A templomosok titokzatos kincsei nyomában

2. rész  Jeruzsálemtől Skóciáig

Mielőtt tovább folytatnánk nyomozásunkat a középkor homályába veszett legendás templomos kincsek után, még egyszer vissza kell hogy térjünk 1118-ba, Jeruzsálembe. A frissen fogadalmat tett lovagok vezetője, gróf Hugues de Payes II. Balduin király elé járulva, védnökséget és épületet kért az uralkodótól „Krisztus szegény lovagjai” számára. Kissé furcsának tűnhet, hogy II. Balduin a királyi birtokhoz tartozó számos alkalmasabbnál alkalmasabb épület helyett ugyan egy nagy történelmi múlttal rendelkező, de mégis csak elhagyott, romos épületmaradványt, a Salamonnak tulajdonított egykori templom területét bocsátotta a lovagok rendelkezésére.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy noha a lovagok a zarándokok kísérésére és oltalmazására tettek fogadalmat, még sem ismerünk semmilyen olyan korabeli dokumentumot, amely arra utalna, hogy valaha is eleget tettek volna e vállalásuknak. ( Más kérdés, hogy mint szervezett és jól kiképzett katonai alakulat, a templomos rend lovagjai számos ütközetben tüntették ki magukat a damaszkuszi kalifátus seregeivel szemben.)

A templomos rend históriáját kutató történészek közül többen, így például Gaetan Delaforge, valamint Christopher Knight, és Robert Lomes szerint, sem II. Balduin „ingatlan adományozása” sem pedig a lovagok első időkben tanúsított feltűnő inaktivitása nem tekinthető a véletlen művének. Már a középkorban tudott volt, hogy az egykori templom legendás kegytárgyak, így többek között a menóra, és a Mózes kőtábláit őrző frigyláda otthona volt. A történelmi hagyomány szerint, miután Titus légiói Kr.u. 70-ben bevették Jeruzsálemet, és a rómaiak lerombolták a templomot, később – megszervezendő a zsidó felkelést – a romok között titokban jelentős értékű kincset rejtettek el az ellenállók, abból kiindulva, hogy a gyűlölt római megszállók a templom romjai között már semmit sem fognak keresni. Ma talán úgy mondhatnánk, hogy a zsidók között még romjaiban is megszentelt területként tisztelt templom, ideális konspirációs találkozóhely lehetett. Egyes ókeresztény legendák szerint, magát a misztikus Szent Grált is egy ideig a templom romjai közt rejtegették. Noha a lovagok jeruzsálemi székhelyét gyakran szokás Salamon egykori templomával azonosítani, ez azonban téves nyom, amint arra Israel Finkelstein professzor, a Tel-avivi Egyetem Régészeti Intézetének vezetője egy 1949-ben publikált tanulmányában  korábban már rámutatott. A történelmi tények alapján ugyanis kizárható, hogy „Krisztus szegény lovagjainak” székhelye az eredeti Salamon-féle templom helyén lett volna. Finkelstein professzor szerint, a korabeli forrásokban Salamon templomaként emlegetett terület valójában azzal a Heródes-féle második templommal azonos, amelyet Titus légiói romboltak le, az első zsidó háború idején.

A lovagok rögtön azt követően, hogy a királyi kegy jóvoltából birtokukba vehették a templom területét, a nyilvánosság elől leplezett ásatásokba fogtak. Alaposan feltehető, hogy maga a király kezdeményezte a bibliai relikviák utáni kutatómunkát. Hogy mit találhattak? Ezt az izgalmas kérdést mind a mai napig homály fedi. A legenda szerint számos értékes ereklye és hatalmas értékű aranykincs, valamint az ókeresztény, sőt korábbi időkből származó különleges iratok kerültek a templomosok birtokába. A kortársak szerint a rend tulajdonában volt többek között Veronika kendője, Krisztus keresztfájának egyik szára valamint halotti leple is.(Történelmi tény, hogy a Krisztus halotti szemfedőjének tartott torinói lepel 1205-től egészen a rend bukásáig a templomosok tulajdonában volt.) A kortársak meggyőződése szerint, a templomosok őrizték a Szent Grál titkát is. (A misztikus Szent Grál és a templomosok lehetséges kapcsolatára sorozatunk következő fejezetében térünk ki.)

 Tény, hogy a rend megalapítását követő évekből semmiféle adatunk sincs arra, hogy a lovagok zarándokokat kísérgettek volna. Az is történelmi bizonyosság, hogy 1128-ra  - a tíz évvel korábban kilenc szegény lovag által létrehozott szervezet – gazdagság és befolyás tekintetében már jóval megelőzte a legfőbb rivális johannitákat, és a pápától olyan privilégiumokhoz jutott, amellyel egyetlen más lovagrend sem rendelkezett. Mindez megerősíti azt a feltevést, hogy a templomos rend a megalakulását követő években – még Jeruzsálemben -, olyan nagy értékű kincsek és különleges dokumentumok birtokába jutott, amelynek köszönhetően az addig jelentéktelen társaság egy csapásra a középkor leggazdagabb és legbefolyásosabb lovagrendjévé vált.

A templomosok majd két évszázadon át tartó tündöklésének, – amint azt a templomos rend rövid történetét összefoglaló előző részben láthattuk -, IV. (Szép) Fülöp francia király jól kitervelt cselszövése vetett véget, 1307 október 13-án. A lefoglalt templomos vagyon nagyobb részt a francia király tulajdonába került, rendházaikat pedig zömében a johannitáknak adományozták. Egész Európában elkobozták a rend vagyonát, miután a templomosok sorsát végleg megpecsételő Vienne-i zsinaton (1311-1312) egyházellenesség címén a pápa külön bullában deklarálta a szervezet megszűnését. Annak ellenére, hogy a kapzsi Fülöp jelentős értékű templomos vagyont kaparintott meg, nagy bosszúságára a királyi katonaság által lefoglalt és feldúlt párizsi központból semmi sem került elő a szóbeszéd szerint ott őrzött legendás bibliai relikviákból, és különleges kincsekből. Mind a mai napig élő legenda, hogy e titokzatos relikviákat néhány lovagtestvérnek az utolsó pillanatban sikerült kicsempésznie Párizsból, és Skóciába menekíteni. Az „skót kapcsolat” Dan Brown világhírű regényében a Da Vinci kódban is felbukkan. Miért éppen Skócia? Lehet-e bármilyen valós alapja a templomos relikviák Angliába kerülésének? Megpróbáljuk megválaszolni ezt az izgalmas kérdést! Amint sorozatunk első részében bemutattuk, a templomosok nagyon korán, már 1128-ban megjelentek a brit szigeteken. I. Dávid skót király udvarában rövid idő alatt komoly befolyást szereztek, és a királytól jelentős birtokadományhoz jutottak. Két jelentősebb székhelyet alakítottak ki Skóciában, és angliai központjukat Balantrodoch-ban, ( ma: Temple) rendezték be. A templomosok a megosztott skót nemesség angolbarát szárnyát támogatták, így az 1296-os Falkirk-i csatában, amelyben I.(Nyakigláb) Edward legyőzte William Wallace-t, a skótok legendás szabadsághősét, az angol király oldalán küzdöttek.

Katonai szakértelmük jelentős szerepet játszott Edward győzelmében. I. Edward emiatt nagy becsben tartotta az angliai templomosokat. Ennek tudható be, hogy a Fülöp-féle 1307-es franciaországi puccs ellenére Angliában egy darabig még nem következett be változás a rend helyzetében. Az angliai priorság ugyanis az angol király fennhatósága alá tartozott, és Edward kesztyűs kézzel bánt a templomosokkal. Helyzetükben csak a rend feloszlatását kimondó pápai bulla okozott változást. Ennek hatására I. Edward is kénytelen volt felszólítani a templomosokat, hogy adják fel magukat. Pápai és francia nyomásra az angliai templomosokat is perbe fogták, de valamennyiüket felmentették, és szabadon engedték. A pápai dekrétummal szemben azonban Edward sem dacolhatott tovább, így a templomos rend (utolsóként) Angliában is feloszlatásra került. A francia sorstársaiknál szerencsésebb angol templomosok, ezt követően legnagyobb részt a johannita rendbe a „Knights Hospiteller’s” azaz a kórházas lovagok rendjébe olvadtak be. Anglia tehát a templomosok elleni hajsza vérzivataros éveiben a béke és biztonság szigetének számított a lovagtestvérek számára. Ha volt mit menteniük Fülöp mohó és vérszomjas kapzsisága elől, annak biztos mentsvára valóban csak Anglia lehetett azokban az időkben.

 

De vajon, hová kerülhettek a Párizsból kimenekített titokzatos relikviák? A történelmi legendáriumban  lehetséges helyszínként a skóciai Roslin és Temple (a XIV. század elején: Balantrodoch) szerepelnek. Roslin neve minden bizonnyal ismerősen cseng azok előtt, akik olvasták Brown regényét, a Da Vinci kódot. Az angliai templomosokkal szoros kapcsolatban álló Saint Clair (a későbbiekben Sinclair) család ősi birtokán Roslin-ban áll az a kápolna, amelyet sokan a templomos  kincsek rejtekhelyének tartanak.

 

 

Vajon, mire alapozzák többen is ezt az elképzelést? A Rosslyn, vagy egyházi nevén a Szent Máté kollégiumi kápolnát a XV. század közepén William St. Clair alapította. A különleges építészeti megoldásokat tartalmazó templom 1571 és 1862 között használaton kívül állt. 1862-ben felújították, és azóta az anglikán egyház szolgálatában áll. Többen már a kápolna gael eredetű nevének értelmezéséből is úgy vélik, hogy a templom különleges titkok hordozója. Az ősi skót gael nyelvjárásban a „ros” szó tudást, illetve ősi tudást, a „linn” pedig generációt jelent. Így az e szavak összetételéből álló Rosslyn név „ősi generációk tudásaként” értelmezhető. A kápolna a Sinclair család temetkezési helye volt. Egykori feljegyzések szerint, a kripta lejárata a kápolna hátsó bejáratának a közelében volt. 1837-ben, amikor a család egyik tagja, felelevenítve az ősi szokásokat, az elhagyatott templom kriptájába szeretett volna temetkezni, a hosszú keresgélés ellenére sem találták meg a lejáratot. (Azt mind a mai napig nem sikerült felfedezni.)

Emiatt többen úgy vélik, hogy a kripta valójában egy olyan rejtett földalatti terem, amelyben a templomosok kincseit, sőt magát a Szent Grált is elrejtették. Mások Rosslyn felépítése miatt vélik úgy, hogy a kápolnának köze lehetett a templomosokhoz. Mire alapozzák ezt az elképzelést?  A Rosslyn kápolnában ugyanúgy megtalálható Jákim és Boáz oszlopa, mint az ókori források szerint egykor Salamon templomában. A kápolnában látható továbbá az a hármas boltív is, amelynek közepében Salamon pecsétjét (a hatágú csillagot) helyezték el. Philip Davis professzor, a Shieffieldi Egyetem Biblia-tudományi tanszékének vezetője szerint, az épület egyáltalán nem hasonlítható egy keresztény templomhoz. Véleménye szerint, sokkal inkább úgy tűnik, mintha valamilyen középkori titkot szerettek volna itt elrejteni. A kápolnában több olyan kőfaragványt is láthatunk, amelyek ismert templomos, illetve szabadkőműves szimbólumok. A teóriának azonban több szépséghibája van. Az első és legfontosabb, hogy az 1450-es években amikor Rosslyn épült, már több mint két évszázad telt el a templomos rend feloszlatása óta. Ha a templomosok egyáltalán magukkal vittek és elrejtettek kincseket Skóciában, arra még I. Edward uralkodásának idején kellett, hogy sor kerüljön. 1307-ben  amikor néhány lovagnak sikerült Angliába menekülnie Fülöp martalócai elől, Temple volt a rend angliai székhelye. Amíg Rosslyn esetleges templomos kapcsolata pusztán feltételezés, addig – ezzel szemben-, ma is Temple városkában áll Anglia egyetlen, bizonyítottan a lovagok tulajdonában volt apátsági templomának romja.

A Seaton család tagjai, – akik szoros kapcsolatban álltak a Sinclair klán barátaival, a templomos lovagokkal, sőt közülük többen a rend tagjai is voltak – és akik Temple környékén rendelkeztek birtokokkal, 1349-től a „Kinghts Hospteller’s”az angliai templomosokat „felszívó” kórházas lovagrendben bukkannak fel. És milyen érdekes, ebben az időben a kórházas lovagok székhelye szintén Temple, még pontosabban az egykori templomos apátság volt. Temple-ben elevenen élő hagyomány, hogy a Párizsból kimenekített kincseket az apátság területén rejtették el a templomos lovagok.” Fordítsd tekintetedet a tölgy és a szil felé, és meg fogod találni a rejtett milliókat” – tartja egy napjainkig ismert környékbeli középkori mondás, amely sokak szerint az itt elrejtett templomos kincsekre utal.  

Temple mellett, a romok közelében 1989-ben dr. Crispen Phillips feltárt egy falat, és néhány betemetett lépcsőfokot, amelyek északi irányba, az egykori templom felé futnak. Az ásatások során egy masszív síremléket és tucatnyi kisebb sírkövet találtak, amelyeken a templomosokra jellemző motívumokat, valamint a „Krisztus szegény lovagjainak” sírköveire felvésett „Memento mori – Emlékezz az elmúlásra” feliratot  azonosítottak. A templom alá vezető földalatti járatokat egyelőre még nem sikerült feltárni…

 

(Folytatjuk)