Michael Rutzen a világ egyik legextrémebb hobbijának hódol: ketrec nélkül merül Dél-Afrika cápáktól hemzsegő vizeiben kifejezetten abból a célból, hogy testközelből randevúzhasson az óceánok legveszélyesebbnek tartott tengeri ragadozójával, a nagy fehér cápával. Mike Rutzen – vagy ahogy a közvélemény ismeri –, a „Sharkman” számára ezek a merülések azonban jóval többet jelentenek adrenalinnal fűszerezett szabadidős elfoglaltságnál: Mike ugyanis a cápák ma még nagyobbrészt ismeretlen világát kutatja.

A BBC, a Discovery Channell és az Animal Planet jóvoltából nemzetközi hírű Michael Rutzen Magyarországon elsőként a The Explorer magazinnak adott exkluzív interjúban beszél arról, hogy – a közvélekedéssel ellentétben – miért nem tekinthetők „gyilkológépeknek” ezek a túlnyomórészt félreismert állatok.

^[1]

Michael Rutzen

A legtöbb ember torkát még mindig összeszorítja a rettegés, ha a tengerben úszó nagy fehér cápára gondol. Az amúgy rendkívül ritka cápatámadások körüli médiahisztéria, és néhány, a valósággal köszönő viszonyban sem álló hollywoodi produkció „áldásos” hatásának köszönhetően a cápákat az emberek többsége ma még vérszomjas, emberre fokozottan veszélyes ragadozóknak látja. A kutatók már hosszú évek óta próbálják megcáfolni ezeket a negatív sztereotípiákat. Michael Rutzen és csapata szintén azon munkálkodik, hogy megmutassa az embereknek: a cápák intelligensek, kíváncsiak, és egyáltalán nem olyan emberevő szörnyetegek, mint ahogy azt elhitették velünk.

^[2]

Mike egy "elkábított" cápával

Persze Mike senkinek nem ajánlja, hogy felkapja a búvárfelszerelést, és fejest ugorjon a nagy fehér cápák közé. Ő is hosszú évekig tanulmányozta az állatokat, mielőtt a közelükbe merészkedett volna. A nagy fehér cápák nem emberölésre szakosodott gyilkosok, de nem is ártalmatlan kiskutyák, hanem olyan, a tápláléklánc csúcsán álló ragadozók, amelyek legalább annyira félnek az embertől, mint amennyire az emberek tőlük. Ha nem megfelelően közelítünk hozzájuk, fenyegetésként érzékelik jelenlétünket, és védekeznek; az ilyen helyzetből pedig majdnem minden esetben az ember kerül ki rosszabbul.

Michael nem csupán az emberek véleményét szeretné megváltoztatni a cápákról, hanem tapasztalataival szeretné a tudományos kutatók munkáját is segíteni. Tonikus kísérletei, amikor az állatokat az orrukon található ún. Lorenzini-ampullák stimulálásával félig önkívületi állapotba hozza, a kutatók segítségére lehetnek abban, hogy a cápákat biztonságosan tanulmányozhassák.

^[3]

Mike lencsevégre kapja a cápát

Mike, amikor az időjárás engedi, szinte minden idejét a víz alatt tölti kedvenceivel. A The Explorer csapatának így nem volt könnyű időpontot egyeztetni vele – pont olyan kiszámíthatatlan, mint „második otthona”, a tenger. Interjúnk előtt is egy csapat búvárt merültetett a cápák között, és a hajóról kiszállva szinte még vizesen állt a rendelkezésünkre.

Exp.: Mikor és miért szeretted meg a cápákat? Tudom, hogy amíg halász voltál, tartottál tőlük…

M. R.: Az egyik barátom merülni kezdett velük, és meghívott engem is, hogy csatlakozzam hozzá. Mivel amúgy is búvár vagyok, elfogadtam, úgy gondoltam, nagy kaland lesz. És az is volt. Kis idő múlva aztán elkezdtünk ketreces turistamerüléseket szervezni. Ekkor láttam, hogy milyenek ezek az állatok valójában, rájöttem, hogy mennyire lenyűgözőek.

^[4]

Kihajózás a nyílt vízre

Exp.: Miért szereted kifejezetten a nagy fehér cápát?

M. R.: Azért, mert nagyon intelligens. Akárhányszor merülök egy nagy fehér cápával, mindig azt tapasztalom, hogy gondolkodik, mielőtt cselekszik, ami azt mutatja, hogy nagyon okos. Kommunikál, megérzi, hogy mit szeretnék, és hogy nem akarom bántani. Mindegyik cápafaj intelligens, de a nagy fehér cápa különösen az.

Exp.: Miért kezdtél el ketrec nélkül merülni velük?

M. R.: (nevet) Mert akkor nagyon jó ötletnek tűnt…

Exp.: És most?

M. R.: Még mindig. Hihetetlen, hogy ezek az állatok a közelükbe engednek minket, embereket. Megtűrnek, és nem zsákmányként kezelnek. Ez hatalmas élmény.

^[5]

Mike és a cápa a felszínről

Exp.: Mikor merültél először ketrec nélkül nagy fehér cápával, és emlékszel-e, hogy milyen érzés volt az első nagy kaland?

M. R.: Az első ketrec nélküli cápás merülésem 1998-ban volt. Zöldfülű voltam még, de próbáltam nem félni, mert azt a cápák megérzik. Persze, nem sikerült teljesen megnyugtatnom magam. Szerencsére nem történt semmi baj.

Exp.: Mit érzel, mielőtt lemerülsz?

M. R.: A cápákkal merülni megtiszteltetés számomra. Az óvatosság ilyenkor a legfontosabb – a cápák nem kiskutyák, de ugyanakkor nem is véres ragadozók, mint azt a legtöbben hiszik. Merülés előtt és alatt arra próbálok legjobban odafigyelni, hogy mindig nagyon óvatos maradjak – átgondolom a lehetséges helyzeteket és azt, hogy mire kell reagálnom majd.

^[6]

A Cápaember kedvencét simogatja

Exp.: Melyik volt a legemlékezetesebb merülésed?

M. R.: Mind emlékezetes, mindegyik izgalmas. Nem tudnék kiemelni egyet sem. Amikor lemerülünk, és megfigyelhetjük a nagy fehér cápát a természetes környezetében, az minden alkalommal hatalmas élmény.

Exp.: Haraptak már meg cápák?

M. R.: (nevet) Nem, még soha. Néhányszor megkaristoltak, de az az én hibám volt. Szándékosan soha nem bántottak. Nem akartak ártani nekem, én mentem túl közel hozzájuk. Néha, amikor megcsiklandozom az orrukat, hogy tonikus állapotba hozzam őket, kicsit túl közel nyúlok a szájukhoz, és az éles fogaik felsértik a bőrömet – ez előfordult már párszor. De semmi komolyabb.

^[7]

Félelem nélkül

Exp.: Mi  a legnagyobb fenyegetés manapság a cápákra nézve?

M. R.: A legnagyobb veszélyt számukra a cápavadászok jelentik, akik levágják az uszonyaikat, és még élve visszadobják őket a vízbe, hogy aztán ott pusztuljanak el. A másik legnagyobb fenyegetés az, hogy vadásszák őket a fogaik miatt is. Természetesen, próbálunk segíteni a helyzetükön annyira, amennyire csak tudunk. Ennek az egyik legfontosabb eszköze az, hogy megmutatjuk az embereknek, milyenek is a cápák valójában.

Exp.: Mit mondanál annak, aki még mindig szörnyetegként tekint ezekre az állatokra?

M. R.: Azt hiszem, erre a problémára az a legegyszerűbb megoldás, hogy az illető jöjjön el és nézzen meg egy eleven fehér cápát saját maga. Legtöbben még életükben nem láttak ilyen állatot. Testközelből a cápák lenyűgözőek.

^[8]

Mike Brad Pittel, aki cége, a Shark Diving Unlimited segítségével merült ketrecben cápákkal

Mike Rutzen és csapata azért küzd, hogy a cápákról alkotott roppant kedvezőtlen „spielbergi kép” megváltozzon. Minél többet tudunk meg ugyanis ezekről a nagy múltú és rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező tengerlakókról, annál jobban megértjük, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem vérszomjas ragadozók, hanem a tengerek és óceánok legszebb és legintelligensebb állatai közé tartoznak – amelyeknek az ember biztosan hiányzik az étlapjukról…

A teljes interjút elolvashatjátok a The Explorer magazin 2011. augusztus-szeptemberi lapszámában ^[9]!

Kapcsolódó cikkek:
Mike Rutzen, a Cápaember – Videó!
“Exploreres” kaland a cápák között – Videó! ^[10]
Kicsit cápa, kicsit tonhal az ősi állat ^[11]
A világító cápák eredetét kutatták ^[12]
Tonhalaknak szánt horgokra akadnak a kékcápák  ^[13]
Barátkozó cápák? ^[14]
Közzétették a 2011-es év cápatámadási statisztikáját ^[15]
A hallgatag mélység titkai – Kihalt vagy létezik? ^[16]