A Föld északi és déli pólusai közelében is feltűnik az a légköri színes csoda, amelyet sarki fényként ismer a világ. Honnan jön, és őseink vajon mit gondoltak róla?
Hacsak nem a messzi északon élünk, kevés esélyünk van rá, hogy megpillantsuk a sarki fényt életünk során. Az éjszakai égbolt csodálatos, tarka színjátékát északon aurora borealisnak, míg délen aurora australisnak nevezzük. Nevét a római Auroráról, a hajnal istennőjéről kapta. Nekünk magyaroknak elég Lappföldig utaznunk, ha részesei szeretnénk lenni annak a szemet gyönyörködtető vizuális élménynek, amellyel a természet megajándékozott minket.
Az aurora borealis ritka fényjátéka akkor látható, amikor a napszél eléri a Földet. A Nap felöl érkező elektromos részecskéket a Föld mágneses mezeje téríti el, és a protonok és elektronok ilyenkor összeütköznek a bolygónk légkörében található különböző gázokkal, leggyakrabban az oxigénnel, ami a jól ismert sárgás-zöldes színűre “festi” a fénynyalábot. Meglepően széles skálán mozog azonban azoknak a színeknek a köre, amelyek a sarki fény során az égbolton észlelhetőek. A rózsaszín, a piros, a kék és a lila különböző árnyalatai is mind előfordulnak az ég palettáján. Utóbbiakért általában a nitrogén felelős. Az aurora borealist leginkább száz kilométeres magasságban figyelhetjük meg, de ezer kilométer magasan is előfordul. Formavilágát tekintve a sarki fény különböző alakzatokban cikázik a horizont felett, és állandóan változik a sugaras szerkezettől kezdve a foltszerű ívekig.
Nemcsak a Földön figyelhető meg azonban ez a futurisztikusnak tűnő fényjelenség. Naprendszerünk más mágneses bolygóinál is előfordul, a kutatók ugyanis a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felszíne felett is észlelték.
A késő ősztől kora tavaszig megfigyelhető jelenség különös táncát figyelve azon töprenghetünk, őseink vajon mit gondolhattak több ezer évvel ezelőtt az eget kémlelve. A finn legenda szerint ilyenkor a mágikus tűzróka halad át az égbolton, és farkával ragyogó csillagport söpör szét maga után. A hagyomány szerint a sarki fényt tisztelni kell, szépen kell viselkedni embertársainkkal is, különben rossz szerencse éri azokat az év hátralévő részében, akik társaik ellen vétenek. Az eszkimók abban hittek, hogy a tündöklő fénycsóva nem más, mint elhunyt gyermekek lelkei, akik a mennyben táncolnak. Az ausztráliai Gunai népcsoport pedig a szellemvilágban égő bozóttűznek véli az aurora australist. Az Aboriginalok szintén a tűzzel kötik össze a fények táncát.
A népmesék és az utazók beszámolói is többször utaltak már arra, hogy a sarki fény kíséretében hangokat is lehet hallani, amelyek ugyan többnyire erőtlenek és rövid ideig tartanak csak, de kétségkívül léteznek. Sokáig a tudósok kételkedtek a létezésében, és megfelelő dokumentáció nélkül nem tudták azt bebizonyítani sem. Az Aalto University kutatói Finnországban viszont egy olyan tanulmányt publikáltak 2012-ben, ami tapshoz hasonlító hangok rögzítését tartalmazza. A kutatók a hangokat mintegy hetven kilométeres magasságban észlelték, és feltételezésük szerint akkor keletkeznek, amikor az elektromos részecskék összeütköznek a légkörünkben található gázatomokkal, létrehozva így a különös fényjátékot. A University of Alaska professzorai ugyanakkor arra hivatkoznak, hogy ezek a zajok annyira ritkák, hogy szinte csak egyszer az életben lehet őket hallani, amikor az aurora borealis és australis tevékenysége maximális, és kizárható a szélzúgás, vagy egyéb zajforrások.
Képek: hdwallpapers.com, moonipulations.com, google plus
Kapcsolódó anyagok:
Holnap éri el a Földet a csütörtöki napkitörés plazmafelhője
