Pontosan 69 évvel ezelőtt zajlott le a világtörténelem egyik legnagyobb páncélos ütközete és egyben a németek utolsó offenzív kísérlete a keleti fronton, Kurszk térségében. Az 1943. július 4. és 13. között váltakozó szerencsével dúló küzdelemnek, a történettudományban többséginek tekinthető álláspont szerint nem lehetett kétséges a végső kimenetele. De valóban borítékolható volt a Vörös Hadsereg diadala a Wehrmacht erői felett?  Az ütközet évfordulója alkalmából ennek az érdekes történelmi kérdésnek jártunk utána.

^[1]

Az 1943-as év katasztrofálisan kezdődött a németek számára. A Sztálingrádnál körülzárt 6. hadsereg pusztulása a náci Németország politikai és katonai vezetését először szembesítette markánsan   a totális vereség lehetőségével. Noha a német haderő egyik legtehetségesebb stratégájának Erich von Manstein vezértábornagynak köszönhetően a sztálingrádi katasztrófa után nem omlott össze a keleti front, sőt az 1943. márciusi ellenlökéssel még Harkovot is sikerült visszafoglalniuk, a rettenetes veszteségek miatt gondolni sem lehetett az előző évihez hasonló, átfogó offenzív hadművelet megindítására. A Harkov visszafoglalása után megszilárdult front középső szakaszán azonban az év elejei szovjet offenzíva következményeként egy hatalmas, mélyen a német arcvonal mögé benyomuló zsák alakult ki, Kurszk, Orel, és Belgorod térségében. A német hadvezetés ennek a számukra veszélyes120 kilométer mély és190 kilométer széles kiszögellésnek a felszámolását tervezte. Manstein, aki erősen kételkedett a tervezett hadművelet stratégiai sikerében, nyomatékosan figyelmeztette a Wehrmacht főparancsnokságát (Oberkommando der Wehrmacht, OKW), hogy csak akkor lehet reális esély a kiszögellés felszámolására és a szovjet Középső Hadseregcsoport megsemmisítésére, ha legkésőbb május elején, a tavaszi esőzések elmúltával támadásba lendülnek. Manstein érvelése szerint ennél későbbi időpontra már a szovjetek is alaposan felkészülnek és olyan erőösszpontosítást hozhatnak létre, amely könnyen súlyos vereséggé változtathatja a német támadást.

^[2]

Adolf Hitler ragaszkodott a hadművelet elhalasztásához az új Ferdinand rohamlövegek illetve Párduc harckocsik rendszerbe állítása miatt

Mint azonban oly sokszor, Adolf Hitler  most is beavatkozott a hadművelet tervezésbe. Hitler ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor indítsák meg az offenzívát, ha a támadásra kijelölt páncéloshadosztályokat felszerelték a legújabb Párduc (Panther V) típusú harckocsikkal illetve Ferdinand rohamlövegekkel. Emiatt két hónapos csúszással, július elejére tűzték ki az „Unternehmen Zitadelle” azaz a Citadella hadművelet időpontját.

^[3]

Erich von Manstein vezértábornagy, az egyik legtehetségesebb német stratéga

A szovjet hírszerzés és felderítés pontos adatokkal rendelkezett a német készülődésről. Konsztantiny Rokosszovszkij marsall a Középső Front parancsnoka kapott megbízást a védelem megszervezésére. Georgij Zsukov, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke eredetileg a kurszki kiszögellésből tervezett egy átfogó támadást a németek ellen. A német offenzíva terveiről értesülve azonban úgy döntött, hogy rendkívül erős védelmi állások kiépítésével először felfogják és kivéreztetik a német támadást, majd ezt követően indítják el saját, mindent elsöprő offenzívájukat a meggyengült ellenséggel szemben. A kiszögellésen belül 40 kilométeres mélységben és hat sorban építették ki a jól megerősített védelmi állásokat.

^[4]

Georgij Zsukov marsall, szovjet vezérkari főnök hatékony tervet dolgozott ki a német offenzíva kivédésére

Áprilistól júniusig félmillió vasúti kocsi mennyiségű hadianyagot összpontosítottak a kurszki zsák területén. Északon Rokosszovszkij Középső Frontja 711.000 katonával, míg délen Nyikolaj Vatutyin hadseregtábornok Voronyezsi Frontjának közel 660.000 katonája várta a német támadást. A szovjet tartalékot az Ivan Sztyepanovics Konyev vezérezredes parancsnoksága alatt álló Sztyeppei Front 573.000 katonája alkotta. A német támadás méltó fogadtatására a teljes szovjet haderő harckocsi állományának 75 %-át vezényelték Kurszk térségébe…

^[5]

Rokosszovszkij marsall kapott megbízást a kurszki katlan védelmére

A világtörténelemben addig még soha nem látott méretű páncélos ütközetben a szemben álló felek összesen 6000 harckocsit és rohamlöveget vontak össze. A német haditerv szerint északon a von Kluge vezértábornagy parancsnokága alatt álló Közép, míg délen a von Manstein által vezényelt Dél Hadseregcsoport egyszerre indít támadást, harapófogóba szorítva és felszámolva a kurszki zsákba koncentrált szovjet erőket. Hitler a kurszki hadművelet sikerétől azt remélte, hogy a keleti fronton megszilárdíthatja a német haderő ingataggá vált helyzetét, és Sztálint a háborút befejező különbéke megkötésére kényszerítheti. A németek a kurszki ütközetben vetették be először tömegesen az akkori világ legfélelmetesebb nehézpáncélosát, a PzKpwf VI. Mark 1-est, vagy közismert nevén a Tigris harckocsit, az ugyancsak élvonalbeli Panther harckocsival és Ferdinand rohamlöveggel együtt.

^[6]

A kurszki ütközetben vetették be először tömegesen a félelmetes Tigris nehéz harckocsit

A németeknek azonban fogalmuk sem volt arról, hogy időközben a kurszki áttörés térségében mennyire erős védelmi vonalat épített ki a Vörös Hadsereg. Von Manstein jóslata látszott beteljesedni; a Hitler parancsára két hónappal elcsúsztatott felkészülési idő alatt bizony, a szovjetek sem tétlenkedtek…

^[7]

A kurszki katlanban zajlott le a világtörténelem egyik legnagyobb páncéloscsatája

Július 4-én, délután fél 3-kor a német Dél Hadseregcsoport támadásba lendült. Az áttörést a németek egyik legkiválóbb harckocsizó parancsnoka, a Hermann Hoth vezérezredes által vezetett 4. páncélos hadsereg indította meg. A németek nagy meglepetésére azonban rendkívül erős szovjet tüzérségi zárótűz fogadta támadásukat, és a jól kiépített védőállásokba beásott szovjet 6. gárdahadsereg vonalát az első nap nem is sikerült áttörniük. Másnap, július 5-én Walther Model vezértábornagy parancsnoksága alatt rohamra indult az északról támadó Közép Hadseregcsoport 9. hadserege. Ebben a csoportban vonták össze Németország, és talán az akkori világ legjobb páncéloshadosztályait, a híres Kempf-féle harccsoportot, valamint az elit II. Waffen SS  pácéloshadtestet.

^[8]

A szovjet haderő és a kor egyik legkiválóbb közepes páncélosa, a T-34 harckocsi

A háromszoros túlerőben lévő szovjet védelmi vonalat a Tigris nehézharckocsik vezette támadóékek már a támadás első óráiban áttörték. Július 7-re, amikor a korábbi esőzéstől teljesen felszáradt talajon a német páncélostámadás mindkét frontszakaszon a maga teljes egészében kibontakozhatott, válságosra fordult a számbelileg jelentős túlerőben lévő szovjet csapatok helyzete. A szovjet főparancsnokság kénytelen volt bevetni a tartalék Sztyeppei Frontot, azonban Hoth oldalba támadta Vatutyin felvonuló hadseregcsoportját, így ők sem tudták elreteszelni a német előretörést. Az akadozó utánpótlás és a hatszoros védővonal azonban egyre jobban lelassította a német támadás tempóját. Mindenesetre, július 9-re a német hadseregcsoportok az összes fronton benyomták a szovjet védvonalakat.

^[9]

Támadó Tigris nehézpáncélosok

A szovjet erők koncentrációjának tanulmányozása alapján von Manstein július 10.-én rájött, hogy a szovjetek részleteiben is ismerik a Citadella hadműveleti tervét, ezért megváltoztatva azt, július 12-én Prohorovka község közelében váratlan oldaltámadást intézett a szovjet hadseregcsoport ellen. Július 12-én második világháború legnagyobb páncélos csatája bontakozott ki az apró falu közelében, amely prohorovkai ütközet néven vonult be a világtörténelembe. A Pável Romisztrov hadseregtábornok parancsnoksága alatt álló szovjet 5. gárda harckocsi hadsereg páncélosainak több mint 50 százalékát elvesztette a német 4. hadsereg és a II. Waffen SS pácéloshadtest támadása nyomán. Úgy látszott, hogy a váltakozó kimenetellel zajló kurszki ütközetben végleg a németek javára billen a hadiszerencse.

^[10]

Július 13-án azonban megérkezett Hitler váratlan parancsa, a hadművelet azonnali félbeszakítására. Von Manstein erélyesen tiltakozott, hiszen jól látta, hogy a parancs teljesítésével a német haderő végleg elveszíti a nehezen kivívott stratégiai kezdeményezést. A szövetségesek szicíliai partraszállása miatt pánikba esett Führert azonban senkinek sem sikerült eltántorítania szándékától. A német haderő Kurszk után soha többé nem került abba a helyzetbe, hogy offenzívát indíthasson a keleti fronton. Sztálingrád Kurszkkal vált teljes vereséggé. A feleslegesen eltékozolt emberéletek és hadianyag többé már nem volt pótolható. A kurszki ütközetet félbehagyó elit német páncéloshadosztályok pedig hamarosan bevagoníroztak, és a katonavonatok elindultak a  napfényes Itália harcmezőire…