Tanösvényt alakít ki a Kisszékelyi Kulturális Egyesület a település körül, a túraútvonalon a Tolnai-hegyhát természeti értékei és a falu nevezetességei tekinthetők meg.
Az útvonalhoz kapcsolódó kilátó már elkészült a Dukai-hegyen, ahonnan a festői szépségű Tolna megyei falura nyílik kilátás.
A hét kilométeres tanösvény a Kisszékelyi-erdőben, illetve mellette, Natura 2000 természetvédelmi területeken halad majd – mondta Keresztes László, a 350 fős zsáktelepülés polgármestere. Az útvonalon a környék növény- és állatvilágát bemutató információs táblákat és pihenőpadokat helyeznek el, amihez az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól nyert el az egyesület 10,5 millió forint támogatást.
Az erdőben haladva a kirándulók megfigyelhetik a tájegység jellegzetes növényeit – köztük a védett bíboros kosbort, a nagy ezerjófüvet -, a szintén védelem alatt álló, de viszonylag sűrűn felbukkanó fekete gólyát, kis szerencsével a sokkal ritkább békászó sassal, a nagyvadak közül pedig dám- és a gímszarvassal találkozhatnak.
A túraösvény érinti a falu helytörténeti gyűjteményét és iskolatörténeti múzeumát; a község arról is nevezetes, hogy Tolna megye első iskoláját itt alapították több mint három évszázada, 1701-ben.
A népszerű üdülőfaluban – amelyet országos túraútvonal is érint – azt szeretnék elérni, hogy a turisták minél több időt tudjanak eltölteni a településen – mondta Keresztes László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkek:
Velencétől Torinóig kerékpáron
Hegymászás remek kilátással – a fotelből
Kerékpártúra Örökségeink útján