Korábban úgy hitték, hogy a 16. századi Európában a tengerimalacok tartása kifejezetten a jólét szimbólumává vált – most azonban kiderült, hogy ezek a kis emlősök majdnem annyira népszerűek voltak az emberek körében, mint manapság.
A tengerimalacokat a Spanyolok hozták Peruból Európába 1532 tájékán. A rendkívül kevés régészeti lelet miatt a kutatók arra következtettek, hogy a kis rágcsálók a jólét szimbólumává válhattak, és csak a leggazdagabb, felsőbb rétegek tarthatták őket. Egy a belgiumi Monsban talált tengerimalac csontváz vizsgálata során azonban kiderült, hogy ezek az állatok a 16. században sokkal elterjedtebbek voltak, mint korábban hitték.
Tengerimalac
A Journal of Archaeological Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzői megvizsgálták a monsi malac földi maradványait, és sikeresen megállapították, hogy azok valaha egy háziállatként tartott rágcsálóhoz tartoztak. Ezt azért tudták teljes biztonsággal kijelenteni, mert az Andokban élő emberek már 7000 évvel ezelőtt háziasították a tengerimalacokat, így a 16. századra már teljesen más testfelépítéssel rendelkeztek, mint vadon élő társaik.
Az izotópos vizsgálatok azt is megállapították, hogy a tengerimalac egykor ételmaradékokat evett, és nem kukoricát, ahogy az andoki állatok tették, így valószínűleg nem friss import volt, hanem már Európában született. Az is biztos továbbá, hogy a rágcsáló nem ételalapanyagként szolgált a 16. század végén, mivel a csontokat eredeti elhelyezkedésükben temették el – ha ő lett volna a főétel, akkor valószínűleg csontjait egy halomba szórták volna. Nem mintha a korabeli európaiak nem ettek volna tengerimalacot – a francia Olivier de Serres írásos feljegyzéseiből az derül ki, hogy előszeretettel fogyasztottak rágcsálóhúst.
A három ismert tengerimalac csontváz közül a legrégebbit az angliai Essexbeli Hill Hall birtokon fedezték fel, amely egy jómódú család tulajdonában állt. Ezért feltételezték, hogy ezek az állatok egzotikus, különleges háziállatnak számítottak. Kiderült azonban, hogy a monsi tengerimalac egy erősen középosztálybeli családé volt, ami arra enged következtetni, hogy a szegényebb rétegek is megengedhették maguknak, hogy háziállatként tartsák őket.
Forrás: The History Blog
