Tajvan földtörténeti és historikus múltját egyaránt tüzes események jellemzik. A dohánylevél formára emlékeztető sziget kialakulásában fontos szerepet játszottak egykor a nyugat Csendes-óceáni árokrendszer mélyén munkálkodó vulkanikus erők. Tajvan szigetét az eurázsiai kontinentális és a pacifikus óceáni lemezhatár ütközési zónájában, a Japán-Bonin, illetve a Filippínó-árok mélyén alábukó óceáni kéreg szubdukciója (alábukása) keltette vulkanizmus emelte a tenger szintje fölé. A mélyben munkálkodó gigantikus erők mind a mai napig működnek. Tajvan – hasonlóan a szomszédos Japánhoz, illetve Fülöp-szigetekhez – földünk szeizmikusan egyik legaktívabb zónájában fekszik.

^[1]

Ez az egyedi, csodálatos sajátosságokkal rendelkező kis sziget alig harmad-magyarországnyi méretű. Mindössze 394 kilométer hosszú, és legszélesebb pontja sem haladja meg a 144 kilométert. A szárazföldi Kínától az alig160 kilométer széles Tajvani-szoros, a délre fekvő Fülöp-szigetektől pedig a jó 500 kilométer szélességben elnyúló Luzon-szoros választja el. Tajvan nyugati oldalát a Dél-kínai-tenger sekély selfvidéke határolja, keleti partjain a keskeny kontinentális küszöb pedig a Csendes-óceán feneketlen mélységeibe szakad alá.

A szigetországot nagyjából középmagasságban szeli át a Ráktérítő. Ennek megfelelően Tajvan északi vidékén szubtrópusi az éghajlat, déli területein pedig a pacifikus trópusi klíma dominál. Tajvan igazi dél-tengeri hangulatot árasztó, korallzátonyokkal ékesített mesés szigetvilágához tartoznak a Penghu- (Pescadores) szigetek, valamint a legendás Zöld- és Orchidea-sziget és a Diaoyutai-szigetcsoport is. A festői hangulatú trópusi óceánpart és a sziget belsejében a harmincegy, 3000 méteres magasság fölé nyúló csúcsot rejtő, sűrű erdőségekkel borított, helyenként hófedte hegyláncok valódi ékszerdobozzá varázsolják a Csendes-óceán egyik legszebb gyöngyszemét, Tajvant.A szigetnek nemcsak a geológiai, hanem historikus múltját is tűznyelvek koszorúja övezi. Az első emberek még a jégkorszak végén, 30 000 évvel ezelőtt jelentek meg itt a régészeti bizonyítékok szerint. Tajvan őslakossága polinéz eredetű, akik mintegy 4000 évvel ezelőtt telepedtek meg a szigeten. Formosa történelmére azonban a kínaiak gyakorolták a legnagyobb hatást. A Han népcsoporthoz tartozó első telepesek a középkorban, 1200 körül vették birtokukba a sziget északi és nyugati partvidékét. A kontinentális Kínából való bevándorlás eredményeként a kínaiak fokozatosan az egész szigetet a fennhatóságuk alá vonták.

Az első európai, portugál felfedezőket a 17. században a hollandok követték. A Holland Kelet-Indiai Társaság 1624-ben állandó kolóniát létesített Tajvan dél-kínai-tengeri partvidékén. Formosa a Quing-dinasztia idején, 1683-tól, a Shi Long admirális vezette sikeres invázió után vált végleg a „Mennyei Birodalom”, azaz a Kínai Császárság birtokává, mint császári tartomány. Talán érdemes megjegyezni, hogy az első magyar felfedező, aki 1771-ben Formosa szigetén járt, nem más, mint a 18. század világhírű, nyughatatlan kalandora, Benyovszky Móric gróf volt. Tajvan újkori történelmét fordulatokban gazdag, nemegyszer véres események sorozata jellemzi. A 19. század végére meggyengült Mennyei Birodalom az első kínai–japán háború veszteseként 1895-ben a császárság egyik ékkövét, Tajvant is elvesztette. Az ekkor megkezdődött japán gyarmati uralom a II. világháború végén, 1945. augusztus 14-én ért véget, amikor is a McArthur tábornok vezette amerikai haderő végleg kiszorította a megszállókat a szigetről.Tajvan közelmúltját alapvetően a kínai polgárháború eseményei formálták. Az 1912-es Szun-jat Szen-féle polgári demokratikus forradalom – amely a több ezer éves császárság és az utolsó kínai császár, Pu-yi bukását eredményezte – az ország egységesítését és modernizálását tűzte ki céljául. 1943 novemberében a kairói konferencián a szövetséges hatalmak képviselői, Franklin D. Roosevelt és Winston Churchill a tanácskozásra meghívott Csang Kaj-sek tábornagynak, a Kuomintang és a Kínai Köztársaság elnökének ígéretet tettek arra, hogy a háború után az összes, a japán császári haderő által megszállt területet a Kínai Köztársaság fennhatóság alá helyezik. A Mao Ce-tung vezette kommunisták azonban kizárólagos hatalomra törtek, ezért 1949 őszén a Kuomintang kormány a köztársasági hadsereggel és mintegy 2 millió menekülttel együtt Tajvanra emigrált.

Az 1950-es években még szegény fejlődő országnak számító Tajvan napjainkra a világ 23. legjelentősebb gazdasági hatalmává, és 8. legjelentősebb kereskedelmi központjává, a legendás „ázsiai kis tigrisek” egyikévé nőtte ki magát. Ezáltal példát mutathat más nemzeteknek arról, hogy összefogással és az emberi értékek okos felhasználásával hogyan küzdheti fel magát egy apró, szegény ország néhány évtized alatt a globális világgazdaság élvonalába, jólétet teremtve polgárainak, és általános megbecsülést vívva ki saját magának.

 

A fülledt és még a kora esti órákban is forró, páradús trópusi levegőt a felhőkarcolók árnyékában kígyózó, színes lampionokkal és villogó neonreklámokkal tarkított mellékutcák sajátos, fűszerekkel, ételszaggal, valamint benzingőzzel elegyes illata tölti meg. Tajpej, a közel 3 millió lakosú főváros egyszerre modern és tradicionális. A város látképét megkoronázó,580 métermagas Taipei 101 felhőkarcoló – amely egészen 2009-ig a világ legmagasabb befejezett épülete volt – jól megfér a mellékutcákban egymásra zsúfolódott hagyományos apró kínai kifőzdékkel ugyanúgy, mint a legrangosabb világmárkákat árusító fényes luxusüzletek a pöttömnyi kézműves boltokkal.

^[6]

Múlt és jövő talán sehol sem fonódik egymásba olyan látványosan, mint ebben a hamisítatlan távol-keleti hangulatot árasztó metropoliszban. Az Old Market zajosan lüktető, amolyan 19. század végi kínai piaci hangulatot árasztó, apró üzletekből, éttermekből álló kavalkádját modern betonépületek és üvegpaloták zárják közre, egyfajta sajátos időkapszulaként. A piac bejárata előtti teret szantál és tömjénfüstölők illatába burkolózó hatalmas háromemeletes taoista szentély uralja, az időtlenség titokzatosságával. Valósággal letaglóz a 18. század közepén épült, Han stílusú templom egzotikus pompája! A bejáratot őrző szürke, vicsorgó kőoroszlánok tövében guggoló alkalmi árus kántáló hangon kínálja portékáját.

^[7]

Odabent ezernyi mécses és vörös lampionok sejtelmes fényében fürdik az aranyozott szentély. Az európai utazó számára ismeretlen, félelmetes ábrázatú démonok és aranyfüstbe bújt szelíd istenek szobrai előtt néhány, az utcáról betért hívő hajlong, bódító illatot árasztó füstölőket tartva imára kulcsolt kezeikben. A nagyszentély belső termét barna lepelbe öltözött, áhítatot kereső imádkozók tömegének cintányérok és dobütés hangjával színezett monoton éneke tölti be. Az országban a három nagy távol-keleti vallási irányzat, a buddhizmus, a taoizmus és a konfucianizmus árnyékában jól megfér egymással a két marginális kisebbségnek tekinthető keresztény és mohamedán vallási közösség is. A templomból kilépve a végeláthatatlanul araszoló kocsisorok, a villódzó színes neonreklámok légiója és az igazi nagyvárosi hangzavar jelzi, hogy visszatértünk a jelenbe.

^[8]

A hatalmas forgalom ellenére példásan szervezett a tömegközlekedés. Az egész várost behálózó gyorsmetró, a „Taipei Rapid Transit System” kényelmesen elérhetővé teszi a főváros összes fontos csomópontját. A metró az ország gazdagságának is az egyik szimbóluma, hiszen megépítése 18 milliárd (!) amerikai dollárba került. Itt sehol sem látni szemetes aluljárókat és graffitiktól elcsúfított, ütött-kopott szerelvényeket.Még le sem ülepedtek bennem a színes kaleidoszkópra emlékeztető tajpeji élményszilánkok, amikor kétnapos fővárosi akklimatizálódás után a szigetország természeti értékekben gazdag keleti régiója felé vettük az irányt. A hegyvidékkel tarkított óceáni partvidék jól illusztrálja az elemi erők tájat alakító hatását. A sziklás partokon a tengeri abrázió (tengeri erózió) helyenként bizarr sziklaképződményeket alakított ki. A sziget északi, sík partvidékébe kiterjedt mangrove mocsarak ékelődnek be. A mangrovés területek rendkívül fontos szerepet játszanak a tenger partot elhordó eróziós tevékenységének feltartóztatásában, illetve különálló, nagyon fontos tengeri élőhelytípust alkotnak. Sekély, félsós vizük állatfajok ezreinek, köztük számos hal ivadékának nyújtanak védelmet.

A Tajpeji Természettudományi Múzeum Oceanográfiai Gyűjteményének jóvoltából sikerült eljutnom erre a természetvédelem alatt álló területre. Szerencsém volt, éppen e különleges, sósvíz-tűrő növények virágzásának idejére esett a látogatásom. Tajvanon egyébként példamutató a természetvédelem helyzete. A sziget páratlan természeti értékeinek megőrzését öt nagy, a Yanmingi, a Shei-Pa, a Taroko, a Yushan és a Kentingi Nemzeti Park, valamint számos további védett terület biztosítja.

Tajvan, mint tengeri ország életében különösen fontos szerepet játszik a halászat. Ezt lépten-nyomon megtapasztalhattuk Keelung felé tartó utunkon. A Csendes-óceán mentén kanyargó festői műút szélén mindenütt apró éttermek és halpiacok kínálják a tenger gyümölcseiből készült tajvani ételkülönlegességeket. A tajvani konyhaművészeten mind a dél-kínai, mind pedig a japán gasztronómiai hatás érezhető. Az ételválasztékban kiemelt szerepet játszanak a különböző hal-, rák- és puhatestű fajok, sőt a tengeri algák is. A vegetáriánus konyhájuk kétségtelenül nagy kultuszú. Az óceánparti portyázás közben sikerült eljutnom a Yilan közeli lankás hegyvidék fülledt, szubtrópusi erdei között megbúvó és országszerte híres, szász százalékig vegetáriánus ételválasztékot kínáló legendás étteremébe, a „Water Lillybe”, vagyis a Vízililiomba. A stílszerűen vízililiomokkal elborított kis tó melletti modern étterem híres specialitása a lótuszleves, illetve a különféle virágokból elkészített ételkülönlegességek.

Egy nem mindennapi esemény, a nyári szellemfesztivál idején érkeztünk meg a párás levegőbe burkolózó pacifikus partvidék nyüzsgő kikötővárosába, Keelangba. A kínai hagyomány szerint minden év hetedik holdhónapjában megnyílik a föld, és röpke időre visszatérnek az elhunytak szellemei. Hogy elégedetten térjenek vissza az alvilágba, megbékítésükre fényes ünnepségeket rendeznek, és bőséges ételáldozatokkal igyekeznek megnyerni a szellemek jóindulatát. Besötétedés után a kikötő melletti főutcát elárasztották a felvonulók, és hangos zeneszó, tűzijáték kíséretében megkezdődött a kínai halloween. A látványos népviseletben, a kínai mitológia alakjainak jelmezeiben vagy csupán utcai ruhában ünneplő felvonulók hosszú órákon át vonulnak és táncolnak a forgalomtól lezárt széles főutcán. Az ünnepség fénypontja a szellemeket búcsúztató éjféli ceremónia a Csendes-óceán partján. Ekkor színes papírmaséból készített és útravalóval megrakott úszó pagodák százait bocsátják vízre, majd meggyújtják a művészien elkészített alkotmányokat. A holdfényben sejtelmesen csillogó óceán felszínén százszámra imbolyogó apró tüzek és a magasba eresztett világító lampionok árnyékában búcsúzik a szellemvilág…

 

Délebbre, a buja trópusi növényzettel elborított hegyek lábánál Yilan városa nyújtózkodik lustán az óceán felé. A nyüzsgő city lármája után a kihalt szellemvárosra emlékeztető „Down Town” egyfajta gyarmati skanzenként őrzi a japán uralom emlékét. A néma óvárosi főutca kopottas, puritán házait ugyanis még a japánok építették. A tajvaniak számára rossz emlékű házakat csak alig néhány család lakja napjainkban. Az egyik egyszerű földszintes ház előtt a múlt élő emlékeként idős japán férfi üldögél, és talán az isteni Teno egykori dicsőségén mereng magában…

Yilan zsibongó kikötőjében várok a behajózásra, hogy a Csendes azúrkék hullámainak hátán közelítsük meg a látóhatáron titokzatosan terpeszkedő sötét tömeget, a Turtle Mount Islandet, vagyis a Teknőshegy-szigetet. A kristálykék égboltról tüzes hőség zúdul a nyakunkba, amelyet alig-alig enyhít az óceán jódos, sós ízű fuvallata. A Teknőshegy-sziget felé tartó úton a hajónk mellett minduntalan akrobatikus ugrásokat produkáló bohókás palackorrú delfinek vetik ki magukat a vízből. A szigethez közeledve válik érthetővé az elnevezése. Pont olyan, mint egy tengerből kiemelkedő teknős. Vulkáni sziklákból épült a feje, boltozatos páncélját pedig a közelmúltig aktív, majd500 métermagasra nyúló tűzhányó alkotja. A sziget egyedülállóan érdekes geológiai képződmény, ugyanis rendkívül aktív tenger alatti posztvulkáni tevékenység jellemzi. A „teknős feje”, az azúrkék vízből meredeken magasba nyúló hatalmas sziklatömb felé hajózva a kénhidrogén jellegzetes záptojásszagát hajtja felénk az óceáni szellő. A sekély, smaragdzöld vízzel borított parti aljzatról hidrotermális kürtők tucatjai eregetik mérges leheletüket a vízfelszín fölé. A tenger alatti kürtőkből kiáramló kénes gázokkal oldott vizet a mélyben lapuló izzó magma közel 100 °C-os hőmérsékletre hevíti fel. Életveszélyes, forró buborékoszlopok törnek mindenhol a felszín felé. A Teknőshegy-sziget sekély vízi hidrotermális kürtőmezőjét amiatt tekinthetjük rendkívüli jelenségnek, mivel ezek a képződmények jellemzően a középóceáni hasadékvölgyek 3-4000 méteres sötét mélységeiben működnek.

A természetvédelem alatt álló lakatlan szigetet érintetlenül buja szubtrópusi esőerdő borítja. A rezervátum egyik ökológusának a társaságában, rekkenő, párás hőségben vágok neki az őserdei hegymászásnak. Hatalmas páfrányfák és a csendes-óceáni szigetvilágból is ismert örökzöldek áthatolhatatlan sűrűjében kapaszkodunk egyre feljebb.

 

A növények alkotta zöld fal rései között időnként a Csendes-óceán napfénytől sziporkázó, valószínűtlenül kék víztömegére látok rá. Izzadságtól csuromvizesen huppanok le a tető közeli tisztás egyik szürkés vulkáni sziklájára. Fenséges nyugalom ölel körül; az őserdő neszei és a végtelen óceáni látóhatár harmóniája a tajvani szentélyek meghitt csendjének hangulatát idézi fel bensőmben. Az egykori portugál tengerészek jutnak eszembe; Tajvan valóban maga a földi paradicsom…