Invazív trópusi gömbhalféle akadt horogra Dél-Dalmáciában, újabb bizonyítékként a vörös-tengeri állatfajok felgyorsult mediterrán betelepedésére.

^[1]

A dél-dalmáciai Jakljan szigete, ahol az Adriából mindeddig ismeretlen és a Vörös-tengerből származó gömbhal-félét kifogták
Kép forrása: divljaliga.eu

A Dubrovnik közelében fekvő Elafit-szigetcsoporthoz tartozó Jakljan vizein egy helyi horgász, Miroslav Palunko az Adriai-tengeren eddig ismeretlen halfajt zsákmányolt. Az ezüstsávos gömbhal (Lagocephalus sceleratus, Gmelin, 1789) a trópusi indo-pacifikus faunaprovincia élőhelyein honos a Vörös-tengertől egészen Francia-Polinéziáig. A gömbhal-alakúak rendjébe (Tetraodontiformes) illetve a gömbhal-félék családjába (Tetraodontidae) tartozó fajok viszonylag nagy számban népesítik be a Vörös-tenger, az Indiai-óceán és a nyugat-pacifikus régió korallzátonyait, ezért jól ismertek a hobbibúvárok előtt is.

^[2]

A török partvidéken horogra akadt trópusi ezüstsávos gömbhal
Kép forrása: balikavi.net

 A gömbhalfélék arról a tulajdonságukról kapták a nevüket, hogy veszély esetén képesek nagymennyiségű víz bőrük alá pumpálásával léggömbszerűen felfújódni. Testméretük hirtelen megnövekedése elriasztja a ragadozókat, illetve meggátolja, hogy egészben lenyelhessék őket. Külön csoportjukat alkotják a sünhalfélék (Diodontidae), amelyek ha felfújódnak, hegyes tüskék egész sorát szegezik szembe a támadóval. Az Adriai-tengeren most felfedezett ezüstsávos gömbhal –fajtársaihoz hasonlóan -, a legmérgezőbb tengeri élőlények közé sorolható. A gömbhal fajok májában ugyanis egy rendkívül veszélyes idegméreg, a tetrodotoxin termelődik. Ha a tetrodotoxin az emberi szervezetbe jut, nagyon gyorsan szív és légzésbénulást okoz. (Annak ellenére, hogy a gömbhalfélék fogyasztása életveszélyes kulináris kaland, több távol-keleti országban, elsősorban Japánban régi tradíciói vannak a gömbhal evésnek. Az ínyenceket az sem riasztja el, hogy a gömbhal lakomák minden évben több halálos áldozatot szednek.) Az első ezüstsávos gömbhalat 2003-ban észlelték a Földközi-tenger törökországi partvidékén. Az elmúlt évek megfigyelései szerint, ez a trópusi indo-pacifikus halfaj rendkívül gyorsan adaptálódik a mediterrán élőhelyekhez, és a Földközi-tenger keleti (levantei) medencéjéből egyre nyugatabbra hatol. Ezt bizonyítja a mostani, adriai felbukkanása is.

^[3]

A gömbhalfélék egyik legjelegzetesebb képviselője az indo-pacifikus sünhal
Kép forrása: eol.org

A Miroslav Palunko által kifogott példány mint preparátum, a Dubrovniki Természettudományi Múzeum gyűjteményét fogja gyarapítani.

^[4]

Az ezüstsávos gömbhal májában életveszélyes idegméreg, a tetrodotoxin termelődik
Kép forrása: abtaucher2003.dyndns.org

A Vörös-tengerből történő fajbevándorlás szorosan összefügg a Szuezi-csatorna 1869-ben történt megnyitásával, amely megteremtette az összeköttetést a mediterrán és az indo-pacifikus térség között. Igazából csak az 1950-es évektől gyorsult fel a trópusi fajok földközi-tengeri betelepedése, amikor az egyiptomi kormány lecsapoltatta az Iszmaílija térségében fekvő sóstavakat. A sóstavak 70%-os súlyezreléket is elérő rendkívül magas sótartalma ugyanis mindaddig meggátolta a vörös-tengeri fajok északra nyomulását. ( A Földközi-tenger keleti medencéjében a 38-39 %-os szalinitási érték szintén magasabb a világóceán 34 %-os átlagánál. A Vörös-tenger szintén a túlsós, ún. szuperhalin tengerek közé sorolható a maga 37 -42 %-os súlyezreléket kitevő sótartalmával.)

^[5]

Az ezüstsávos gömbhal eredeti élőhelyei a trópusi indo-pacifikus térségben
Kép forrása: eol.org

Eddig több száz alsóbbrendű, és 54 gerinces faj (halak) telepedett át a Vörös-tengerből a mediterrán térségbe, köztük egy trópusi cápafaj, a feketefoltos szirticápa (Carcharhinus melanopterus) is, amely napjainkra már egészen a dél-török partvidékig felhatolt. A gyors betelepedésre az a magyarázat, hogy a Földközi-tenger fajokban szegényesebb, mint a trópusi indo-pacifikus térség, és így az itteni ökológiai fülkék még nem telítettek. Az ősi Földközi-tenger még közvetlen összekötetésben állt az Indiai-óceánnal, paleofaunája pedig trópusi jellegű volt. Az afrikai lemez ütközése miatt azonban nagyjából 15 millió évvel ezelőtt megszűnt az indo-pacifikus térséggel fennállott kapcsolat. A miocén időszak legvégén, 5, 5 millió évvel ezelőtt a kéregmozgások miatt rövid időre az Atlanti-óceánnal fennálló összeköttetés is megszakadt. Egy-kétezer év alatt, az ún. messinai sókrízis idején a Földközi-tenger majdnem teljes medencéje kiszáradt. A paleotrópusi fauna ekkor kihalt, és nagyjából 500.000 évvel később, amikor ismét megnyílt a Gibraltári-szoros, a vízzel feltöltődő medencét az Atlanti-óceánból származó fajok népesítették be. A betelepülési folyamat még napjainkban is tart, és ezzel függhet össze, hogy az ökológiai fülkék nem telítettek. Mindez pedig megkönnyít a Vörös-tenger felől érkező invazív fajok betelepedését. A kutatók az igen gyors ütemű betelepedési folyamattal kapcsolatosan a közelmúltban kezdték el vizsgálni a globális felmelegedés e jelenséggel (az ún. lessepsi invázióval) összefüggő hatásait is.