Kína két nagy kereskedelmi útja közül az egyik, a Selyemút, ősidők óta a világ leghíresebb karaván útjaként ismert, míg a másik, a Tea és Ló útja  amely hajdanán egyenértékű  és hasonló fontosságú volt, mára szinte teljesen feledésbe merült. Két út, mely összekötötte Keletet és Nyugatot, amelyen áruk és eszmék áramlottak az ókor két nagy civilizációja, Kína és Róma között. Míg északon Kína egyik legfontosabb exportcikkét, a selymet közvetítők  egész sora adta tovább a hosszú úton nyugat felé, ahonnan  arany, ezüst, és gyapjú érkezett vissza a Selyemúton keletre, addig Kínát délen a világ legmagasabban haladó és legveszélyesebb kereskedelmi útvonala, a  Tea és Ló útja (kínai szövegekben Chamadao) kapcsolta össze a külvilággal, hogy a második legfontosabb árucikk, a tea is célba jusson.

^[1]

A több mint ezer éves Tea és Ló útján már a Tang-dinasztiától (i.sz. 618-907) kezdve áruk, személyek, gondolatok szelték át a Hengduan-hegység vad és zord vidékét, a Három Folyó, a Jangce-Mekong-Szalven mentén eljutva az 1951 előtt önálló Tibet  fővárosába, a tengerszint felett3650 métermagasan fekvő Lhászába, majd átvágva Nepálon, Buthánon és Indián, keresztülhaladva Nyugat-Ázsián ,végül Európába jusson.

^[2]

Az ősi karavánúton, a Himalája egyszerre félelmet és csodálatot kiváltó ösvényein mind a mai napig zajlik az áruszállítás. Legendák, hagyományok, népek, a jelen és a régmúlt találkozása ez az út, amelyet nem csak teahordók tapostak annyi éven át, de a 7. században tibeti csapatok is végigvonultak rajta, hogy átvegyék Jünnan tartomány Shangri-la-tól Lijiang-ig való irányítását. De buddhista szerzetesek  ugyanúgy koptatták  a szent szövegeket gyűjtése közben, mint sok évszázaddal később, a keresztény misszionáriusok. 1934 és 1936 között Mao Ce-tung Vörös Hadserege az ún. Hosszú menetelés időszakában menekülő útként használta. A  második világháborúban a japán megszállás alatt, amikor  más  utánpótlási útvonalak blokkolva voltak, a Tea és Ló útján érkeztek a különböző áruféleségekkel megrakott karavánok Indiából Lhásza érintésével Kínába, és ekkor vált a karavánok szállítmányára vadászó banditák kedvelt útjává is.

A dél-kínai Jünnan tartomány Pu-erh nevű vidéke (ma Xishuangbanna és Simao kerülete) Vietnám, Laosz és Burma szomszédságában a tea szülőföldje és az ősi Tea és Ló útjának kezdete. Itt, a 4000 métert is meghaladó hegyvidéki tájon közel kétezer éve termesztenek teát. A pu-erh jelentése öreg tea, de a kínaiak előszeretettel hívják az iható ereklyének is, mert 100 évnél öregebben is megőrzi világszerte elismert fenséges aromáját és színét. A 40 évnél öregebb pu-erh teákat manapság már aukciókon is árulják,100 gramm60 éves pu-erh kikiáltási ára az arany ára fölött indul. Az itt élő hani és a blang népcsoportok a 4-5 métermagasra megnövő teafákat isten ajándékaként tisztelik: évszázadok óta a tea az igazolt pozitív élettani, gyógyító és egészségmegőrző hatása mellett, a helyieknek megélhetést, a környező egysíkú vitaminszegény étrenden élőknek táplálékkiegészítést, a nyugati világnak meg hétköznapi luxust, szeánszot és kikapcsolódást jelent. Pu-erhből az út Dali, Lijiang, Zhongdian (ma Shangri-la), Deqin, Mangkang, Zuogong, Bangda, Chamdo, Luolongzong, Gongbujiangda vidékén áthaladva ért el Lhászába, onnan déli irányba Jiangze, Pali, Yadong-on keresztül, érintve Burmát, Nepált, Indiába érkezett és onnan tovább a Közel-Keleten át Európába. A Tea és Ló útjának másik jelentős kiinduló állomása a Jünnan tartománnyal szomszédos Szecsuán tartománybeli, szintén teatermesztésből élő Ja’an (Ya’an) város és környéke. Ez a Yacha tea központja. Az út innen haladt Luding, Kangding, Batang, Chamdo, Lhásza és Nepálon át Indiába, majd Európába.

^[3]

A tea a Tang-dinasztia idejére a tibeti életmód fontos része lett. A tibeti fennsíkon a tea nem terem meg, ezért Jünnan és Szecsuán mezőgazdasági területeiről kellett importálni. A tibetiek tea iránti igényének növekedésével a kínai császár is érdekelté vált: a kínaiaknak ott volt a tea, a tibetieknek viszont erős és gyors harci lovai voltak. A ló, mely már a Tang-dinasztia idején is szimbólummá vált és erre a korra a ló ábrázolásának tökéletessége figyelhető meg. A Song-dinasztiának pont ilyen lovakra volt szüksége az északról és nyugatról támadó nomád népek visszaszorítására. Létrejött a cserekereskedelem: teáért lovat. 1074-ben a Song központi kormányzat létrehozta a kereskedelem felügyeletére, engedélyek kiadására és az árumozgással kapcsolatos adók beszedésére a Tea és Ló Hivatalt. Az Északi Song-dinasztia idején (960 – 1127) a teáért cserébe évente akár 20.000 lovat is kaptak.

^[4]

A Tea és Ló útját a későbbiekben – fontosságára utalva-, Déli Selyemútként is kezdték hívni, bár a számos árucikk között a selyem az, amely sohasem szerepelt az ezen az úton szállított portékák között.

^[5]

Jeff Fuchs felfedező, hegymászó, fotós, író és teakedvelő, aki ráadásul apai ágról magyar  vérrel is büszkélkedik, az első nyugati, aki a Tea és Ló útját csaknem hatezer kilométer hosszan 8 hónap alatt végigjárta Jünnan tartományból kiindulv,a a Himaláján át. Élményeit a magyarul még ki nem adott The Ancient Tea Horse Road: Travels with the last of the Himalayan Muleteers (2008) c. könyvében jelentette meg.