Horvátország legzöldebb szigete

A Horvátország legzöldebb szigeteként emlegetett Mljet egyharmadát nemzeti park foglalja el, a maradék kétharmad pedig szinte teljesen mentes a turistáktól.  Mljet a zabolátlan természet szigete, hegyes-dombos vidékei között alig húsz eldugott falucska található.

A Peljesac-félszigettől egy 10 kilométeres csatornával elválasztott zöld sziget 16 településének mindössze 800 lakosa van. A 90%-ban erdővel borított, 100 km²-nyi szárazföld-darabkán a természet a legnagyobb munkaadó, a természetvédelmi területet gondozó szervezet ugyanis számos munkalehetőséget kínál a helyieknek.

Zalazak

A magyar turisták által ritkán látogatott sziget nemzeti parkjának különlegessége egy kettős tórendszer – benne egy apró szigeten álló, Benedek-rendi Szűz Mária kolostorral –, amely a tengervizet áramoltatja az árapály ritmusának megfelelően.  A csatornán keresztül dagály idején sós víz áramlik a tóba, apálykor pedig édesvíz hömpölyög a tengerbe. A hagyomány szerint az ebből adódó vízszintváltozás hajtotta az egykori vízimalmot.

1_PENTAX003

A mindennapos megélhetést a Mljet Nemzeti Park mellett a tűzoltóság is segíti, ugyanis a gyakori száraz szelek miatt az erdőkre nézve hatalmas a tűzveszély. Emellett családi gazdaságok is működnek a zöld szigeten, főként olívaolaj sajtolásával és házi kecskesajt készítésével foglalkoznak, egyesek pedig kandírozott gyümölcsöt, illetve szőlőből és mandulából készített kézműves édességeket árulnak.