A húsevő cápafajok közül nem a nagy fehércápa, hanem az ennél  jóval kisebb testhosszal rendelkező bikacápa harapása a legerősebb, – a Zoology szaklap októberi számában publikált tanulmány szerint.

^[1]

A bikacápa mint az egyik legagresszívebb cápafaj, világszerte elterjedt a trópusi tengerek parti övében.
Kép forrása: michaellaw.com

A Dél-Floridai Egyetem, valamint a Tampai Állami Egyetem (Tampa, USA), és a Max Planck Intézet (Potsdam, Németország) tudósaiból álló amerikai-német kutatócsoport 13 nagytestű porcoshal-féle harapási mechanizmusát tanulmányozta, az álkapocs szerkezet és izomzat anatómiai, illetve mechanikai vizsgálata alapján. A vizsgált 13 porcoshalból (Chondrichtyes) 12 faj a cápaalakúak főrendjét, egy faj pedig a tömörfejűek alosztályába sorolt (Holocephalia) tengeri macskákat (Chimera) képviselte. A Maria Harbegger, Philip J. Motta, Daniel R. Huber valamint Mason N. Dean tengerbiológusokból álló kutatócsoport elsősorban azokat a cápafajokat vizsgálta, amelyekről közismert, hogy különösen erős (és ezért nagyon súlyos sérülést is) okozhat a harapásuk. A cápatámadások okozta sérülések anatómiai jellemzői alapján a négy, rendkívül nagyerejű harapással rendelkező cápafaj, azaz a nagy fehér (Carcharodon carcharias ), a tigris (Galeocerdo cuvier), a nagy pöröly (Sphyrna mokarran), valamint a bikacápák közül eddig a nagy fehércápa harapását tartották a legerősebbnek.

^[2]

Mindeddig a nagy fehércápa harapását tartották a legerősebbnek

A nagy fehér a húsevő cápafajok között – a támadási statisztikák szerint -, első helyen áll az emberrel szembeni súlyos kimenetelű agressziók sorában. A nagy fehércápa testhossza meghaladhatja a hat métert, a méretes példányok tömege pedig elérheti akár a két tonnát is. Az alsó és felső álkapocsban sorakozó lapos, háromszög alakú és fűrészezett szélű fogak által okozott mély és roncsolásos sérülések azt sugallták, hogy a nagy fehér harapási mechanizmusa a leghatékonyabb. Az amerikai-német kutatók által alapos vizsgálat alá vetett fajspecifikus harapáserő mérések viszont bebizonyították, hogy a bikacápa álkapcsa fejti ki a legnagyobb nyomóerőt. Érdemes megjegyezni, hogy más gerincesektől eltérően, a cápák felső álkapcsa nincsen összenőve az arckoponyájukkal, így nem csak az alsó, hanem a felső álkapcsukat is képesek a harapáshoz elmozdítani. (A szakemberek ezt az álkapocs struktúrát, hysostil szerkezetnek nevezik.) A bikacápa álkapcsának és izomkötegeinek alapos tanulmányozásával, és harapási mechanizmusának matematikai modellezésével az amerikai-német kutatócsoport azt találta, hogy az állat által kifejtett harapás maximális ereje az álkapocs orr felőli végénél eléri az 5941 N (newton) erőt. Ez pedig majdnem a duplája a nagy fehércápa harapási erejének.

^[3]

Közel 6000 newton erejű harapást produkál a bikacápa álkapcsa

A legjobban feldolgozott cápatámadási adatbank, a Floridai Természettudományi Múzeum által vezetett International Shark Attack File (ISAF) esettanulmánya szerint, az ember ellen elkövetett támadási rangsorban – a támadások számát tekintve – első helyen a nagy fehér, második helyen a tigris, harmadik helyen pedig a bikacápa áll. Ha azonban az egy-egy fajhoz rendelt támadásokon belül a halálos kimenetelű esetek számát vizsgáljuk, úgy megállapítható, hogy a bikacápa által okozott harapásoknak sokkal kedvezőtlenebb a halálozási rátája, mint a nagy fehér cápáé. A most publikált tanulmány eredményének tükrében ez a látszólagos aránytalanság már jól megmagyarázható.

^[4]

Az emberre potenciálisan második legveszélyesebb cápafaj, a tigriscápa
Kép forrása: floridasportsman.com

A kékcápafélék családjába (Carcharhinidae) tartozó bikacápa világszerte elterjedt a trópusi öv melegvizes tengereiben, a karibi térségtől egészen Francia-Polinéziáig. ( A trópusi vizek közül egyedül a Vörös-tengerből hiányzik.) A közepes-nagytestű cápafajok közé sorolják, a kifejlett egyedek testhossza 1,9-2,6 méter közötti, maximális mérete 3 méter. A parti öv sekély vizeiben honos, 1-2 méteres vízmélységtől legfeljebb 50 méteres mélységig. Különösen nagy előszeretettel tartózkodik a folyótorkolatok félsós, zavaros vizeiben. Egyedülálló tulajdonsága a cápák világán belül, hogy az édesvízhez is képes adaptálódni. Emiatt igen gyakran felúszik a tengerbe ömlő folyókon. Gyakran megfigyelték már az Amazonas, a Zambezi, de még a Tigris és Eufrátesz, illetve a Gangesz torkolattól távoli vidékein is. Az egyik legagresszívabb cápafaj, és már arra is volt példa, hogy derékig vízben álló emberre támadt rá. Mindezek mellett, – és a közvélekedéstől eltérően -, a cápatámadások az állat által ember ellen elkövetett agresszió sorában a leghátul állnak. Az ISAF több évtizedre visszanyúló pontos statisztikái szerint, a világtengeren évente bekövetkező cápatámadások átlagszáma 80-100 körüli, amelyből a halálos kimenetelű agressziók átlagos éves száma 5-10. Ha ezt összevetjük azzal, hogy például egyedül Indiában minden évben átlag 50.000 ember esik kígyómarás, a világon pedig  évente 20.000 ember kutyaharapás áldozatául, és még méhcsípésben is nagyságrendekkel többen halnak meg mint cápatámadásban, beláthatjuk, hogy az emberekre a cápák nem jelentenek semmilyen komoly veszélyt.  Ezzel szemben az ipari halászatnak minden évben 60-80 millió cápa esik áldozatául. Az emberi tevékenység miatt ma már jó néhány cápafaj a kihalás szélére került.