A Szaturnusz légköre és belső gyűrűje közötti résbe “ugorva” fejezi be küldetését a Cassini-űrszonda – jelentették be a 43. bolygótudományi konferencián a Texas állambeli Woodlandsben.

A Cassini-Huygens az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, az ESA és több európai ország részvételével szervezett űrprogram szondája. 1997. október 15-én indult el Cape Canaveralról, a vállalkozás célja a Szaturnusz környezetének vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása a Titán-hold felszínére. Az 5712 kilogrammos űrszonda 366 kilogramm tömegű tudományos műszert, valamint a 320 kilogrammos Huygenst vitte magával. A nagyméretű űrszonda a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában. A Cassini tudományos céljai: a gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedésének, a holdak felszíni összetételének és geológiai múltjának meghatározása, a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének mérése, a Szaturnusz légkörének vizsgálata.

^[1]

Jelenleg az űrszonda viszonylag nagy távolságból, a  gyűrűrendszeren kívülről végzi a megfigyeléseket. Az utolsó keringési pályái során viszont a Cassini “közelképeket” készít a gyűrűkről, ami sokat elárulhat e képződmények koráról – olvasható a  BBC ^[2]hírei között.

“2016-ban, amikor a küldetés a végéhez közeledik, a Cassini megváltoztatja pályáját és +lebukik+ a legbelső gyűrű valamint a Szaturnusz légköre közötti igen keskeny résbe” – hangsúlyozta Linda Spilker, a Cassii-projekt tudósa, a NASA bolygókutató részlegének, a Jet Propulsion Laboratory munkatársa.

^[3]

Az utolsó huszonkét kör során a Cassini pályája éles szöget zár a Szaturnusz egyenlítőjének horizontális síkjával. Eközben az űrszonda részletesen felméri a Szaturnusz gravitációs terét, mágneses mezejét, valamint nagyfelbontású képeket készít a gyűrűrendszerről. Utóbbi segítségével a tudósok pontosabban határozhatják meg a gyűrűk tömegét, s választ kaphatnak arra, hogy mikor képződtek: viszonylag új alakzatok és egy üstökös széttöredezésekor keletkeztek-e, vagy származásukat a Naprendszer több mint 4 milliárd évvel ezelőtti keletkezésére vezethetik vissza.

2017-ben, amikor a Cassini kifogy az üzemanyagból, a  földi irányítók a Szaturnusz légkörébe irányítják. Az űrszonda oxigén hiányában nem ég el, hanem megolvad, majd megsemmisül a hatalmas légköri nyomás hatására. A kutatók mindenképp el akarják kerülni, hogy a Cassini a Szaturnusz valamelyik holdján, a földönkívüli élet szempontjából érdekes Enceladuson, vagy a Titánon landoljon, nehogy földi mikroorganizmusokkal szennyezze az égitesteket.

Forrás: MTI

Fotók: NASA

Kapcsolódó cikkeink:
Megkérdőjeleződhet a Hold kialakulásának elmélete ^[4]
Richat-képződmény az űrből ^[5]
Rejtélyes felhő tűnt fel a Marson ^[6]
Önarcképet küldött magáról az Opportunity ^[7]
Új felszínformát azonosítottak a Marson ^[8]
Meglepetéseket tartogat a Merkúr  ^[9]