Expo-2017 Astana

A kiállítás fő témája – mind gazdasági, szociális, mind környezeti szempontból – a jövőbeli fenntartható fejlődés szellemében megvalósuló energiahasználat. A rendezvényre több mint 100 ország, illetve 10 nemzetközi szervezet lesz hivatalos. Az előkészítési munkálatok már januárban megkezdődtek, hogy 2017-ben az Expo teljes felkészültséggel fogadhassa az érdeklődőket.

Expo_close-up

Az Expo-2017 Astana 3 hónapig tart majd, és főként az alternatív energiaforrások használatának lehetőségét, a víz- és hőtartalékolás praktikus módszereit mutatja be, emellett különleges öko-építészeti kezdeményezések is megtekinthetőek lesznek. Különböző országok – többek között Németország, az USA, Ausztria, Hollandia és Kína – építészeinek remekművei kerülnek majd a látogatók szeme elé. A rendezvényt követően az építményeket tovább ajándékozzák majd különböző oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek.

WORLD EXPO 2017 COMPETITION08

Az úgynevezett „smart city”, azaz a tudatos város alapterülete mintegy 30 hektáros lesz. A hatalmas beruházás célja, hogy az állam gazdaságát zöldebbé tegyék, illetve fellendítsék a helyi turizmust, globális szintű célkitűzésük pedig a klímaváltozással szemben folytatott harc és a szén-dioxid kibocsátásának csökkentése.