Történelmi óceánrepülés

Kereken 81 éve, 1931. július 16-án landolt Bicske határában Endresz György és Magyar Sándor egymotoros Lockheed Sirius gépük, a „Justice for Hungary” fedélzetén, miután a repülés történetében 15.-ként, egyszerre három világrekordot felállítva, leszállás nélkül, sikeresen átrepülték az Atlanti-óceánt.

Mára az óceán átrepülése hétköznapi eseménnyé vált. Naponta utasszállító gépek százai szelik át az Atlanti-óceán feletti légtömeget, Európa és az amerikai kontinens között. Nyolc évtizeddel ezelőtt azonban az óceán átrepülése még szenzációszámba menő veszélyes kalandnak számított. Az óceánrepülő pilótákat különleges, bátor hősökként ünnepelték világszerte. Alig két és fél évtizeddel a Wright fivérek első, 1903-as motoros repülése után, 1927-ben Charles Lindbergh  páratlan tettet hajtott végre. Speciálisan felkészített egymotoros monoplánjával, a „Spirit of St. Louis”-sal az emberiség történtében először repülte át leszállás nélkül az Atlanti-óceánt Amerika és Európa között. Lindbergh teljesítménye talán még az 1969-es első Holdra szállásnál is nagyobb eufóriát váltott ki a korabeli közvéleményben.

Lindbergh után az áhított dicsőség reményében egyre több vakmerő pilóta vágott neki a veszedelmes útnak, amely sokuk számára jelentette az utolsó felszállást… A szeszélyes Atlanti-óceán felett, számos vállalkozó kedvű „aviátor” tűnt el mindörökre.Az 1926-ban Kanadába kivándorolt egykori hadirepülő, Magyar (Wilczek) Sándor (1898 -1981) álma volt, hogy Magyarország is  az óceánrepülő nemzetek elit klubjának tagjává  váljon . A vállalkozáshoz sikerült megnyernie az I. világháborúban vadászpilótaként, majd  – többek között-  a németországi Junkers műveknél berepülőpilótaként szolgált, és komoly repülési tapasztalatokkal rendelkező Endresz Györgyöt (1893 – 1932).

Magyar és Endresz szerették volna bebizonyítani, hogy a trianoni békeszerződés utáni években a nagyhatalmak által páriaként kezelt Magyarország is rendelkezik olyan felkészült és bátor pilótákkal, akik képesek a világszerte ünnepelt hős, Lindbergh nyomába lépni.

Noha a világháború alatti haditechnikai fejlesztések jelentős ugrást jelentettek a belsőégésű repülőgépmotorok evolúciójában, az 1920-as 30-as évek fordulóján a repülés még igen csak gyermekcipőben járt. A háború utáni ínséges évek, majd a gazdasági világválság sem kedvezett a repülőgép ipari fejlesztéseknek, így a világháború végéhez képest nem sok változás történt a repülőgépek technikai-műszaki színvonalában. Többségük még mindig kedvezőtlen aerodinamikai kialakítású, nyitott pilótafülkés, nagytömegű és légellenállású csillagmotorral szerelt, duplaszárnyú, vászonborítású biplán volt, amelyekkel még csak gondolni sem lehetett akkor táv megtételére, mint az óceán átrepülése. Az 1920-as évek Amerikájában indultak útjukra az első repülési sebességversenyek. E versenyek kezdeményezői általában munka nélkül maradt nagy tudású katonai pilóták, illetve a rendkívül nagy nézőközönséget vonzó eseményben jó üzleti lehetőséget szimatoló üzletemberek voltak. Mindenesetre, a rendkívül népszerű „légi cirkuszokban” néhány repülőgépgyártó is kiváló lehetőséget látott. A repülős cégek közül a először a Lockheed vetette bele magát  az egyre nagyobb sebességet hajszoló versenygépek fejlesztési munkáiba. „Vega” márkájú versenygépüket az Atlanti-óceánt átrepülő első női pilóta, Amelia Earhart tette világhírűvé, több rekordot is felállítva ezzel a típussal.

A sebesség növelésére tett erőfeszítések mellett, a fejlesztők igyekeztek minél hosszabb hatótávolságú típusokat is előállítani. Az 1929-ben kifejlesztett, rendkívül korszerű, 450 lóerős Pratt & Whitney R 1340 Wasp csillagmotorral szerelt Lockheed Sirius speciális felkészítéssel már képes volt leszállás nélkül igen nagy távolság megtételére is.  Magyar Sándor és Endresz György a Lockheed e típusában találta meg a tervezett óceán átrepülésükhöz legmegfelelőbb gépet. Csupán egyetlen probléma adódott; az egyedi konstrukció rendkívül borsos ára…

A vállalkozáshoz szükséges igen jelentős pénzösszeg előteremtésére megmozdult az amerikai magyarság. A gyűjtésre létrehozott detroiti székhelyű American-Hungarian Transatlantic Comittee a tervezett óceánrepülést propagáló képeslapok értékesítéséből (egy képeslapért a támogatók 1 USD-t fizettek) valamint magánszemélyek adományaiból igyekezett előteremteni a repülőgép megvásárlásához, és a küldetés végrehajtásához nélkülözhetetlen pénzt. Az amerikai magyarságnak 1930 júniusáig 5000 USD-t (a dollár akkori értékén számítva, ez hatalmas összeg volt) sikerült összegyűjteni. (Idehaza mindössze 45 dollár értékű adomány gyűlt össze.) A rendkívül magas költségek miatt azonban még ez az összeg sem lett volna elégséges a tervezett óceánrepüléshez. Ekkor egy Amerikában élő magyar emigráns, Szalay Emil, összespórolt vagyonát, 25.000 USD-t ajánlotta fel a vállalkozás megvalósításához.

Szalay Emil nagylelkű adományával már lehetővé vált a Lockheed Sirius megvásárlása, és speciális átalakítása a rendkívüli úthoz. A gép igen különleges szakértelmet igénylő műszaki átépítéséhez és felkészítéséhez egy kiváló magyar repülőgép mérnök, Bánhidi Antal utazott az Egyesült Államokba. Időközben, 1930 februárjában, a magyarság ügye iránt rendkívül nagy szimpátiával viseltető angol sajtómágnás, Lord Harold Sidney Rothermere, a Daily Mail konszern tulajdonosa 10.000 USD díjat tűzött ki annak a magyar pilótának, aki New Yorkból sikeresen Budapestre repül. A lord adta a gépnek a magyarság ügyét szimbolizáló „Justice for Hungary” azaz „Igazságot Magyarországnak” nevet is.

A „Justice for Hungary” hosszas előkészületek után, 1931 július 15-én, délután 17óra 20 perckor emelkedett a levegőbe, az újfundlandi Harbor Grace melleti repülőtérről. A gép pilótája Endresz György, navigátora pedig a küldetés megálmodója, Magyar Sándor volt. Már az út első szakaszán sikerült új sebességi világrekordot beállítaniuk, mivel rekordidő, 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, a felmerült nehézségek ellenére. Nem sokkal a felszállás után ugyanis elromlott a földindukációs iránytű, és az óceánt borító sűrű ködtakaró is nehezítette a navigációt. Az európai partvidéket elérve, újabb nehézségek adódtak. A zivatarfrontok kerülgetése és a szembeszél miatt, a számítottnál gyorsabban fogyott az üzemanyag.

Amikor a két bátor óceánrepülő Győr térségébe érkezett, akadozni kezdett az üzemanyag ellátás. Az utolsó 70 kilométert ezért nagyobb részt már siklórepülésben tették meg. Bicske környékén elfogyott az utolsó csepp benzinük is, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudják elérni a mátyásföldi repteret, ahol pedig tízezres tömeg leste izgalommal a „Justice for Hungary” felbukkanását. A gépet végül Felcsút határában, egy kukoricásban sikerült letenniük. A kényszerleszállás közben megsérült a légcsavar és a motorburkolat, de a pilótáknak karcolás nélkül sikerült megúszni a kalandot.

Repülésükkel egyszerre három világrekordot állítottak fel; az óceán amerikai és európai partszakaszának leggyorsabb átrepülését, 5770 kilométeres repülésükkel a leghosszabb Amerika-Európa táv rekordját, és 26 óra 20 perces repülési idejükkel a leghosszabb út legrövidebb idő alatt történt megtételét. Repülésük nem csak magyar, hanem nemzetközi szenzáció is volt egyben. 1931 július 20-án, a milleniumi emlékműnél a több százezres tömeg nemzeti hősöknek kijáró hangos ovációval fogadta a bátor repülőket.

Magyar Sándor még 1931-ben visszatért Amerikába, ahol hírnevének köszönhetően, jövedelmező állást kapott a repülőgépiparban. Endresz György 1932 májusában meghívást kapott az óceánrepülők Rómában megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciájára. Másodmagával, Bitai Gyula rádiótávírásszal repült az olasz fővárosba. Május 21-én, délután három órakor érték el a Littoria repülőteret. Leszállás közben azonban gépük megbillent, és a földbe csapódott, egyikük sem élte túl a katasztrófát… A hős óceánrepülők emlékét leszállásuk helyén márvány emlékoszlop őrzi Felcsút határában.