Nemrégen több mint háromszáz vésett követ, úgynevezett menhirt találtak Szardínia szigetén. A leletek majdnem 5000 évesek, a bronzkorból maradtak ránk – sajnos legtöbbjük már csak darabokban. De mik is ezek a titokzatos menhirek pontosan?

A menhirek a nyugati megalitikus kultúrák tipikus művészeti és építészeti alkotásai. A megalitikus kultúrák a rézkorban és részben a bronzkorban virágzó európai és afrikai kultúrákat jelentik – a korszak műveltségének és fejlettségének ékes bizonyítékai a hatalmas kövekből épült alkotások, elsősorban épületek. Ezekről kapták egyébként a nevüket is: a mega ógörögül nagyot, a lithosz pedig köveket jelent.

A megalitikus épületek Európa építészetének kezdetét jelentik. Nyugat-Európában ezeknek az alkotásoknak több fajtáját különböztetjük meg: ezek közül csupán egy a menhir, ezen kívül létezik még dolmen, trilit és cromlech is.

^[1]

A menhir szó kelta eredetű, a magányos kő kifejezésből eredeztethető. A menhirek többnyire függőlegesen felállított kövek, amelyeknek egykori szerepéről még ma is rettenetesen keveset tudunk. Leginkább Nyugat-Európában találhatunk sokat, ezen belül is az Egyesült Királyság, Írország és Franciaország bővelkedik bennük (Franciaország nyugati felén 1200 menhirt ismerünk – egyelőre). A sziklák általában magányosan állnak, de néhány helyen – így például a most talált szicíliai leletek esetében is – több követ találhatunk egy adott területen. Alakjuk többnyire egyenetlen és négyszögletes, akad, amely felfelé elvékonyodik. Sok sziklát antropomorf alakra faragtak készítőik. A szicíliai menhirekbe emberalakokat is karcoltak.

^[2]

A kutatók előtt még mindig rejtély, hogy a megalitikus kultúra viszonylag fejletlen emberei hogyan tudták ezeket a kőtömböket felállítani – némelyik akár 320 tonnás is lehet, a jelenlegi legnagyobb ismert menhir pedig 22 méter magas. Sőt, tulajdonképpen semmit nem tudunk azokról, akik ezeket a hatalmas sziklákat felállították: kultúrájuk nagy része, vallásuk, sőt, még nyelvük is teljesen ismeretlen számunkra. Annyi bizonyos, hogy eltemették halottaikat (ami valamiféle vallásra enged következtetni), és képesek voltak gabonát termeszteni, fazekas termékeket, szerszámokat és ékszereket készíteni.

A menhirek funkciói rengeteg vitát szítottak a kutatók között. Ezeknek a köveknek valószínűleg szimbolikus jelentőségük volt: a legelterjedtebb nézet szerint csillagászati eszközökként szolgáltak, de akadnak, akik fallikus szimbólumként, a megalitikus emberek őseinek szimbólumaként vagy határkövekként tekintenek rájuk. Sokáig népszerű volt az az elképzelés is, hogy a menhireket a kelta papok, a druidák használták – ezeken mutattak be emberáldozatokat isteneiknek.

^[3]

A menhirek nagy része mára sajnos nem úgy maradt fenn, ahogy készítőik megálmodták. Legfőbb ellenségeik a keresztények voltak, akik úgy hitték, a különös sziklákat a bibliai idők előtti óriások emelték. Istentelennek tartották őket, ezért annyit pusztítottak belőlük, amennyit bírtak. A most talált, szicíliai menhirek nagy része is darabokban hever, ezeket azonban csupán körülbelül hetven éve, az itt húzódó magas kőfal építése közben tették tönkre. A kutatók úgy gondolják, valaha körülbelül 50 000 menhir állt, amelyből ma alig 10 000 ép még.

A leghíresebb, kör alakban elhelyezkedő menhireket mindannyian ismerjük: a sokat vitatott, máig tisztázatlan szerepkört betöltő Stonehenge az egyik legnépszerűbb turistalátványosság az Egyesült Államokban. A megalitok igazi hazája azonban Írország; itt menhirből, dolmenből, trilitből és cromlechből is találhatunk bőven.