól, valamint egyre több gyermek és család kap nagyobb esélyt egy ígéretesebb életre.

A voluntourism „misszió” arról szól, hogy bevállalós, aktív kikapcsolódást kedvelő felnőttek keresnek egy – a legtöbb esetben külföldi – helyszínt, ahol pár hétig vagy hónapig a közjóért tevékenykednek az adott intézmény, szervezet vagy terület javára.

2
Nélkülözhetetlen munkájuk során egy másik kultúrába és közösségbe csöppennek, ahol életre szóló élményekre, tapasztalatokra és barátságokra tehetnek szert. Sokuk gondolkodásmódjára, a léthez való viszonyára is nagy hatást gyakorol az önkéntes segítőként eltöltött időszak. E jelenség fokozódó térnyerésével az elszánt utazóknak lehetőségük nyílik, hogy különböző szervezeteken keresztül támogassák a rászoruló társadalmi rétegeket, elsősorban nem anyagi, hanem fizikai szempontból. A Föld számos pontján – több mint tizenöt éve – működő Önkéntes Központ (Centre for Volunteering) adatai szerint 2010-ben világszerte 6,1 millióan vállaltak valamilyen önkéntes munkát. Ez a 2006-os adatokhoz képest nagymértékű, 34%-os javulást jelent. A statisztikákból egyértelműen kirajzolódik, hogy a fővárosi lakosság körében kevésbé jellemző ez a fajta segítségnyújtás, mint a nagyvároson kívül: a világ metropoliszaiban és fővárosaiban 34%-os, míg az ennél kisebb települések esetében 41%-os volt a részvételi arány.

3
Ami a munkavállalókat illeti, mind a teljes állásban, mind pedig a félállásban dolgozók igen magas arányban kiveszik a részüket az „önkénteskedésből”: előbbiek 38%-ban, utóbbiak pedig 44%-ban járulnak hozzá a környezetvédelemhez, valamint az emberek életszínvonalának növeléséhez. A munkanélküliek mindössze 20 %-a ajánlotta fel segítségét a rászorulók javára. Érdekesnek tűnhet, hogy az Önkéntes Központ által nyilvánosságra hozott adatok alapján a nők és férfiak lelkesedése közel ugyanakkora: a nők 37%-a, míg a férfiak 39%-a vállalkozott ilyen jellegű tevékenységekre. Fontos, hogy tisztában legyünk „kényelmes” helyzetünkkel, jó életkörülményeinkkel: vegyük észre és értékeljük az olyan – számunkra alapvető és természetes – tényezőket is, mint a tiszta ivóvíz, a biztos fedél a fejünk felett, vagy a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátás. A Földön ugyanis több millió ember szenved hiányt a fejlett országok állampolgárai számára természetesnek vélt szolgáltatásokból, életminőséget javító tényezőkből.

4

Akár árvaházakban, iskolákban, parkokban segédkeznek, akár természeti katasztrófa okozta károkat próbálnak meg enyhíteni, tiszteletre méltó e vállalkozó szellemű és segítőkész utazók igyekezete. Fontos szempont lehet, hogy a volunteer travel résztvevői nem csupán másoknak nyújtanak segítséget, hanem tevékenységük, élményeik és tapasztalataik által ők maguk is többek lesznek.

5
Az Európai Unió is felismerte az önkéntesség jelentőségét, egyik alapelvének vallja azt, ezért a tanács a 2011-es évet az önkéntesség évének nyilvánította.

Képek:
Ferencz Helga, a Taita Alapítvány önkéntese
www.vacationsthatmatter.com
africafreak.com