Bem apó nyomában

Lengyelország déli része, Kis-Lengyelország igazi élményt nyújt a szellemi és lelki táplálék után áhítozóknak. Bár itt törnek a magasba a Tátra büszke bércei, így jószerivel a Lengyel-Tátra vad „szentélyében” is kereshettünk volna kihívásokban bővelkedő kalandokat maguknak, de mi most mégis inkább a kultúra irányába fordultunk, és élénk kíváncsisággal vegyültünk el a lengyel reneszánsz színes forgatagában.

Tolldíszes paripák, nagyharang és trombitaszó: a hamisítatlan Krakkó

Másnap reggel nagy várakozással telve utaztunk el a lengyel kultúra bölcsőjébe, az ország korábbi fővárosába, Krakkóba, ahol nem bíztuk magunkat a véletlenre, és profi idegenvezetőre hagyatkozva fedeztük fel a várost. Fiatal lengyel kísérőnk, Ágnes – aki igazi nyelvzseniként a krakkói egyetem magyar szakán sajátította el igényes alapossággal anyanyelvünket – jóvoltából fedeztük fel a város értékeit, alig ismert és kevésbé rejtett kincseit. Elmondása szerint sokan sajnálják, hogy a város 1795-ben elvesztette fővárosi rangját, míg mások örülnek, hogy Krakkó éppen ezért maradhatott meg egy élhető, hangulatos történelmi városnak, amely méltán büszke patinás műemlékeire. Nem is csoda, hogy az UNESCO 1978-ban a kulturális világörökség részévé nyilvánította az óvárost. Krakkó fekvésének fényét jelentősen emeli a Visztula, a több mint 40 gondozott és ápolt park, valamint a közeli Kárpátok magaslatai. A város erődítménye a Wawel-magaslaton épült, amelyet egykor a Visztulát övező mocsarak vettek körül. Krakkót a krónikák először 966-ban említik, de azóta sok víz lefolyt a Visztulán: 1000-től már püspöki székhely, Újító Kázmér (Kazimierz Odnowiciel) uralkodása alatt  1038-ban pedig fővárosi rangra emelkedett

2

Ágnes kedvesen figyelmeztet arra, hogy a Waweli épületegyüttesben nem szabad fotózni, de megnyugtatóan hozzáteszi, hogy ezt azzal kompenzálja, hogy minden érdekességet megoszt velünk. Így tudjuk meg, hogy a XIV. század végén II. Jagelló Ulászló (Władysław II Jagiełło) lengyel király alatt a Hanza-szövetség tagjává választották a várost, és azt is, hogy Krakkó 1734-ig a lengyel királyok koronázási helyszíne volt. A székesegyházban megtekinthető több híres uralkodó síremléke is, mivel a királyokat a XV. század végéig a templomban helyezték örök nyugalomra, azt követően viszont a kriptába kerültek földi maradványaik. Nagy Lajos király lányát, Jagelló Ulászló feleségét, Szent Hedvig királynőt óriási kultusz lengi körül. Rövid élete (csupán 25 évet élt) során mindenkivel jót tett, és oroszlánrészt vállalt a Jagelló Egyetem újralapításában. Síremléke egy díszes bronzládában az alatt a feszület alatt található, ahol gyakran imádkozott. Az épületegyüttes másik figyelemreméltó része a Zsigmond-torony, amely 5 harangot rejt magában. A legnagyobb haranghoz (átmérője 250 cm, súlya pedig 11 tonna) 63 lépcsőn kaptatunk fel, és bal kézzel meg is simogatjuk, mert a fáma szerint ez szerencsét hoz. A harangot csak rendkívül különleges alkalmakkor szólaltatják meg, amin nem is csodálkozunk, hisz megkondításához tíz derekas férfiember ereje szükségeltetik.

A főtéren büszkén magasodó Mária-templom legendáját is elmeséli Ágnes, mely szerint két testvér kezdte el építeni a tornyokat, de az egyik jobban haladt az építkezéssel, így a másik testvér féltékenységből leszúrta. A gyilkos fegyver ma a főtéren, a XII. és a XIII. századi egykori kereskedelmi árkádsoros Posztóház középső bejáratánál látható. Lelkesen figyelünk idegenvezetőnkre, amikor a langyos nyári este naplementéjében megszólal a híres krakkói trombitaszó. A lágy melódiát olykor-olykor csak a tolldíszes lovak patkóinak dobogása és a konflisok kerekeinek zöreje töri meg a főtéren. Ágnes büszkén meséli, hogy az élő trombitaszó minden órában felcsendül, és egyébként maga a trombita szavuk (hejnal) a magyar hajnal szóból származik.

3

Szerét ejtjük annak is, hogy idegenvezetőnktől megérdeklődjük, hova járnak a fiatalok szórakozni, mire ő mosolyogva említi, hogy a zsidó negyed a fiatalok igazi „fellegvára”. A Waweltől délkeletre fekvő zsidó negyed (Kazimierz), amely korábban önálló városként működött, nemcsak a zsidó kultúrát mutatja be hitelesen és korhűen, hanem kiváló éttermei, hangulatos sörözői, vidám éjszakai szórakozóhelyei is évről évre egyre több turistát vonzanak. Este saját magunk is megtapasztaltuk, hogy Ágnes jó helyre irányított bennünket. Estére a Kazimierz fantasztikus szórakozónegyeddé vált, sorra nyitottak ki az egyedi berendezésű éttermek és szórakozóhelyek. Természetesen minket is elkapott a város esti hangulata, így hajnali kettőkor tértünk nyugovóra.

Reggel még félálmosan, de tele élményekkel és emlékekkel hagytuk hátunk mögött a hangulatos város forgatagát, és a gépkocsiban a lengyel prospektusokat lapozgatva már a következő lengyelországi „kiruccanáson” törtük a fejünket, amiben majd biztosan kiemelkedő szerepet kap a vadregényes Lengyel-Tátra is…

Képek: Szatmári Zoltán