Máté Bence negyedszer az Év Természetfotósa

A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2013 pályázat legjobb képeiből a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Magyar Természettudományi Múzeumban rendeztek lélegzetelállító kiállítást, amely megnyitó ünnepségén, 2013. november 5-én adták át a pályázat díjait is. Az Év Természetfotósának járó kisplasztikát a pályázaton Máté Bence vehette át – aki egyúttal Az Év Természetfotóját is készítette –, Az Év Ifjú Természetfotósa Balla Tihamér, míg Az Év Búvárfotósa Tökölyi Csaba lett. A több mint százhúsz lebilincselő fotográfiából rendezett kiállítás 2014. január 27-ig – a Magyar Természettudományi Múzeum nyitva tartási ideje alatt – látogatható.

A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott magyar természetfotósok az idén is alaposan kitettek magukért. A 2013-as, pályázatra 307 pályázó 3822 fotóval nevezett, összesen 14 kategóriában. Az elismert szakemberekből álló zsűri (Kármán Balázs, Bánkuti András, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Kalotás Zsolt, Novák László és Vizúr János) az idén is a pályázatot kiíró, és a versenyt szervező naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége megbízásából kifejlesztett, saját online szavazórendszert használta, amely a technikai lebonyolítás tekintetében is a világ élvonalába emelte a megmérettetést.

A beérkezett pályaműveket a szakemberek három lépésben bírálták el – amelyek közül az első kettő az interneten követhető, tehát nyilvános volt –, ennek során szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét 123-ra.

Az Év Természetfotósa pályázat névadó szponzora az idén is – immáron harmadik alkalommal – a GDF SUEZ Energia Zrt. A természeti környezet megőrzése mellett elkötelezett energetikai cégnek köszönhető, hogy ezúttal is szerepelhetett a kiírásban „A természet energiái, zabolátlan erők” kategória – amelyben ezúttal is igen magas színvonalú verseny alakult ki – e kategória nyertese Gergely József Tűzmadarak című képével.

Összesített eredmény alapján Az Év Természetfotósa címet 2013-ban Máté Bence nyerte el, akinek Tányérajkúak című képéért egyúttal Az Év Természetfotója díjat is odaítélték.

05

A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2013 fotópályázat végeredménye

 I. Kezünkben a Föld
1. Máté Bence: Vállfa

1

2. Rákossy Ágnes: Szereted a békacombot?
3. Násfayné Kőházi Mária: Kóstoló

II. A madarak viselkedése

1. Szabó Gábor László: Tejszín-lét
2. Kerekes M. István: Festmény kontyos récékkel
3. Kerekes M. István: A futár

III. Az emlősök viselkedése

1. Erdei Norbert: A kastély urai

06
2. Tuba Z. István: Denevérek
3. Varga István: Őszi hangolás

IV. Az állatok viselkedése
1. Daróczi Csaba: Szúnyogsztráda

03

2. Dr. Lehoczky István: Hullámtükör
3. Máté Bence: Taxi Driver

V. Az állatok és környezetük
1. Kerekes M. István: Legyek birodalma
2. Horváth Tibor: A puszta kincse
3. Kerekes M. István: Szitakötő-pihenő

VI. Az állatok szemtől szemben
1. Máté Bence: Csoportkép
2. Hajdu Lajos: Hajnali ékszer
3. Tökölyi Csaba: Csikó

09

VII. Növények és gombák
1. Laki Zoltán: Sárga lepel
2. Géczy Dorottya: Az öreg fűz

10
3. Konkoly Attila: Harkály tintagomba

VIII. Kompozíció, forma és kísérletezés
1. Kis Csaba: Keringő
2. Kerekes M. István: Flamenco táncos
3. Vadász Anna: A patak arca

IX. Tájak
1. Szenthe Zoltán: Istenek hajléka

07
2. Násfay Béla: „Ott tenyészik a bús árvalányhaj…”
3. Daróczi Csaba: (szél)Csendes éj

X. Élet a vízfelszín alatt
1. Máté Bence: Halperspektíva
2. Tökölyi Csaba: Az Ulysses pásztora

07
3. Násfay Béla: Otthon

XI. Napnyugtától napkeltéig
1. Nagy Csaba: Dámok teliholdnál
2. Simon Zoltán: Gemenci hiénák
3. Daróczi Csaba: Az éjszakán át

XII. Fekete-fehér természetfotók
1. Ifj. Kovács Tamás: Erdei mese
2. Nagy Zoltán Gergely: Sugárzó hajnal
3. Apró Norbert: Fényterápia

XIII. A természet féktelen energiái, zabolátlan erők

1. Gergely József: Tűzmadarak

04
2. Daróczi Csaba: Elemek
3. Máté Bence: Bozóttűz

XIV. Ifjúsági kategória
1. Jakab Flóra: Csőr(te)
2. Balla Tihamér: Tavaszi szél…
3. Balla Tihamér: Vágta