Az álmos mediterrán kisváros, Silo sirályok rikácsolásától hangos kikötői promenádján egy súlyos, tömör  horgony terpeszkedik a kikövezett móló szélén. Fagylaltot nyalogató, nevetgélő turisták kerülgetik a sok fogdosástól helyenként kifényesedett vasmacskát. Nem is sejtik, hogy a tűző naptól átforrósodott horgony egy évtizedekkel ezelőtti szörnyű tragédia hallgatag tanúja… Az idős helybeliek mindmáig csak „Grk”, azaz a „Görögként” emlegetik, ha szóbakerül. Alighogy kimondom az egykor görög lobogó alatt hajózó Peltastis nevét, lefagy a mosoly a napbarnított, széltől cserzett arcokról. Mintha csak kísértetet idéztem volna meg… „Átok ül azon a hajón, kerülje el „ – kapom a kéretlen jó tanácsot alkalmi ismerőseimtől, amikor megtudják, hogy merülésre készülök a roncshoz…

^[1]

A Peltastis az észak-adria térség egyik legjobb állapotban lévő hajóroncsa

1968. január 7.-én emberemlékezet óta nem látott ítéletidő tombolt a Kvarner-öböl térségében. A Peltastis, a pireuszi Sarilis Hajózási Társaság  1600 bruttó regiszter tonnás dízel teherhajója, a tomboló szélben csak késő délutánra tudta befejezni fából álló rakományának behajózását a havasesőtől áztatott Jurijevo kikötőjében. Theodor Belezisz kapitány, a legfrissebb időjárás jelentési adatokat tanulmányozta a hídon. A meteorológiai előrejelzés szerint, a késő esti órákra a vihar erősödése volt várható. Belezisz kapitány ezért úgy döntött, hogy nem fut ki a nyílt tengerre, hanem szélvédett horgonyzóhelyet keres a Kvarner  északi térségében.  Késő estére járt már, amikor a tajtékos hullámok hátán dülöngélő Peltastis behajózott Krk szigete és a szárazföld között húzódó keskeny Velebit-csatornába.  Este 10 óra körül tört ki a tomboló hóvihar, a látótávolság drasztikusan lecsökkent. Minduntalan  házméretű hullámok jeges vízpermete csapott át a rakománytól mélyre merült teherhajó fedélzetén. Mivel a víz sodrása nagyon erős volt, Belezisz kapitány utasítást adott az orrhorgonyok leeresztésére. A csatorna középvonalában lehorgonyzott Peltastist azonban az üvöltő szélviharban egyre magasabbra felkorbácsolódó hullámok lassan Krk sziklás partjai felé kezdték sodorni… A hajó horgonyai képtelenek voltak megtartani a Peltastist, amely feltartóztathatatlanul sodródott a hózáporban eltűnt parti sziklák irányába. A hajómotorok maximális fordulaton való járatásával sem sikerült szembeszállni a haragvó elemekkel. Hajnali kettő óra körül, a Peltastis tatfelőli oldalával nekicsapódott a sziklás partnak. A hatalmas erejű ütés a vízvonal alatt felszakította a hajó héjszerkezetét. A bezúduló tengervíz miatt a motorok azonnal leálltak, és teljes sötétség borult a haláltusáját vívó hajóra… Nem sokkal hajnali kettő után a Peltastist, alig 50 méterre a parttól, elnyelte a háborgó tenger…

^[2]

A híd bejárata a tatbalodal felől. A teherdaru gémje a híd fölé magasodik.

A vihar elültével, már másnap délelőtt megkezdődött a mentés. A 12 fős személyzetből mindössze négyen élték túl a katasztrófát. Az elkövetkező napokban összesen hét holttestet emeltek partra, a kapitány azonban nem került elő. A hatóságok emiatt hivatalosan is eltűntnek nyilvánították Theodor Beleziszt, a Peltastis parancsnokát… Kora tavasszal tárgyalások kezdődtek a hajózási társaság és a hatóság képviselői között. A tulajdonos merülési engedélyt kért a károk pontos felmérésére, mivel fontolgatták a hajó kiemelését. Noha az engedélyt megkapták, máig ismeretlen okból, a merülésre mégsem került sor. 1968 nyarán történtek azonban egészen másfajta merülések is. Néhány környékbeli hobbibúvár a kíváncsiságtól hajtva, és a hatósági tiltás ellenére sem tudta megállni, hogy alászálljon a part közelében elsüllyedt hajó roncsához. Az első „civil” merülés után, szenzációs hírt röpített világgá a helyi sajtó. A lemerült búvárok ugyanis azt állították, hogy a kapitányi hídon egy alak látható, aki erősen megdőlve a kormányra hajol… 1968 júliusában, az ismert osztrák búvárfotós Franz Muhri szintén lemerült a roncshoz. Nem csak megerősítette a kapitányi híd homályába vesző titokzatos alak létét, hanem beúszva a hídra, közeli felvételeket is készített a az ismeretlen holtestről…

^[3]

A rendíthetetlen kapitány holtteste a hajóhídon. A felvétel 1968 nyarán, az első merülések alkalmával készült

Mint később kiderült, a hídon álló „kísértet” a hajójával együtt elsüllyedt rendíthetetlen kapitány, Theodor Belezisz holtteste volt. A katasztrófa után több mint kilenc hónap elteltével,1968 novemberében emelték ki a hős kapitány holtestét a Peltasztiszról, aki még halálában is majd egy évig őrizte a hajóját… Belezisz kapitányt hazájától távol, a rijekai köztemetőben helyezték örök nyugalomra, 1968. november 13.-án.

^[4]

A hajótat felőli rész

A Peltastist „Astelpark” néven 1952-ben bocsátották vízre Németországban. A Sarilis Shipping Company 1967 végén vásárolta meg a 60 méter hosszú dízel teherhajót. Ekkor keresztelték át. (A sorozat előző részében már hivatkoztam arra a régi tengerészbabonára, amely szerint a hajók nevének megváltoztatása tragédiára utaló, rossz ómen. Úgy látszik, a Peltastis története is ezt a babonát erősítheti …) Az ex Astelpark már a modern hajóépítési elveket követő teherhajó volt. A gépházat is magába foglaló felépítményt a tat felőli részen helyezték el, a hombárokat pedig az orrfedélzet és a felépítmény között. A rakodódaru „H” alakú gémje, közvetlenül a kapitányi híd fölé magasodik. A Peltastis az észak-adriai térség legszebb hajóroncsa. A roncs 32 méteres mélységben a gerincén áll a homokos aljzaton, orral Krk partja felé nézve…

^[5]

A silói kikötői móló

Szemhunyorgató verőfényben várakozunk behajózásra a silói kikötő déli mólóján. A lágyan ringatózó csónakokon kívül semmi sem mozdul a rekkenő hőségben. „Hajónk” az egykori jugoszláv haditengerészet deszantos alakulatai által használt lapos gumicsónak, igazi múzeumi darab. A dicső katonai múltat idézi a lapos csónak orrára szerelt lecsapható rámpa is. Gyors bepakolás után felköhög az egykor ugyancsak szebb napokat látott Yamaha motor. Az állandó tengeri széltől barázdásra gyűrt arcú kapitányunk a sokat látott emberek hallgatag nyugalmával fogja a csónakmotor kormányrúdját. Az a szóbeszéd járja róla, hogy még fiatalemberként részt vett a Peltastis áldozatainak partra emelésében… Alig 10 perces csónakázással érjük el a merülési helyszínt. Az azúrkék felszínen imbolygó vörös bója jelzi a „Görög” hullámsírjának helyét. A velünk szemben fekvő kavicsos kis öböl partja fölé szürke sziklák magasodnak ki a fövenyből. Ezek okozták a Peltsatis végzetét…

^[6]

A masszív orrárboc szinte a felszínig emelkedik

Rutinosan maszkomba köpök, számba veszem a reduktor csutoráját. Jelzek merülőtársamnak, majd lendületes hátra bukfenccel hagyjuk el a csónakot. Fejünk felett nagy csobbanással záródik össze a tenger. Balról, kísérteties mementóként emelkedik ki a kékes homályból a kereszt végű, masszív főárboc. Lefelé tekintek. Az árboctesthez erősített vaslétra vége eltűnik a fénypászmáktól villódzó indigókék mélységben… Megkezdjük a leereszkedést.

^[7]

Az orrárboc vége eltűnik a kék homályban

A kilélegzett levegőbuborékok egyre szélesebbre hízva, amolyan mesterséges medúzarajként szállnak a felszín felé. 15 méteres mélységben ezüstösen csillogó halfelhőbe kerülünk. Szardíniák ezrei őrjáratoznak a roncs felett. Uszonyaink alatt lassan oszlani kezd a kékes homály. 20 méter körüli mélységben borzongató hideg kúszik be a búvárruhám alá. Komputeremre pillantok, a külső vízhőmérséklet hirtelen15 C fokra csökkent. Az észak-adriai térség sajátosságai közé tartoznak a markáns hőváltó vízrétegek.

^[8]

Szardíniák ezrei úszkálnak a roncs körül

Leérkezünk az orrfedélzetre. Körbepillantva bárki megérti, hogy miért a Peltastist tartják az észak-Adria egyik legszebb roncsának… Csak kevés ennyire ép állapotban fennmaradt ronccsal találkozhatnak a búvárok. Minden a helyén, és ha nem 26 méter mélységben lennénk a felszín alatt, olyan illúziónk támadhatna, mintha egy kikötőben veszteglő hajó fedélzetére lépnénk… Az orrfedélzeten a szellőzőnyílások között felfedezzük a robosztus horgonycsörlőt. Kilebegek az orr elé, és kissé lejjebb süllyedek. Fölém magasodik a szépen ívelt hajóorr. A horgonyház nyílásából egy méretes sziklahal néz vissza rám bambán. Visszaemelkedve az orrfedélzetre elkezdünk a tat felé úszni. Tányérnyi méretű kétsávos kecskedurbincsokból álló halraj kísér bennünket kíváncsian. Leereszkedünk a hatalmas teher raktérbe. A hombár végében néhány egyenesre vágott fatömböt fedezünk fel, az egykori rakomány maradványait. Végre, felénk magasodik a kapitányi híd!

^[9]

Felénk magasodik a híd, Belezisz kapitány egykori őrhelye

A híd fölé nyúló hatalmas darugém teteje beleveszik a homályba. Intek társamnak, hogy beúszunk a hídra. A bal oldali ajtó nyitva, óvatosan megyek előre. Bent, a kormányosfülke hasábformájú ablakain át kékes derengés szűrődik be. Megállok a padlózatból kimagasló kormányoszlop előtt, és hirtelen magam elé idézem Belezisz kapitány alakját. Furcsa, kissé borzongató érzés kerít hatalmába. Ugyanitt állt a mélyben kilenc hónapig, a már rég elkorhadt kormánykerékre dőlve… A kapitány őrhelyét elhagyva, elindulunk a jobb oldali folyosón. Szűkös a hely, vigyázni kell, hogy ne kavarjuk fel a mindenhol megtapadt finomüledéket. Bevilágítok a folyosóról nyíló sötét ajtón. Ez volt a kapitány kabinja. Lámpám fehér fénykévéjében porcelán szaniterek csillannak meg…  Tovább úszunk a homályba burkolózó folyosón, elérjük a gépház lejáratát. Baljóslatú sötétség honol odalenn. Hirtelen eszembe jut alkalmi silói ismerősöm, aki szerint átok ül a hajón… Van benne valami. Az elmúlt években több végzetes baleset is történt a Peltastison, annak ellenére, hogy merülési szempontból nem tekinthető nehéz roncsnak. Itt, a gépházban is történt tragédia, még 2000 nyarán. Egy tapasztalatlan cseh búvár, megfelelő felszerelés és képzettség nélkül behatolt a gépházba. Felrúgta a mindent elborító finomüledéket, és a nullára csökkent látótávolságtól pánikba esve körbe-körbe úszkált, míg végül elfogyott a levegője és megfulladt Még néhány évvel ezelőtt is látható volt a már beopálosodott üvegű búvármaszkja, a gépház egyik sarkában… A folyosóról kiérve megkezdjük a felemelkedést. Ellebegünk a hatalmas kémény mellett, halrajok felhőit áttörve közeledünk a napfénytől csillogó felszín felé. Odalent lassan ismét magába zárja a kékes homály a „Görög” sziluettjét. Belezisz kapitány szelleme megkezdi őrjáratát a hídon…