2011. májusában Dmitry (Dima) Moiseenko orosz fotós Venezuelába repült, hogy lencsevégre kapja a világ legmagasabbjaként számon tartott Angel-vízesést (Salto Angel). Mind műszakilag, mind a kedvezőtlen időjárás miatt, a légifelvételek elkészítése teljes két napot vett igénybe. Dima erőfeszítéseit végülis siker koronázta, fantasztikus panorámaképeket sikerült készítenie az Angel-ről és a szomszédos táblahegyekből (tepuik) aláhulló kisebb zuhatagokról és aranybányákról.

^[1]

Személyes élményeit így adja vissza:

„Évek óta készítünk légifelvételeket a világ híres és különleges vízeséseiről, mint a Brazília és Argentína határán található Iguazúról, Zambia és Zimbabwét megosztó Viktóráról, vagy az izlandi Svartifoss-vízesésről…

…és természetesen, ahogy jegyet vettem a venezuelai Margarita-szigetre (a széllovasok és kiteszörfösök Mekkájába), az Angel-vízesés már könnyen elérhető célponttá vált. Mindenki tudja, hogy ez a legmagasabb a világon.

Az Angel-vízesés magassága 979 méter és ezen belül a víz megszakítás nélkül 807 métert zuhan alá. Ilyen magasságból mire a víz eléri az alsó részt, finom permetként szitálva, köddé változik.

Fontos megemlíteni, hogy Venezuela egy különleges ország. Hugo Chávez-en és az olcsó benzin áron kívül (kb. 660 Ft egy terepjáró teli tankolása), ún. tepuiknak ad otthont.

^[2]

A tepuik különleges formájú, lapos tetejű hegyek, a világon sokszor asztaltetejű hegyeknek – megj.: Magyarországon a táblahegy megnevezés az elterjedt – is hívják őket (valószínűleg mert olyan lapos a tetejük, mint egy asztal). Képzeljünk el a sűrű őserdő mélyén 1 kilométer magas sziklákat függőleges, meredek falakkal és lapos tetővel. Ezért képes az esővíz minden egyes esőzés után összegyűlni, majd számos vízesésként alázúdulni. Az Angel-vízesés csak egy közülük, de majd 1 kilométeres magasságával a legmagasabb. Az Angel-vízesésnek otthont adó Auyan Tepuiról még több vízesés is lezúdul, de ezek maximum 200-300 méter magasak.

Viszont számolni kell azzal a problémával, hogy a vízhozam igencsak változó: a forró, száraz évszakban az Angel-vízesés mindössze egy vékony vízsugár, míg az esős évszakban vice versa, pont az ellenkezője, azaz igazi zuhatag. Az időjárás viszont annyira kiszámíthatatlan, hogy egy hónapba is beletelhet, hogy teljes szépségében láthassuk.

Bár a száraz évszakban voltam ott, de jelezték, hogy nemrég sok eső esett és lehetőségem van az igazi vízesést látni. Nem volt vesztegetni való időm.

^[3]

A vízeséshez (a Canaima Nemzeti Parkba) csak könnyű, kis jet gépekkel lehet eljutni, ami jó a turisták szállítására, de a légifelvételek készítéséhez komolyabb helikopterre volt szükségem. Már a Margarita-szigetre érkezésem első napján ezt a gondot próbáltam megoldani. Az Angel-vízesés Venezuela vad, úttalan őserdejében található, ezért csak légi vagy folyami úton közelíthető meg. Tartózkodásom harmadik napján rábukkantam egy aranybányákkal kapcsolatban lévő cég telefonszámára, mely rendelkezett a munkámhoz pont megfelelő, Bell-206-os helikopterrel. A gép 161 kilométerre volt a vízeséstől, és természetes, hogy nekünk, mint kedves orosz barátoknak a rendelkezésünkre bocsátották a gépet a kiválasztott reggel.

Nos, a Margarita-szigetről, csak hogy eljussak a Bell-206-ig, kétszer kellett repülőgépet cserélnem, átvágni az Orinoco folyón, majd 8 hosszú órát autóznom!

Az első nap reggel 7-kor szálltunk fel és negyed 9-re érkeztünk az Angel lábához. A helikopter az Angel-vízeséshez vezető gyalogút kezdeténél kialakított tábornál landolt. A majd 1 kilométer magasról zúduló víz, permetként alászállva vízköd felhőt képezett, és olyan volt, mintha a semmiből keletkezne.

Leszereltük a helikopter ajtóit, felkészülve a felszállásra és a fotózásra, de az Ayuan Tepui teljesen felhőkbe borult, bár maga az Angel-vízesés tisztán látszódott.

^[4]

Úgy döntöttem, hogy felszállunk a hegycsúcsra és ott várunk. A táblahegyet borító sziklák és hasadékok miatt alig találtunk leszállóhelyet. Az égen olykor egy pillanatra kék folt tűnt fel, de rögtön újból el is takarta egy felhő.

Váratlanul, 5 perc sem telt el, teljesen befelhősödött és sűrű ködréteg vett körül bennünket. Több óra hosszan olyan átláthatatlan volt a köd, hogy a pilóta nem csak a fotózást tiltotta meg, de még a felszállást is visszautasította. Ott ragadtunk a hegytetőn.

Végül mégis mellénk szegődött a szerencse, és délben a völgy fölött kék lett az ég, felszálltunk. Találtunk egy rést a ködben és leszálltunk a táborban. Miután landoltunk és készen álltunk, hogy visszategyük a helikopter ajtóit, a vízesés mintha csak viccelődne velünk, újból teljes pompájában látható volt!

Bár az Auyan Tepui továbbra is felhőbe burkolózott, de úgy gondoltam, kihasználva az adott fényviszonyokat, készítek pár képet. Az első nap eredményeként minden tervezett pontról jól sikerült kép készült, bár napfény nélkül, de felhő és köd részletekkel.

Este átnézve a panorámaképeket, nem éreztem befejezettnek a munkámat.

A második nap elhatároztam, hogy újból felkeresem az Angelt. Aznap az aranybányászok „88 km” nevű falujából kezdtük a munkát. Ez egyórányi repülőútra van a vízeséstől.

Az ég borús volt, de senki sem tudta milyen lesz 145 kilométerrel odébb, a vízesésnél. 8 órakor, amikor megérkeztünk a táborhoz, a vízesést egyáltalán nem lehetett látni. Még az Auyan Tepui-t is teljesen takarták a felhők.

^[5]

10 órakor már látszott a vízesés fele, majd 11-kor feltűnt a csúcsa. Úgy gondoltam, jó ötlet úgy lefotózni a vízesést, hogy a középső részét felhő takarja, ezért felszálltunk.

Lent hagytam a második kamerát az állványon a teleobjektívvel, hogy készüljön kép a helikopterről is az Angel-lel a hattérben.

A kamera programozva volt, hogy 5 másodpercenként készítsen képet a vízesésről.

Az ég szürke volt felettünk. Amíg emelkedtünk felfelé és közeledtünk a vízeséshez, a teteje ismét eltűnt a ködben. Azért csináltam pár képet. A második körnél éreztem, hogy valami baj van a kamerával. Valóban, az exponálás elromlott. Le kellet szállnunk a bázisra, hogy kicseréljem a kamerát, és újból várnunk kellett.

12:30-kor hirtelen kitisztult az ég, és majdnem egészen kék lett, de természetesen Murphy törvénye szerint az Angel és az Auyan Tepui teteje nem volt látható. Úgy döntötten, hogy ebben az esetben, legalább a szomszédos vízeséseket lefényképezem. Körbe repültünk egy gyönyörű, de ijesztő nevű vízesésnél: a 300 méter magas Sárkánynál (Salto Dragon), majd a Függöny-vízesés (Salto Cortina) felé vettük az irányt, hogy lekapjam a két külön-külön 200 méter magas zuhatagaival. Erről a helyről tűnt fel, hogy teljesen kitisztult az Angel csúcsa. Gyorsan visszatértünk. Néhány percen belül a köd és a felhők teljesen felszakadoztak, és elkezdtem fotózni az Angelt a csúcsával.

^[6]

Délután 1 órára csak a vízesés legteteje volt fényben, míg az alja árnyékba került. Tizenöt percig tartott. A csúcstól 800 métert sikerült leereszkedni a vízsugár mentén, egészen az aljáig és több tucatnyi képet készíteni, aztán megint leszállt a köd. Visszarepülve a táborba, amíg a pilóta az ajtókat tette vissza, megfordulva láttam, hogy a vízesést teljesen eltakarták a felhők… Így bánt velünk a természet. Két nap alatt összesen mindössze negyedórát adott nekünk!

Visszautunk során elrepültünk az aranybányák fölött. Némi borravaló ígéretével sikerült rávenni a pilótát, hogy nyitott ajtóval körözzön az aranybányák fölött, vállalva annak a rizikóját, hogy ha észreveszik, hogy fényképezek, akkor még le is lőhetnek.

Az aranybányászok vagy a nedves őserdőben uralkodó hőség miatt (40 fok feletti), vagy az eső által kiváltott szivárvány hatása alatt voltak, akárhogy is, senki sem törődött velünk és biztonságban vissza tudtunk térni a bázisunkra.

Így ért véget az utunk. Bár bonyodalmak árán, de sikerült megörökítenem a világ legmagasabb vízesését, az Angel-vízesést képekben! ”

360 fokos panorámakép itt tekinthető meg: http://www.airpano.com/360Degree-VirtualTour.php?3D=Angel ^[7]

Írta és fényképezte: Dmitry Moiseenko

Forrás: Airpano