Novigradtól nyugatra a nyílt tengeren, enyhe szellő borzolja az Adria valószínűtlenül kék felszínét. Lekötött hajónk lágyan ringatózik az apró, kócos hullámok hátán. Mindeközben a fedélzeten harsány lármával fűszerezett serény munka folyik. A szűkös taton az össze-összeütődő palackok fémes koppanása jelzi, hogy a felszerelkezett búvárcsapat készen áll a merülésre. Fejünk felett a forróságot árasztó kristálykék égbolton, pufók gomolyfelhők vitorláznak vidáman dél felé. Majd másfél órát hajóztunk Rovinjból a perzselő napsütésben, hogy megtaláljuk Őfelsége hadihajója, a HMS Coriolanus nyughelyét. Odalent, a napfénysziporkáktól csillogó felszín alatt, a HMS Coriolanus történelemi idők néma tanújaként alussza örök álmát a hullámsírjában…

^[1]

Úton a Coriolanus roncsához

Anglia helyzete 1940-ben válságosra fordult. A levegőből a győzedelmes Luftwaffe, a tengereken pedig Dönitz admirális „szürke farkasai” mértek egyre megrendítőbb csapásokat a franciaországi összeomlás után egyedüliként fegyverben maradt szigetországra. Az Admiralitásnak a tengeralattjárók jelentette súlyos fenyegetés elhárítására minden rendelkezésre álló eszközt be kellett vetnie. Megfelelő mennyiségű hadihajó hiányában haladéktalanul elrendelték, hogy az 1930-as évek közepén kifejlesztett, és óceánjáró képességekkel rendelkező „trawler” típusú halászhajókból a továbbiakban aknaromboló és tengeralattjáró-vadász hajókat kell építeni. Ebből a bevált civil típusból hozták létre a Shakesperaean hadihajó osztályt. ( Az osztály azért kapta a Shakesperaean elnevezést, mert hajóegységeit a híres angol író egy-egy hőséről nevezték el.) A HMS Coriolanus-t már e hajóépítési program részeként bocsátották vízre 1940. szeptember 3-án, a cochrane-i Amoas & Smith hajógyár dokkjában. A teljesen felszerelt hadihajó T-140 jelzéssel 1941. február 6-án állt a Royal Navy szolgálatába.

^[2]

Trawler típusú aknaromboló hadihajó a dokkban

A mindössze 46 méter hosszú és 554 bruttóregiszter tonna vízkiszorítású aknaromboló hajó fegyverzetét négy, nyitott toronyba felszerelt Oerlicon gépágyú, 20 mélyvízi bomba, valamint egy, a tatfedélzeten elhelyezett csörlős aknaszedő berendezés alkotta. A HMS Coriolanus rövid pályfutása alatt több, világtörténelmi jelentőségű hadműveletben is részt vett.1942 novemberében tagja volt például annak az inváziós flottának, amely a szövetségesek első monstre partraszállási hadműveletét, az „Operation Torch”-ot támogatta Észak-Afrikában, de szintén aktív szerepet játszott az angol-amerikai haderő 1943-as szicíliai partraszállásában, az „Operation Husky” hadműveletben.

^[3]

A HMS Coverley aknaromboló amelyhez nagyon hasonló volt a Coriolanus

Egyes források arra utalnak, hogy a HMS Coriolanus nem csak aknarombolóként, hanem titkos küldetésekben részt vett kémhajóként is ténykedett. Eric J. Secher szerint, aki 1941 és 1944 között haditengerészként szolgált a hajón, a Coriolanus fedélzetére nagy teljesítményű lehallgató berendezést telepítettek, közvetlenül a víz alatt lopakodó tengeralattjárók felkutatását célzó ASDIC készülék mellé… 1945. április végén a Joszip Broz Tito parancsnoksága alatt álló jugoszláv partizánhadsereg elfoglalta Rijekát, majd megszállta az olasz fennhatóság alatt álló Isztriai-félszigetet. A visszavonuló német csapatok a terület kiürítése előtt több ezer tengeri aknát telepítettek a félsziget körüli vizekben. Az angol-amerikai haderő számára létfontosságú volt a trieszti kikötő mielőbbi birtokbavétele. Ezért más egységekkel együtt, a HMS Coriolanus-t is a térségbe vezényelték, a tengeri aknazár felszámolása végett. Ugyanakkor nagyon valószínű, hogy a Coriolanus fő feladata mégsem az aknaszedés volt… Tito mindenáron szerette volna megszerezni Triesztet és környékét. A szövetségesek között komoly konfliktust okozott Tito mohó területszerzési igénye. A szovjetek teljes mellszélességgel támogatták Tito törekvéseit, Churchill viszont elhatározta, hogyha szükséges, akár a brit haderő bevetésével is megakadályozza Trieszt elfoglalását. E robbanásveszélyes helyzet ismeretében alaposan feltehető, hogy a HMS Coriolanus fő feladata nem az aknaszedés, hanem Tito főhadiszállásának a lehallgatása volt…

^[4]

A HMS Coriolanus roncsa a gerincén áll a homokos tengerfenéken

A HMS Coriolanus 1945. május 5.-én George Rundle korvettkapitány parancsnoksága alatt éppen „aknát szedett” Novigrad térségében. A késő délelőtti órákban hatalmas robbanás hangja rázta meg a környéket. Egy vakító villanás, és a HMS Coriolanus-t azonnal elnyelte az Adriai-tenger. Nem maradt fenn semmiféle feljegyzés az áldozatokról. A HMS Coriolanus a titkait mindörökre magával vitte a hullámsírba…

^[5]

Pillanatkép a Coriolanus jobboldali folyosójáról

A forró fedélzetről megkönnyebbülve ugrok a hűs vízbe. Lemerülési pontunkat, a lágy hullámokon fel-alá bukdácsoló fehér bóját alig néhány uszonycsapással érjük el. Kölcsönösen jelzünk egymásnak, hogy megkezdhetjük a süllyedést. Ígéretesnek tűnik a merülés, ugyanis alig nyolc méteren három, közel egyméteres tonhal húz el rézsút mellettünk. Mivel már hosszú évek óta nem láttam az Adrián ezeket a pompás nyíltvízi ragadozókat, felbukkanásukat jó ómennek tekintem… Szerencsénk van, kivételesen jó a látótávolság! 12 méteres mélységben már felsejlik alattunk a Coriolanus sötét tömege. A napsugarak villódzó fénykéveként tűnnek el az alattunk összezáródó nagy kékségben. Megcsillanó sűrű halfelhőkön áttörve, a roncs tat felőli oldalára érkezünk meg. A zöldeskék homályban fenyegetően magasodik fölénk a tatfedélzet. A tat közepén kéregszivacsokkal benőtt széles nyílás terpeszkedik. A torpedóformájú aknavágó szerkezetet egykor itt eresztették a vízbe…

^[6]

Itt eresztették a mélybe egykor az aknavágó szerkezetet

A finomhomokos aljzatig süllyedve egyszerre csak a félig az üledékbe süllyedt hajócsavar bontakozik ki előttünk. A kormánylapát közel kilencvenfokos szögben jobbra kitérve támaszkodik a kagylóhéjakkal elborított okkersárgás tengerfenékre. Méretes osztrigafarkas pihen az árnyékában… A kormányfél felőli oldalon emelkedünk vissza a fedélzet szintjére. A hajó jobb oldalát beszakadt halászhálók finomüledékkel bevont, kísérteties leple takarja. A tatfedélzet végében széles csörlő maradványára bukkanunk. Ezzel eresztették le, illetve húzták vissza az aknák láncait elvágó úszószerkezetet. A rakétaszerű aknavágó azonban nincs a fedélzeten. Talán mégis csak le volt eresztve a végzetes robbanás pillanatában? Érdekes kérdés, mivel a vontatólánc maradványai sem lelhetők fel sehol…

^[7]

Az orrfedélzeten a szürkéskék homályból előbukkannak az ágyútornyok

Elindulunk az orr irányába, a szűk, és sötétbe burkolózó folyosón. Jobb kézre tőlem ovális, nyitott ajtó fekete torka néz szembe velem. Bevilágítva, meredek vaslépcső tűnik fel az éles fénykévében. Ez lehetett a gépház lejárata. A lépcső alján kidőlt vasoszlop zárja el a hajó gyomrába vezető utat, ezért itt a nálam lévő orsós vezetőkötél ellenére sem ajánlott megkísérelni a behatolást… Kihátrálva az ajtónyílásból, alig fordulok ismét az orr felé, amikor merülőtársam megrángatja uszonyomat. Hátranézve hatalmas, kígyózó testet látok előkúszni az imént otthagyott ajtóból. Leesik az állam. Egy közel két méteres, combvastagságú tengeri angolna kúszik felém. Megbabonázta búvárlámpám fénye, amelyet kétszer is lefejel. Miközben megfordul, gyengéden végigsimítom az oldalát…

^[8]

A hatalmas tengeri angolna kétszer is “lefejelt”…

Az angolnás találkozó élményétől felvillanyozódva úszunk tovább. A folyosó mellett hatalmas durbincsrajok lebegnek a nagy kékségben. Elérjük az egykori híd területét. A hídból csak egy alaktalan, eldeformálódott lemezekből álló és leszakadt hálókkal tarkított roncshalmaz maradt. A Coriolanus végzetét okozó akna a híd vonalában, és a hajó jobb oldalán robbant fel, teljesen szétrombolva a kapitányi hidat, és az alatta lévő tiszti szállásokat.

^[9]

Bizzar látvány a tiszti szállásokon a WC…

Kissé feljebb ereszkedünk. A csónakfedélzeten keresztbedőlve fekszik a letört kémény. Óvatosan kell manőverezni a beszakadt halászhálók között, amelyek könnyen foglyul ejthetik a figyelmetlen búvárt… Az orrfedélzeten kettő nyitott ágyútorony emelkedik ki a hordaléktól zavaros vízből. Az egyik torony szélén egy ritka Szent Péter-hal mered kábultan búvárlámpám éles fényébe.

^[10]

Vajon hány megfejtetlen titkot őriz még a Coriolanus?

A jobb oldali toronyban álló gépágyú csöve fenyegetően mered az orr előtt összezáródó homályba, mintha csak az ott rejtőzködő ismeretlen ellenséget fenyegetné…  Feljebb emelkedünk, és visszafordulunk a tat irányába, hogy megkezdjük a felemelkedést. Madárperspektívában suhanunk el az érdekes történelmi titkokat rejtő Coriolanus roncsa felett. Vajon megismerjük-e valaha is az összeset?