A „germán Stonehenge” a Föld egyik energiaközpontja. A néphagyomány szerint a köveket óriások emelték egyik napról a másikra, az ördög azonban felégette őket, groteszk formájuk a pokol lángjait szimbolizálja.
Írta: Piros Christa
Fényképezte: Német Turisztikai Hivatal
Az alsó-szászországi Externsteine a kréta időszak végén, mintegy 70 millió évvel ezelőtt keletkezett, eredetileg sík terület volt, ám ekkor tektonikus mozgások következtében megemelkedett. Ma csupán öt sziklából áll a képződmény, a legmagasabb37,5 métermagas. A bizarr formájú homokkő sziklák már a kőkorban is vonzották elődeinket, akik különös jelentőséget tulajdonítottak a helynek. Kultikus okokból kereshették fel a sziklákat, de valószínűleg védelmet is találtak a belsejükben kivájt barlangokban. Kovakövek, nyílhegyek, tűzrakóhelyek bizonyítják, hogy eleink már 12 ezer évvel ezelőtt is megfordultak itt.
Egyes vélemények szerint Externsteine már az ókorban is szent helynek számított. Ugyanolyan jelentősége volt a germán mitológiában, mint Stonehenge-nek a kelták, majd az angolszászok hagyományában. A kőkorszakban nomád vadászok keresték fel, és itt tarthatták pogány szertartásaikat a germánok is. Nagy Károly frank király és „római császár” (Augustus Imperator) a keresztény hit terjesztése nevében pogányüldözésbe fogott, 773-ban hadjáratot indított a szászok ellen, hogy ledöntse szent fájukat, az Irminsult, ami – egyes vélekedések szerint – itt állhatott.. Későbbi századokban a közeli paderborni apátság szerzetesei a sziklákba vájt kamrákat remetelaknak használták. A természet adta magas kőszirtekben mesterséges barlangok és üregek találhatók, melyeket az egymást követő generációk egyre tágasabbá alakítottak. Néhánynak egyértelmű volt a funkciója, a legtöbbnek a rendeltetését azonban homály fedi. Az egyik üreg bejárata például nemcsak Jeruzsálem felé tekint, hanem annak a barlangnak a pontos másolata, amelyben Heléna császárné (Nagy Konstantin császár édesanyja, a régészek védőszentje) – a hagyomány szerint – megtalálta Krisztus sírját és a valódi keresztet is. Ebben a jeruzsálemi sziklába vájt templomüregben van ma Betlehem csillaga, a fölé emelt építmény pedig a Szent Sír temploma, minden keresztény legszentebb zarándokhelye.
Externsteine egyes szikláinak oldalába lépcsőket vájtak, melyek falmélyedésekbe, kis lyukakba és emelvényekre vezetnek. A legnagyobb sziklapillér és egy szabálytalan alakú kamra kétfelől is megközelíthető. Az északkeleti bejárat és a kamra két ablaka a nyári napforduló napkeltéje felé tekint, ezért a téma egyes kutatói, illetve az ezoterikusok feltételezik, hogy ez a kápolna a keresztény kor kezdete előtt a fénykultusz tiszteletére formálódott. Egy laikus kutató, az evangélikus teológus és plébános, Wilhelm Teudt (aki arról híresült el, hogy mindenáron bizonyítani akarta egy általa feltételezett, valamikori germán magaskultúra létét Externsteine környékén – tudományos körökben a munkásságát már kezdetektől fogva elutasították) azonban nem osztotta ezt az elméletet. Az 1920-as években végzett alapos asztronómiai kutatásokat Externsteinében.
Megállapította, hogy ez a hely része az Észak-Németországon áthaladó Heilige Liniének, azaz a szent vonalnak. Ezen helyezkednek el még más, ősi kövek és templomok is. A szent vonal egyben a szellemek útja is. Teudt úgy vélte, hogy a kápolna felett régen kamrák és faépítmények álltak, ahonnan a Nap, a Hold és a bolygók mozgását lehetett tanulmányozni. Szerinte a főkamrát a korai „használói” avatási és tisztító szertartásaik színhelyévé választották, illetve csillagászati megfigyelések céljára is használták. A kápolna keleti vége kör alakú fülkét rejt, amelyben egy pilléroltár található. Közvetlenül efölött 50 centiméter átmérőjű, kör alakú ablak van, ahonnan – az erdő fölött – háborítatlan kilátás nyílik az égboltra. Az ablakból tökéletesen megfigyelhető a nyári napfordulókor a Nap- és a Holdkelte. Nem véletlen, hogy nemcsak a Walpurgis-éjen, hanem Szent Iván éjszakáján is tábort vernek itt sokan, és máglyát gyújtva, fáklyákkal világítva, táncolva, énekelve töltik az éjszakát. Az asztronómiai szempontból fontos megfigyelőhely másik érdekessége, hogy Externsteine ugyanazon a tengerszint feletti magasságon található, mint Stonehenge, sőt ugyanabba az irányba is tekint. Újabb geofizikai mérések is bizonyítják, hogy különösen erős sugárzás érzékelhető itt.
A hely egyik talán legérdekesebb része az a csodálatos kőfaragvány, amely a keresztről való levételt ábrázolja az egyik sziklafalon, és ami Európa legnagyobb ilyen jellegű alkotása. Ezen Teudt szerint szerepel egy utalás a régi pogány vallásra. A relief alján az ő értelmezésében a pogány Irminsul, a világoszlop látható, amely lényegében az Univerzumot tartja, és a legfőbb égi istenség kultuszára utal. A faragáson az Irminsul szék alakúra görbül, erre áll rá Nikodémosz, hogy elérje Krisztus testét. Mindez azt szimbolizálja Teudt szerint, hogy a régi vallás behódolt az újnak. A faragvány alján a Világkígyó (egy sárkányszerű szárnyas lény) tekerődzik, és azt a pontot jelöli, ahol a Föld energiái kiáramlanak. Ezek az energiák csak azokra hatnak, akik belépnek a sziklabarlangokba és az üregekbe. Őseink így akarták elérni, hogy minél közelebb kerüljenek az anyaföld belső energiáihoz.
Miről híres Teutoburg?
A teutoburgi csatát i.sz. IX. század őszén vívták a Teutoburgi erdőben, ahol a cheruszkok fejedelme, Arminius megsemmisítette Publius Quinctilius Varus három légióját. Történelmi tettet hajtottak végre: ez volt az első eset, hogy az addig egymással harcban álló germán törzsek összefogtak, aminek meg is lett az eredménye. A csata három napig tartott. Két napon keresztül Arminius seregei a nehezen mozgó, nehéz felszerelésben lévő római légiókat felmorzsolták. A harmadik napon nyílt terepen történt a teljes megsemmisítés. A mintegy 15-20 ezer főt számláló római haderő pár katona kivételével mind elpusztult. A csata után Varus öngyilkos lett. Ez a vereség végleg eldöntötte, hogy a Dunától északra és a Rajnától keletre eső területek nem lettek a Római Birodalom provinciái.
Ki volt Walpurgis?
Walpurgis (vagy Walburga, magyarosan Valburga) egy angolszász herceg, Richard lányaként született, ám a hercegkisasszony bencés apácának állt. Két bátyjával, Wunibalddal és Willibalddal együtt részt vett a pogányok térítésében. 761-ben a bátyja, Wunibald halála után átvette annak a helyét a heidenheimi kolostor élén, majd hamarosan létrehozta a kolostor női részét is, aminek szintén ő lett a főnöknője.
A kettős intézmény vezetőjeként Walburga lett a korabeli Európa egyik legfontosabb női alakja. Későbbi életrajzírói szerint ebben az időszakban két csodát is végrehajtott: egyrészt lecsillapított egy veszett kutyát, másrészt pedig meggyógyított egy gyermekágyi lázban fekvő asszonyt. Halálának napja és éve bizonytalan: vagy 779. február 25-én, vagy valamikor a 780-as év folyamán adhatta vissza lelkét a Teremtőnek. A nevéhez kötődő úgynevezett Walpurgis-éj, azaz május 1-je valójában a szentté avatásának és az újratemetésének dátuma. Ennek az éjszakának a germán és skandináv hiedelemvilághoz kötődő hagyománya, illetve rítusai csak a naptári időpont miatt – és az egyház akaratából – kapcsolódtak a szent apáca alakjához. Valburga tisztelete nálunk sem volt ismeretlen, több templom védőszentjének is megválasztották.
Boszorkányok ünnepe
A Walpurgis-éj a germán néphit szerint a legnagyobb és legismertebb boszorkányszombat, amely alkalmas nagyobb varázslásokra, jövendőmondásra, kerti vagy erdei szentély kialakítására. Különleges ez az esemény, amely április 30-ának éjjelén zajlik számos német, svéd és finn helyszínen, de újabban Magyarországon és más közép-európai országban is megülik. Ilyenkor a túlvilág lakói gyűlnek össze egy utolsó télvégi mulatságra. A germán hiedelemvilág szerint ekkor minden égtájról odasereglenek az ördögök, boszorkányok és más alvilági szörnyek, hogy ráolvasással és démoni táncukkal elűzzék a tél szellemeit. Pontban éjfélkor aztán jajgatva eltűnnek, hogy átadják a terepet Május Királynőjének.
A boszorkányokról szóló hiedelmek és legendák különféle tilalmak és rágalmak talaján nőttek ki. Hogy a démonok tombolását némiképp megakadályozzák, az emberek mindenféle „ellenszert” találtak ki. Sok helyen megkondították a harangokat, elejét véve annak, hogy a boszorkány esetleg leharapjon egy darabot a templom harangjából. Hatásos védekezésnek tűnt az is, ha a gazda két keresztbe tett seprűt szögezett ki a kapura, vagy kulcs helyett kést dugott a zárba. Hogy a jószágban se essen kár, az istállót macskagyökérrel vagy szurokfűvel hintették be, mivel a boszorkányok utálják ezek illatát, és így, dolguk végezetlen elkotródtak a portáról. A babona szerint a veszély csak akkor múlik el végérvényesen, amikor az első kakas kukorékolásával jelzi a reggel eljöttét. Így hajnalhasadás előtt senki sem mozdult ki otthonából. Az emberek nem mentek a kútra vízért vagy dolgozni a földekre, mert féltek, hogy összetalálkoznak egy olyan boszorkánnyal, akit nem ijesztett el az éjszakai ostorpattogtatás vagy a harangszó.
Irminsul (magyarul Irmin oszlopa) a szász mitológia szent fája vagy oszlopa. A magyar népmesék égig érő fájához hasonlóan a Földet és az Eget kötötte össze. A legrégibb krónikákban egy tölgyfa törzseként, esetleg fa oszlopként hivatkoznak rá. Jelentősége hasonló lehetett a germánok világfájához, Yggdrasilhoz, ahol Odin (Wodan/ Wotan) feláldozta magát. Egyes vélekedések szerint Irminsul a valóságban is létezett, bár mind a mai napig nem tudják biztosan beazonosítani a helyét. Több verzió is létezik ezzel kapcsolatban, az egyik legkitartóbb vélekedés több világfa létével is számol. Ezen elképzelés szerint Externsteine adhatott otthont az eredeti Irminsulnak.
Externsteine a történelemben
Externsteine legkorábbi valószínűsíthető írásos említése egy 1093-ra datált feliratban szerepel az egyik szikla belsejében, miszerint a Paderborni Apátság megvásárolta a helyet (ezt a feliratot azonban több kutató hamisítványnak tartja). Hermann Hammelmann író 1564-ben tett említést a kőalakzatokról, sőt tőle származik az az interpretáció is, miszerint a hely esetleg egy germán szentély lehetett valaha, amit Nagy Károly pusztított volna el. Elmélete később, a XIX. század második felében újra népszerűségnek örvendett, mikor az érdeklődés középpontjába került a germán őstörténet kutatása. Az 1920-as évektől kezdve egészen a második világháború végéig ismételten komoly táptalajt kaptak az ilyen jellegű magyarázatok – főként a náci ideológia köntösében.
Manapság főként az ezoterikus irodalomban térnek vissza az olyan interpretációk, miszerint a hely egykor csillagvizsgáló, esetleg pogány kultuszhely lehetett. Az archeológiai kutatások azonban nem igazolták, hogy a helyet valaha pogány szertartások levezénylésére használták volna. Az ember jelenlétére már a kőkorszak kezdeti időszakából találtak leleteket a régészek, amit azonban egy néhány évezredes fekete folt követ. A helyszínen végzett régészeti feltárások kiértékelése azt az eredményt hozta, hogy az emberi tevékenység elsősorban a X. és a XIX. század közötti időszakban volt igazán jelentős, a korábbi időszakokból származó tárgyak viszonylag kisebb száma miatt a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a középkort megelőzően nem használták intenzíven a helyet. A sziklák vizsgálata során viszont feltűnt, hogy a természetes folyamatok mellett bizonyítható a mesterséges beavatkozás is, vagyis az itt élő emberek maguk is alakították a kőalakzatokat, de arról, hogy ez hozzávetőlegesen milyen korszak(ok)ban történhetett, nincs tudományos konszenzus.
