Egy átfogó összehasonlító vizsgálati program során, amelyben különböző cápa- és rájafajok több ezer egyedének genetikai sajátosságait tanulmányozták, valószínűsíthetően új fajok tucatjait sikerült azonosítani. A kutatási program során az is bebizonyosodott, hogy jóval több cápafaj tekinthető veszélyeztetett státuszúnak, mint azt eddig feltételezték.

^[1]

A porcoshalak osztályába (Chondrichtyes) tartozó cápa és rájafélék (Elasmobranchii) a tengeri tápláléklánc csúcsán álló ragadozók, amelyek rendkívül fontos szerepet játszanak a tengerek ökológiai egyensúlyában. Az egyes populációk valós egyedszámáról egyelőre még igencsak hiányosak az ismereteink. Ugyancsak több kérdés megoldatlan az egyes családok rokonsági viszonyaival, illetve evolúciós biológiájával kapcsolatosan. Gavin Naylor, a College of Charleston in South Carolina biológusa által vezetett kutatócsoport összesen 4.283 különböző cápa és rájafaj egyedét vetette részletes genetikai összehasonlító vizsgálat alá. Az igen nagy reprezentatív mintából összesen 574 fajt azonosítottak, amelyből 79 az elsődleges vizsgálati eredmények alapján a tudomány által eddig még nem ismert új fajnak bizonyulhat. Ahhoz, hogy a kérdéses egyedeket új fajként lehessen elismerni, további igen részletes kiegészítő genetikai és anatómiai vizsgálatok elvégzése szükséges. Az új faj részletes leírása, leszármazási kapcsolatainak pontos feltárása és a binominális nevezéktan szabályai szerint történő elnevezése mellet még az is szükséges, hogy az új fajnak bizonyult egyed preparátumát, az ún. holotípust, közgyűjteményben helyezzék el. A kutatók első eredményeiket a Bulletin of the American Museum of Natural History, a New Yorki székhelyű Amerikai Természettudományi Múzeum közlönyében publikálták. Gavin Naylor a kutatási program vezetője szerint, a világtengerben összesen 1200 körül lehet a cápa és rájafélék teljes fajszáma. Az, hogy ilyen nagy mennyiségben találtak potenciálisan új cápa - és rájafajokat arra vezethető vissza, hogy egyes populációk rendkívül kis egyedszámúak illetve földrajzilag szeparáltak. „Véletlenszerűen” is több új nagytestű cápafajt sikerült felfedezni az elmúlt évtizedekben, így többek között a nyílttengeri életmódot folytató hosszúuszonyú makót (Isurus paucus), vagy a csak 1983-ban leírt és a mélyebb vizeket kedvelő, 5 méteres hosszúságot is elérő óriásszájú cápát (Megachasma pelagios). Hogy egyes fajok mennyire ritkák lehetnek, azt jól példázza ez előbb említett óriásszájú cápa esete is, amelynek 1976-os felfedezése óta mindössze 42 egyedét sikerült észlelni, beleértve ebbe a halászhálókba akadt, elpusztult példányokat is.

^[2]

A mélyvizekben élő óriásszájú cápát csak 1976-ban fedezték fel

A korszerű genetikai összehasonlító vizsgálatok alapján az is kiderülhet, hogy korábban egy adott fajként nyilvántartott taxon akár több fajból áll, illetve két eltérő faj bizonyul azonos fajnak. Előbbire jó példa a közönséges rókacápa (Alopias vulpinus) amelyet egészen a 20. század közepéig egyetlen fajként tartott nyilván a tudomány, de amelynek trópusi illetve mélyvízi „válfajáról” kiderült, hogy azok önálló fajokat (az Alopias pelagicus illetve az Alopias superciliosus fajt) alkotják. A mostani átfogó kutatási projekt is tartalmaz hasonló felfedezést.

^[3]

Gavin Naylor szerint ugyanis a búvárok körében igen népszerű, kozmopolita trópusi csipkés pörölycápa (Sphyrna lewini) genetikai térképe azt mutatja, hogy a jövőben két földrajzilag szeparált populáció esetében két önálló fajról kell majd beszélnünk. A vizsgálati eredményekről a tekintélyes Nature tudományos magazinban is megjelent egy összefoglaló.