A 78 éves Carl Fredericksen egész életében a ”Nagy Kalandról” álmodozott, eljutni Dél-Amerika legnagyobb vízeséséhez, a Paradise Falls-hoz – ez az alapsztorija a Pixar 2009-ben két oscar díjat is elnyert Up! (Fel!) című animációs alkotásának. A filmbeli Paradise Falls egy az egyben megegyezik Venezuela délkeleti részén, a Canaima nemzeti parkban, a pemon indiánok ősi otthonában található Angel-vízeséssel (Kerekupai-Merú), mely 979 méterével a világ legmagasabb vízeséseként került be a földrajzi atlaszokba.
Az Angel-vízesés egy olyan romantikus, vad és gyakorlatilag érintetlen területen alakult ki, mely a prekambrium idejéből származó, földünk egyik legidősebb ismert kőzetéből, a homokkőből felépülő sziklaformákat, szavannanövényzettel borított táblahegyeket (tepuik), vízeséseket és a mélyben sűrű, áthatolhatatlan trópusi őserdőt rejt. A Guyanai-fennsík titokzatos, misztikus szépsége olyan írók fantáziáját is megragadta, mint Sir Arthur Conan Doyle, akinek Elveszett világ című regényéhez adja e táj a helyszínt.
A Pemon indiánok nyelvén a tepui az istenek lakhelyét jelenti. A szent földön a természeti erők által létrejött meredek falú, lapos tetejű táblahegyeket (tepuikat) démonok őrzik. A tepuik tetején a különleges életfeltételekhez alkalmazkodva, évezredek során speciális állat- és növényfajok alakultak ki. A tápanyagban szegény talajfelszínen rovarkedvelő húsevő növények, különböző orchidea mellett a tudósok számos korábban ismeretlen rovar-, béka- és gyíkfajt is regisztráltak.
A véletlenekből születnek a nagy felfedezések. Jimmie Angel (James Crawford Angel Marshall), az első világháborúban szolgált amerikai pilótáról kapta a vízesés az Angel nevet, mely magyarra fordítva angyalt jelent. A vízesést a venezuelai Ernesto Sánchez la Cruz fedezte fel 1912-ben (más források szerint 1910-ben), de mivel hivatalosan nem jelentette be, ezért csak Jimmie Angel 1933. november 16-án (más források szerint 1935-ben) véletlenül történt újbóli felfedezése tette ismerté a nagyvilág előtt. Hiába, a történelem mindig ismétli önmagát, példáért elég csak a világ e szegleténél maradni: Kolumbusz Kristóf jóval többet vesztett, mint la Cruz, hiszen Kolumbusz a sírjába is magával vitte tévhitét, hogy 1492-ben az Indiába vezető nyugati utat fedezte fel – bár tény, hogy az 1492-es felfedezéseivel szinte kétszeresére bővítette a Föld oikumenét (a lakott földet), de örökre elvesztette a lehetőséget, hogy róla nevezzék el az Újvilágot. Kolumbusz neve végül a mai Kolumbia országnévben él tovább, míg az Újvilágot egy szintén olasz utazóról, felfedezőről, Amerigo Vespucciról nevezték el, amikor 1507-ben kiadott világtérképen Martin Waldseemüller német kozmográfus az Újvilágot átkeresztelte Amerikára. Az Angel-vízesés otthonául szolgáló ország nevét, azonban Amerigo Vespucci saját maga adta egy felkiáltással, amikor a partmentén hajózott: „Hiszen ez egy kis Velence – Venezuela!”
Jimmie Angel kétfedeles repülőgépével aranyban gazdag folyót keresett Venezuelában, amikor a Guyanai- fennsík felett repülve feltűnt neki egy a térképeken nem jelölt folyam, ezért, letérve a kijelölt útirányról, a folyó forrásvidéke felé vette az útját. Átrepült az Auyan Tepuí (Ördög-hegy) felett, követve a mély szurdokban (Ördög-szurdok) haladó ismeretlen folyót (Churun), mely a szurdok kijáratánál hatalmas vízesésként zúdult alá. Angel 1937. október 9-én egy kisebb expedíció keretében és felesége, Marie Angel társaságában visszatért az Auyan Tepuíhoz. Nem sokon múlt, hogy vállalkozásuk kudarccal záruljon, amikor Angel El Rio Caroní nevű Flamingo típusú monoplánjával bár sikeresen landolt a tepuí tetején, de a gép beleragadt a mocsaras talajba, ezért kénytelenek voltak ott hagyni és lemászni a hegyről. Visszaútjuk a civilizációba 11 napba telt, ezután pedig 12 évnek kellett eltelnie, hogy az 1949-es Ruth Robertson expedíció bebizonyítsa Jimmie Angel igazát, miszerint 1937-ben a világ legmagasabb vízesését találta meg. A vízesést az Ördög-hegyen (Auyan Tepuí) az angyal nevű Jimmie tiszteletére Angel-vízesésnek nevezték el.
Így találkozott egykor az angyal és az ördög a venéz hőségtől fűtött és misztikumokkal átszőtt Istenek lakhelyén az Elveszett Világban.
Amennyiben dacolni támad kedvünk a démonokkal és nem félünk az Istenek haragjától, akkor 9 napos gyalogtúra során megjárható az Ördög-hegy (Auyan Tepuí), eljutva az Angel-vízesés csúcsára.
Több iroda is szervez trekking túrákat az Auyan Tepuira. Az irodák kínálta útvonal és program szinte egy az egyben fedi egymást. Ciudad Bolivarból Cessna repülőgéppel lehet eljutni a Canaima Nemzeti Parkban található Uruyén faluba, ahonnan a trekking út kezdődik, amely az alábbi vonalon vezet:
1. nap: Ciudad Bolivar – Canaima Nemzeti Park, Uruyén – Guayaraca
Ebéd Uruyében, majd utána rögtön, amolyan erőltetett menettel indul a túra: mindössze csak 500 méter szintet kell leküzdeni, de a forróság miatt a nyílt füves pusztán ez körülbelül 3-4 órát vesz igénybe. Tábor Guayaracában, az Auyan Tepui első teraszán.
(Menetidő: 2-3 óra repülés, 3-4 óra gyaloglás; Szint: 500 m fel)
2. nap: Guayaraca – El Peñon
Guayaracától kezdődően elkezd változni a növényzet. Mielőtt túl meleg lenne, a szavannát váltó bozótos után az út az árnyékot nyújtó esőerdőben folytatódik.
Körülbelül 800 méter szint leküzdése után, elérve a tepui második teraszát, a növényzet drasztikusan megváltozik, itt már a tepui tipikus endemikus florája található meg. Sátorverés egy sziklamélyedésben.
(Menetidő: 6-7 óra gyaloglás; Szint: 800 m fel)
3. nap: El Peñon – El Libertador – El Oso
Reggel El Peñonból letekintve a felhők tengerébe réved a tekintet. 90 perc séta után La Palomába érkezve kisebb pihenő, mielőtt elkezdődne a kimondottan nehéz emelkedő, amely ráadásul eső után veszélyesen csúszós. Sziklákba és gyökerekbe kapaszkodva lehet feljutni az Auyan Tepui legmagasabb pontjára, a 2535 méter magas El Libertador csúcsra. Az idő szeszélyes, sok eső és a folyamatos pára állandosúl. Innen körülbelül három órányira található az El Oso nevű szikla, melynek mélyedésében felvert sátor nyújt szálláshelyet.
(Menetidő: 6-7 óra gyaloglás; Szint: 600 m fel, 300 m le)
Az utazásszervezők programjaiban találunk olyat, amely 3 éjszakát tölt egyhelyben El Osonál és innen indítja a különböző napi programokat, vagy pedig szálláshely változtatással mennek tovább:
4. nap: El Oso – Campo Lech
Végre az előző napok hosszú menetelése után, ez a nap a pihenésről szól, a tepui egyedülálló flóra és faunájának felfedezéséről, megismeréséről. Bőven jut idő többek között a különböző orchidea fajok, húsevő növények és más, csak a táblahegyeken kialakult növényzet és állatvilág, mint például a különböző rovarok, apró fekete békák megismerésére is. Kisebb túra a Churun-vízeséshez, ahol akár fürödni is lehet, valamint fantasztikus kilátás nyílik az alatta elterülő Churun folyó völgyére. Sátorverés ismét egy sziklamélyedésben.
(Menetidő: 3 óra gyaloglás; Szint: 350 m le)
5. nap: Campo Lecho – Campo Neblina – Campo Salto Angel
Ezen a napon a túra, mely egyben a leghosszabb gyalogtúra is lesz, az Angel-vízesés forrásvidékéhez vezet. Veszélyes, sziklás, szakadékokkal teli, mocsaras terep vezet el a Campo Neblinához, ahol egy emlékmű jelképezi azt a helyet, ahol Jimmie Angel gépe a sikeres landolás után beragadt a mocsárba. Innen hosszú órák után – körülbelül 6-7 óra -, az Angel-vízesést tápláló Churun folyó forrásához elérve, táborverés.
(Menetidő: 10 óra gyaloglás; Szint: 500 m le)
6. nap: Campo Salto Angel – Campo Neblina
Délelőtt a forrásvidék kényelmes felderítése. Az Elveszett világban picit elveszetten érzés. Az állandó pára miatt kiemelten fontos figyelni a csúszós kövekre. Majd déltől naplementéig visszaút a Campo Neblinához.
(Menetidő: 7 óra gyaloglás; Szint: 500 m fel)
7. nap: Campo Neblina – Campo Lecho – El Oso
Visszatúra az El Oso táborhelyhez.
(Menetidő: 7 óra gyaloglás; Szint: 650 m fel)
8. nap: El Oso – El Peñon – Campo Guayaraca
Visszaereszkedés a tepui első teraszáig. Merdek szakasz, olykor egymást segítve, elkél a kötél használata.
(Menetidő: 8 óra gyaloglás; Szint: 300 m fel, 1400 m le)
9. nap: Campo Guayaraca – Uruyén
Visszaérkezés a kiindulóponthoz. Picit meggyötörten, jólesően elfáradva és egy életreszóló kalanddal gazdagodva. Győzelem!
(Menetidő: 3-4 óra gyaloglás; Szint: 500 m le)
Uruyénből még számos kisebb túra választható a Canaima Nemzeti Park kínálta számos természeti szépség, mint kisebb vízesések, zúgók, szigetek felkeresésére. Az Elveszett világ csak Rád vár, hogy felfedezd!
360 fokos panorámaképért az Auyan Tepuiról és az Angel-vízesésről katt ide!
Kapcsolódó cikkek:
Létrehozzák az Egyesült Államok legnagyobb vadrezervátumát
Hasta la vista, La Niña!
Az Amazonas esőerdői is felkerültek a Google Street View-ra