Pontosan 67 évvel ezelőtt, 1945 március 6-án vette kezdetét a II. világháború utolsó német offenzívája hazánk területén. A „Tavaszi ébredés” (Unternehemen Frühlingserwachen) hadművelet a német haderő utolsó kétségbeesett kísérlete volt a szovjet Vörös Hadsereg győzedelmes előrenyomulásának megállítására. Senki sem feltételezte, hogy a teljes összeomlás szélén álló náci Németország képes lesz még egy olyan offenzív hadműveletre, amely – ha csak néhány napra is -, alaposan megizzasztja a szovjet vezérkart. A gondosan előkészített ellenlökés gyors meghiúsulásában azonban komoly szerepet játszott egy olyan „banánhéj” is, amelyről a német stratégáknak még csak sejtelmük sem volt. A The Explorer utánajárt e hadtörténelmi malőrnek.

  ^[1]

1945 kora tavaszára a Wehrmacht helyzete mind a nyugati, mind pedig a keleti fronton katasztrofálissá vált. Az Adolf Hitler által nagy reményekkel várt, és a nyugati, angol-amerikai haderő szétzúzását célzó ardenneki áttörés a kezdeti sikerek után, 1945 januárjának közepére teljesen kifulladt.  A szövetségesek megkezdték feltartóztathatatlan előrenyomulásukat Németország szívébe. Ezzel egyidejűleg keleten a szovjet offenzíva nyomása alatt összeomlott a Visztula-hadseregcsoport, és a Vörös Hadsereg az Odera vonaláig nyomult előre, karnyújtásnyi távolságra kerülve a Harmadik Birodalom idegközpontjától, Berlintől. Budapest 1945 február 12-én a Vörös hadsereg ellenőrzése alá került. Úgy tűnt, hogy ezzel megszűnt minden érdemi ellenállás a szovjet haderővel szemben, és a Vörös Hadsereg a Dunántúlon átrobogva, akadálytalanul eljuthat Bécsig. Az ekkorra már teljesen leépült és kiszámíthatatlanná vált Führer azonban újabb offenzívát tervezett. Rögeszméjévé vált a zalai olajmezők – a Harmadik Birodalom utolsó üzemanyagforrásának – mindenáron történő megtartása.  Szemei előtt már-már az lebegett, hogy egy váratlan, koncentrált offenzívával nem csak a Dunántúlról fogja kiszorítani az oroszokat, hanem visszafoglalja Budapestet, sőt Debrecent is. A támadás sikere érdekében elrendelte az összes még mozgósítható tartalék, így többek között az Ardennekből kivont elitegység, a 6. SS páncélos hadsereg Magyarországra vezénylését. Az impulzív természetű, és szókimondó Heinz Guderian vezérezredes, az OKW (Oberkommando der Werhmacht) vezérkari főnöke, aki tiszttársaitól eltérően nem tért ki a váratlan dühkitörésekre hajlamos Hitlerrel történő konfrontációk elől sem, élesen tiltakozott az általa őrültségnek nevezett terv ellen. Guderian a még megmaradt páncélos erőket és a Waffen SS harcedzett elitalakulatait Berlin védelmére kívánta összpontosítani. A Hitlerrel heves veszekedésbe torkolló megbeszélés azonban nem vezetett eredményre. Az őrjöngő Führer Guderiant leváltotta, és a vezérkart a „Tavaszi ébredés” előkészítésére, illetve végrehajtására utasította.

^[2]

Heinz Guderian vezérezredes, aki Hitler tervét egyszerűen csak “őrültségnek” minősítette

 A legnagyobb titokban, már február közepén megkezdődött a Josef (Sepp) Dietrich Oberstgruppenführer ( a Waffen SS-ben ez a vezérezredesi rendfokozatnak megfelelő tábornoki rang volt) parancsnoksága alatt álló 6. SS páncélos hadsereg Magyarországra szállítása. Hitler utasítására a német haderő szinte  összes, még bevethető páncélosát, köztük a szövetségesek által méltán rettegett legújabb Királytigris nehéz harckocsikat is a 6. SS páncélos hadsereg rendelkezésére kellett bocsátani.

^[3]

Az ardenneki veterán,Sepp Dietrich vezérezredes ( a képen bal oldalon), aki a tervezett páncélos áttörést vezette

A haditerv szerint a Sepp Dietrich vezette páncélos csoportosítás, valamint a Hermann Balck tábornok parancsnoksága alatt álló 6. páncélos hadsereg a Velencei-tó térségéből kiindulva kettévágja Rogyion Jakovlev Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontját, majd a Duna túlpartján hídfőállásokat elfoglalva, kiterjesztik az offenzívát Budapest, illetve a Hortobágy irányába, súlyos csapást mérve a Fedor Tolbuhin marsall parancsnoksága alá tartozó 3. Ukrán Frontra is.

^[4]

Rogyion J. Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka

Az egész hadművelet a páncélos erők koncentrált támadásának sikerére épített. Mindent gondosan megterveztek, de egy körülmény elkerülte a német tábornokok figyelmét. Ez a „banánhéj” pedig a Sárrét volt, amely a tervek szerint a főcsapás felvonulási területe lett volna a Dunához.. A Sárrét süppedékes talaja már kora tavasszal, a kisebb fagyok ellenére sem volt alkalmas terep a nehéz harckocsik, köztük a 70 tonnás Királytigrisek manőverezéséhez. Néhány magyar vezérkari tiszt figyelmeztette is a németeket, hogy mihelyt a páncélosaik erre a területre érnek, el fognak akadni, de mindezt már nem vették figyelmbe.

^[5]

A 70 tonnás Királytigris nehéz harckocsik egyszerűen elsüllyedetek a Sárrét ingoványos talaján

Ilyen előzmények után 1945 március 6-án indult meg a német offenzíva a Velencei-tó és a Balaton közötti frontszakaszon 140.000 katonáva,l és 700 harckocsival. A szovjeteket meglepte a váratlan és nagy erejű támadás. Egyidejűleg  Kaposvár irányából az Otto Wöhler gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló Dél-hadseregcsoport 2. hadserege   oldalba támadta a szovjet haderőt, abból a célból, hogy megossza az orosz erőket. A váratlan ellenlökés az első napokban kisebb sikereket eredményezett. A páncélos ékek azonban a Sárrét területére jutva gyorsan elakadtak a vizenyős talajon. A nehéz Királytigris harckocsik nem egy esetben a tornyukig süllyedtek a sárban. A kedvezőtlen talaj és időjárási viszonyok, valamint a 3. Ukrán Front csapatainak aktivizálódása miatt, az offenzíva március 16-ra teljesen összeomlott. A németek pótolhatatlan veszteségeket szenvedtek, elsősorban a páncélosok pusztulása miatt. Ironikus módon a harckocsik túlnyomó többségét nem a szovjetek lőtték ki, hanem maguk a németek robbantották fel, a sárba kiszabadíthatatlanul elakadt monstrumokat.  Hitler szándékaival ellentétesen, a „Tavaszi ébredés” csak felgyorsította a Harmadik Birodalom feltartóztathatatlan összeomlását. Így ért véget a II. világháború utolsó német offenzívája, Magyarország területén…