A napot imádhatta az a kultúra, amely Stonehenge területén alakított ki magának szent helyeket. Kérdéses, hogy a kőegyüttest is ugyanez a kultúra hozhatta-e létre, de egy biztos: a most felfedezett mesterséges dombok rituális célokat szolgáltak, és sokkal régebbiek, mint a Stonehenge.

Az angol Birminghami Egyetem és a bécsi Ludwig Boltzmann Intézet régészei korszakalkotó felfedezést tettek Anglia talán leghíresebb neolitikus építményénél: a Stonehenge-től nem messze, egy „cursusnak” nevezett „ösvény” mentén két, föld alatti óriásgödröt találtak. A Stonehenge rendeltetése a mai napig tisztázatlan: a legelterjedtebb nézetek szerint majdnem teljesen bizonyos, hogy kapcsolatba hozható a csillagok, a nap és a hold mozgásával – egyfajta csillagvizsgáló vagy kultikus szent hely lehetett egy letűnt kultúra számára. Kevesen tudják azonban, hogy Stonehenge misztikuma nem csupán a kör alakba rendezett robosztus kőtömböket takarja: a kutatók az utóbbi években számos érdekes felfedezést tettek, amelyek rámutatnak, hogy Stonehenge nem csupán egy kőegyüttes, hanem több, különböző rejtélyes alakzatok és ösvények alkotta szent hely egyik állomása.

^[1]

Egy ilyen alakzat például egy hosszú cursus – cursusnak nevezzük az ehhez hasonló neolitikus, földbe vájt „ösvényeket”, amelyek szakrális célokat szolgálhattak. A cursus szó a „racecourse” (lóversenypálya) szóból ered, mivel az első régészek, akik felfedeztek egy ilyen ösvényt, úgy gondolták, hogy római kori építményről van szó.A Stonehenge-ről tulajdonképpen annyit tudunk biztosan, hogy a nyugat-európai megalitikus kultúrák egyikének monumentális alkotása, építése körülbelül Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. Sokáig a druidák művének hitték, akik a Kr. e. 1. évezredtől éltek a területen. A Stonehenge létezéséről már az ókori görögök is készítettek feljegyzéseket: a Kr. e. 1. században Szicíliai Diodórosz történetíró így írt a keltákról: „A kelták földjével átellenben túlnan levő óceánban észak felé van egy sziget. (….) lakóit hüperbóreuszoknak hívják. (…)Latona ezen a szigeten született, s ezért fiát (Apollónt) ott minden más istennél buzgóbban tisztelik. (…) A szigeten egy Apollónnak szentelt gyönyörű liget van és egy különös, kerek alakú templom, melyet sok áldozati adomány díszít. (…) Apollón minden tizenkilencedik évben eljön erre a szigetre, vagyis abban az időben, amikor az égitestek (a Nap és Hold) ugyanabban az együttállásban térnek vissza; és ezért nevezik a tizenkilences időközt Meton nagy évének.” A druidákat az ír-kelta-brit-angolszász mondák keverték bele a történetbe.

A Birminghami Egyetem és a Ludwig Boltzmann Intézet kutatói most a legmodernebb geofizikai képalkotó eljárások segítségével pásztázzák a Stonehenge környékét. Így akadtak rá a cursus mentén két föld alatti gödörre is, amely pontosan a nyári napfelkelte és a naplemente irányába tájoltak. A vájatok Stonehenge-től északra találhatóak, körülbelül egy méter mélyen a föld alatt. A kutatók úgy gondolják, hogy akár 500 évvel a menhir-templom építése előtt is készíthették őket. Rendeltetésük jelenleg ismeretlen, de valószínűleg magas, robosztus köveket vagy facölöpöket helyeztek el bennük, esetleg rituális tüzet gyújtottak.

^[2]

„Ezek az első ilyen alakzatok a Stonehenge közelében” – nyilatkozta Vince Gaffney, a Stonehenge Hidden Landscape Project vezetője, a Birminghami Egyetem kutatója. –„A Stonehenge bejáratánál álló Sarokkőtől nézve a gödrök pontosan a nyárközépi napkelte és napnyugta helyét jelölik.”A gödrök valószínűleg egy rituális út részét képezték, amely a nap járását követte. Ha valaki végigsétált az úton, délre pontosan a közepéig jutott, a nap pedig ekkor pontosan a Stonehenge felett állt.

„Ez több mint véletlen, elég csak megnéznünk, hogyan helyezkednek el a cursuson a gödrök” – nyilatkozta Henry Chapman, a Birminghami Egyetem professzora.

A kutatók úgy gondolják, a gödrök jelenléte bizonyíték arra, hogy a terület már szent helyként funkcionált a Stonehenge megépítése előtt is. A napkultusz teóriája pedig beigazolja Szicíliai Diodórosz leírását a menhir-templomról: a környéken Apollónt, azaz egy napistent imádtak az emberek.