A türk származású, félnomád életmódot folytató qashqaiok Délnyugat-Irán Fársz tartományában egy nagyjából másfél milliós lélekszámú népcsoportot tesznek ki. Eredetük több ezer éves múltra tekint vissza, a qashqai névvel azonban csak a XVIII. században találkozhatunk először. A síita muszlimok közé sorolt nép aktívan részt vesz a modern iráni társadalom megmozdulásaiban. Több kísérlet is történt beolvasztásukra, ennek ellenére megőrizték a függetlenségüket, és különleges színfoltot jelentenek Irán életében.

A qashqai társadalmat, amely 5 nagy és 3 kisebb törzsből áll, életmód szerint két fő csoportra oszthatjuk: letelepedett és nomád családokra. A letelepedettek – akik főleg Siráz, Firouzabad és Gachsaran városában laknak – további három rétegre oszlanak. A felső réteghez azok a módosabb családok sorolhatók, akik hatalommal rendelkeznek a földek, a csordák és a törzsi tagok felett, befolyásuk kiterjed Fársz tartomány egészére. A középső réteghez olyan kisebb vagyonnal és állatállománnyal rendelkezők tartoznak, akik elsősorban pásztorként, hajcsárként és aratóként vállalnak bérmunkát. A legalsó, nincstelen réteg a fenti két rétegnek dolgozik élelem, ruha és állat fejében.

^[1]

A nomádok egy évben kétszer hajtják juhaikat és kecskéiket a Zagrosz-hegységen keresztül. A hagyományos, mintegy 480 km hosszú vándorlási útvonaluk a Perzsa-öbölnél található téli szállásról, az Irán középső részén, 3000 méter fölött fekvő nyári szállásig tart. A két-három hónapig tartó úton általában 10-12 család vonul együtt lovakon, tevéken és szamarakon, mostanában azonban már teherautót és motort is használnak. A nagy gazdasági és politikai hatalommal rendelkező törzsfőnök (kán) jelöli ki a nemzetség- és családfőkből a vonulás vezetőit, akik felelnek az útvonalért, a legelőkért és a csoport tevékenységéért. Manapság az iráni kormány megszigorította a vonulási rendet, és arra kényszerítette a qashqaiokat, hogy állataik számára búzát, árpát és más gabonaféléket termesszenek.

^[2]

A qashqai férfiak ügyes lovasok és jó pásztorok, nemezelt, karimás, csúcsos kalapot, a nők pedig sűrűn szőtt, színes szoknyát, fényes kabátkát és kendőt viselnek. Bár a nőknek a társadalomban kevés a szabadságuk – az iráni nőkkel ellentétben – a tábor területén nem használnak csadort, és néhány családi ügyben vezető szerepük van. A vándorlás következtében a gyerekek 12 éves korukig sátoriskolába járnak, így a tanár a fehér, kör alakú sátrával együtt vonul a táborral. A qashqaiok fő tápláléka a birkahús, a tej, a zöldségek, a rizs és a hagyományos sütésű kenyér.