Valóságos „halálfal” veszélyezteti a kékcápa populációt az Egyesült Királyság partjai mentén. Az ún. horogsoros fogási módszer (long-line fishing) – amely lényegében egy 100 kilométeres hosszúságot is elérő, 100-300 méteres mélységben leeresztett, halászhajó által vontatott, felcsalizott horgok sorozatából áll – halálos veszélyt jelent a kékcápák számára.

A pelágikus és a mérsékeltövi tengerekben világszerte elterjedt, nyílt-tengeri életmódot folytató kékcápát (Prionace glauca) a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján jelenleg a veszélyeztetett fajok kategóriájába sorolják. Az 1980-as évek óta ugyanis több olyan terület ismert a világtengeren, ahol a populáció egyedszáma 80 százalékkal csökkent. Az, hogy pontosan mennyi kékcápát fognak ki a halászok évente, nem teljesen világos a kutatók és a természetvédők számára. Noha minden kihalászott egyedet dokumentálnak,  ezeket az adatokat nem hozzák nyilvánosságra.

A PLoS One oldalán – amely a nemzetközi kutatási eredményeket közzétevő on-line felület – megjelent cikkben a kutatók megtalálták a nyílt tengeri populáció vészes csökkenésének legsúlyosabb bizonyítékát: a finom nejlonszövetből sodort, több kilométer hosszú horogsoros háló a halászati ágazat egyik leghatékonyabb fogási eszköze, sajnos ennek köszönhetően nagyobb testű állatok is csapdába esnek a nyílt vízen.

^[1]

A kutatók műhold segítségével 16 cápa mozgását követték nyomon, Portugáliától Anglia délnyugati partjáig. Megfigyelték, hogy a ragadozók a vadászathoz mélyebbre merülnek, és a horogsoros halászhajók közelében gyűlnek össze, különösen a kontinentális talapzatnál, Délnyugat-Anglia partjának mentén. Így viszont könnyen áldozatává válhatnak a horgokkal teli hálónak, amellyel a halászok – elvileg – a tonhalakat és a kardhalakat akarják kifogni.

David Sims, a brit Tengerbiológiai Társaság (Marine Biological Association) professzora és az e tárgyban publikált tudományos cikk vezetőszerzője szerint a kékcápák tömeges csapdába esése nem véletlenek sorozata: „A cápáknak mindenképpen át kell haladniuk ezen a halálfalon ahhoz, hogy elérjék a kontinentális talapzat szélét. A halászok a célfajok, mint a tonhal és a kardhal, esetleges csökkenését pedig a cápák elejtésével próbálják kompenzálni.” 

^[2]

Becslések szerint évente átlagosan 1,1 millió kékcápa úszik bele az elsősorban tunéziai, spanyol és portugál hajók csapdájába. A kékcápa húsát leginkább a tajvani és a hongkongi piacokon tudják értékesíteni, ugyanis az utóbbi tíz évben, ahogy a jövedelmi szintek emelkedtek, megnőtt az igény az ínyenc csemegére, például a cápauszony levesre is.

Noha egyes hongkongi hotelek már levették étlapjukról ezt az egyre népszerűbb, viszont a cápapopulációra egyre veszélyesebb luxuscikket, az ilyen kampányok önmagukban nem elégségesek. Sims szerint hiányoznak a nyílt tengeri halászatra vonatkozó nemzetközi szabályok, intézkedések. Az első és legfontosabb lépés az lenne, ha például nyilvánossá válnának a kifogott halak fajszámára és mennyiségére vonatkozó adatok.

Forrás: www.guardian.co.uk ^[3], www.plosone.org ^[4]

A cikk szerzője: Csatlós Hanna