Legendák szólnak egy magyar kalandor által feltárt ecuadori barlangról, a Táltosok Barlangjáról, amelynek mélyén egy fémkönyvtár található – itt az emberiség özönvíz előtti történetét arany-és fémlemezekre írta egy ismeretlen civilizáció. De mi is van tulajdonképpen a titokzatos barlang mélyén?

2010. szeptemberében meghívást kaptam a népszerű ecuadori Teleamazonas TV csatorna Napról napra c. műsor programfelelősétől, hogy  a témában járatos tanácsadóként részt vegyek a Tayos barlangról készítendő műsorukban.  E neves barlang hivatalos felfedezője a magyar származású Móricz János, aki 1969-ben a Táltosok Barlangja névre keresztelte. Kijelentette, hogy a barlangok belsejében egy fémkönyvtár van, ahol az emberiség özönvíz előtti történetét arany-és fémlemezekre írta egy ismeretlen civilizáció. Ennek az írásnak nyilvánvaló a kapcsolata a sumér lineáris írással és egy székelynek nevezett ősi európai írással.

^[1]

A 70-es évek elején Erich von Däniken a nyilvánosság figyelmét  Morona Santiago tartományra (Ecuador) irányította, amikor azt állította, hogy Móricz János levitte őt a Fémkönyvtárba, hogy fényképeket készíthessen. A valóság teljesen más, itt utalok Dr. Gerardo Peňa Matheus „A Tayos Barlangok felfedezésének dokumentált története” c. könyvére azok számára, akik jobban meg szeretnék ismerni a történetet.

Ettől fogva, jó vagy rossz szándékkal, a látogatók egy lavinája indult meg, akik a legtöbb esetben csak egy témát szerettek volna a könyvükhöz. Mások jövőbeli kincsvadász expedíciókat szerettek volna szervezni, akiket sötét szándékú banditák vezettek félre, vagy olyanok is voltak, akik ismeretlen növények iránti botanikai kutató utakat szerettek volna szervezni.

A 2004-től különböző médiáktól megszerzett fényképes bizonyítékok, különösen 2009-től Gerardo Peňától (Móricz ügyvédje) kezdve izgalmasak voltak, de ugyanakkor elégtelenek is, ezért próbáltunk meg néhány alkalommal anyagi forrást keresni egy újabb expedícióhoz. Rafael Correa úr, Ecuador elnöke titkárán keresztül biztatott minket, hogy vegyünk részt Quitóban egy rendezvényen, ahol  a Nemzeti Kulturális Minisztériummal megbeszélhetjük jövőbeni terveinket a Crespi gyűjteményre  és a nyelvészeti összehasonlításokra, a feliratok megfejtésére vonatkozóan, amelyekkel megérthetnénk, hogy a barlangok közelében lévő néhány kövön látható ábrázolás valójában földalatti térkép.  

^[2]

Utána találkoztunk Quitóban a Napról napra producerével, David Romeroval, tanácsot adtunk neki, hogy mely témákkal foglalkozzon, a felkészítések egész sorát koordináltuk, amelyeket a hadsereg tagjainak kellett volna vezetni. Ezek a felkészítések a rappelban való leereszkedésre, hegymászásra és túlélésre irányultak .

 Juan Pablóval (az apja Móricz munkatársa és barátja volt, van egy az „Atlantisztól a Tayos Barlangokig” c. kiadatlan könyve)

részt vettünk a felkészítéseken.  Chiribogában, Pichincha tartományban találkoztunk, onnan utaztunk  Quitóig, majd az expedíció résztvevőivel és a főváros hadseregének egy csoportjával repülőre szálltunk a Shell osztagának az irányába, ahol az iwiáktól kaptunk kiképzést. Ebben a 100 %-ban ecuadoriakból álló expedícióban a shuarok voltak a stratégák. Az elmúlt évtizedekben csak teherhordók és idegenvezetők voltak, most viszont ők határozták meg az úticélt.

Flores kapitány, a különítmény instruktora fogadott minket, a bevezető beszélgetés után meghívtak engem, hogy vegyek részt egy tájékoztató beszélgetésen, amely az én nyelvészeti és epigráfiai kutatásaimról szólt. A következő napon az Awá uwishin (sámán) vezette védő szertartáson vettünk részt, szellemileg felkészített minket a kiképzésre és a Tayosba vezető expedícióra.

A helikopter felszálló pályájához mentünk, 40 méter magasságba, ahonnan a helikopterből való ugrást és mentést oktatják (rappel) . Érzelmek kavarogtak bennünk, a magasságtól való félelem, hogy a leereszkedésünk egy vékony kötéltől függ.

Nem fogom szépíteni, az ereszkedő technikám távolról sem volt tökéletes, van egy sérülés a vállamon, amely korlátozza a mozgásomat, ez nyilvánvaló volt, amikor megpróbáltam felfelé mászni. Aztán a kiképzés második napján, amikor már jobban teljesítettem, elindultunk Patuca felé, ahonnan egy Super Puma helikopterrel utaztunk a barlangok mostani őrzőjéhez, akivel egy máig tartó barátságot kötöttem, mint ahogy a közösség többi tagjával és a shuar vezetőséggel is.

^[3]

Az este folyamán indultunk el, megrágott jukkáből készült chichát ittunk és hallgattuk Susanát, vendéglátónk feleségét, aki történteket mesélt, amelyek sokak számára bizonyára fantáziának tűnnek, de ezek kötik őket az őseikhez. Így tudtuk meg, hogy Sunki, a vizek istene/istennője hogyan küldött vízözönt, amely nagyon sok összefüggést mutat a sumer táblákon leírt vízözönnel.

Másnap reggeli után, és miután Susana megáldott minket az énekével, megkezdtük a gyaloglást a barlangok bejáratához, csomagjainkkal, élelmünkkel, barlangászfelszerelésünkkel a vállunkon, amely összesen több, mint 35 kiló nyomott. A nap perzselt, de mivel az azelőtti hajnalban esett az eső, – az amazonasi őserdőre jellemzően – pára burkolt be minket. A hatalmas sár m miatt minden megtett lépés egy hőstett volt.

Megérkeztünk a barlangok bejáratához. A Katonai Földrajzi Intézet tagjai, magasságmérőkkel, iránytűkkel, mágnespisztolyokkal, GPS-ekkel felszerelkezve, a térképeket és a koordinátákat tanulmányozták. Az eredmény: a Táltosok Barlangjának a bejárata a déli szélesség 3’02” fokánál és a nyugati hosszúság 78’12” fokánál található. A tengerszint feletti magassága 520 méter. A kora kb. 200 millió év. Itt van az idő, hogy leereszkedjünk és megbizonyosodjunk emberkéz alkotta nyomok létezéséről a földalatti világ belsejében.

^[4]

Az iwia vezetők, a terület jó ismerői (évente 2-szer ereszkednek le kezdetleges eszközökkel, hogy tayo madarakat gyűjtsenek) egy erős fatörzset tettek a szűk nyíláshoz, ahhoz erősítettünk minden biztonsági felszerelést, amik a leereszkedéshez kellettek. Az expedíció tagjai egyenként ereszkedtek le, amíg rám került a sor. Egy nyílással találtam magam szemben, ahonnan csak néhány méterre lehetett látni, aztán megkezdtem a leereszkedést. A szikla nagyon csúszós és szokatlan volt, ezért a lábaimmal kellett magam löknöm. Belülről mantraszerűen hallottam a dalt, amit tanítottak nekem: Tayu, tayu, viňajei. Tériszonyom elmúlt, biztonságban éreztem magam.

Megkapó élmény volt felfelé nézni és látni a megtett távolságot, a fény kezdett eltűnni a távolsággal és miközben mind beljebb haladtunk a barlangban, megértettük, hogy az új valóság, amelyben vagyunk: a teljes sötétség.

^[5]

Miután kibontottuk a felszerelést, és végre elindulhattunk, csak egy kis utat kellett megtennünk, hogy az első meglepetés érjen: a földalatti világ lejárata, ahogy Móricz mondta, egy sumér-egyiptomi típusú boltív volt, ahol megbizonyosodtunk arról, hogy ez egy nagy kőblokkokból összerakott építmény és ez a megalit derékszögeken nyugszik. Óránként százat vert a szívünk, amikor összevetettük egy fotóval, amit Gerardo Peňa korábban bocsájtott a rendelkezésünkre.

Folytatjuk.

Írta és fényképezte: Manuel Palacios