1986. április 26-án hajnalban felrobbant a csernobili atomerőmű négyes blokkja. Ekkor még senkit nem evakuáltak, a dolgozók az épületben maradtak, és megpróbálták helyrehozni a károkat. A mérőműszerek ugyan rögtön kimutatták a magas sugárzást, de először úgy gondolták, hogy csupán téves információkat közölnek, mivel vagy elromlottak, vagy megsérültek a robbanás során. Nem sokkal a katasztrófa után tűzoltók érkeztek a helyszínre eloltani a lángokat. Mivel mindenki úgy hitte, hogy a reaktor nem sérült meg, ők sem vettek védőfelszerelést. A dolgozók és a tűzoltók nagy része hatalmas mennyiségű sugárdózist kapott, és a baleset utáni három hét alatt mindannyian meghaltak. Az egyik tűzoltó szerint érzékelhették is a sugárzást, de nem törődtek vele: sokan fémes ízt éreztek a szájukban, a bőrüket pedig mintha tűvel böködték volna. Májusban elkezdték a közeli, egykor lakott város, Pripjaty megtisztítását: lemosták az utcákat, majdnem a város 70%-át sugármentesítették. Szeptemberben megismételték a műveletet, ennek köszönhetően decemberre lényegesen csökkentették a sugárszennyezettséget. Az atomkatasztrófa következtében a hivatalos adatok szerint 4000 ember halt meg. A Greenpeace ennek többszöröséről számol be. A pontos számbavételt megnehezíti, hogy az áldozatok nagyrészt pajzsmirigyrákban és a rák egyéb fajtáiban halnak meg, és nehéz visszavezetni, hogy a betegség a sugárszennyezés következménye, vagy kialakulásának semmi köze sincs a levegőbe jutott radioaktív anyaghoz.
