Talán kevéssé ismert, hogy ez a legendás hírű tengeri nagyragadozó nem csak az óceáni területeken honos faj. A szakemberek egészen az 1960-as évekig, a mediterrán medencét a világtenger negyedik-ötödik legnépesebb nagy fehércápa-populáció élőhelyeként tartották nyilván. Noha napjainkra már megritkult a Földközi-tengerben élő nagy fehércápák egyedszáma, de a mediterrán vizek – a legújabb kutatások szerint – még mindig fontos szerepet töltenek be e sokak által rettegett cápafaj életében.
A Földközi-tengerben Málta és Szicília vizei, Olaszország Tirrén-tengeri partszakasza, valamint az észak adriai térség a mediterrán nagy fehércápák legfontosabb előfordulási területe
Kép: Sandra Bergman
Ükapáink korában, a 20. század elején, a nyári uborkaszezon ismétlődő hírlapi szenzációit alkották a fürdőzőket veszélyeztető „fiumei cápa” felbukkanásáról szóló hírlapi tudósítások. E bulvárhíreknek azonban, – más népszerű hírlapi kacsáktól eltérően –, viszont volt is valós alapjuk. A Földközi-tengeren ugyanis egészen az 1950-es 60-as évekig, Szicília és a Tirrén-tenger vizei mellett, az észak-adriai térségben történt a legtöbb nagy fehércápa észlelés. A heringcápafélék családjába (Lamnidae) sorolt nagy fehércápa (Carcharodon carcharias) földközi-tengeri jelenlétéről az első hiteles, tudományos értékű tudósítás a világhírű 18. századi svéd természettudóstól, Karl Linnétől származik. (Linné írta le először a fajt, 1758-ban.) A nagy fehércápák észleléséről szóló szervezett adatgyűjtés azonban nem néz vissza különösebben hosszú múltra a Mediterráneumban. Csak a 19. század végén, illetve a 20. század első évtizedeiben, a Földközi-tenger élővilágának tanulmányozására létrehozott tengerkutatási intézetek (így többek között a Monacói Oceanográfiai Intézet és Múzeum, a Nápolyi Zoológiai Állomás és más hasonló intézetek) működése óta tekinthető rendszeresnek a nagy fehércápákkal kapcsolatos megfigyelések gyűjtése és feldolgozása.
Az adatgyűjtés csak a Földközi-tenger élővilágának tanulmányozására létrehozott tengerkutatási intézetek megalapításával vált rendszeressé. A képen a Monacói Oceanográfiai Intézet és Múzeum látható
Napjainkban a milánói székhelyű Mediterranean Great White Shark Data Bank (MGWSD; Földközi-tengeri Nagy Fehércápa Adatbázis) rendelkezik a mediterrán nagy fehércápák legteljesebb, illetve legjobban feldolgozott nyilvántartásával. Az adatgyűjtés bázisát elsősorban a halászok fogásai, hajósok, horgászok, és mások közvetlen megfigyelései, a regisztrált nagy fehér cápatámadások esettanulmányai, illetve a Földközi-tengert övező országok oceanográfiai-természettudományi múzeumainak gyűjteményei és archívumai alkotják. Az MGWSD által koordinált nagy fehércápa kutatási program előre elkészített adatlapokkal segíti az észlelések szakszerű feljegyzését, melyeket megküldenek a halászflottáknak, illetve minden olyan, a Földközi-tenger vizeit járó érdeklődőnek is, aki önkéntes alapon közreműködik az adatgyűjtésben. Ezek után – több mint száz év megfigyeléseinek összegzésével – tekintsük át, hogy a Mediterráneumban hol találkozhatunk a legnagyobb potenciális eséllyel nagy fehércápákkal
A Földközi-tengerben élő nagy fehércápák vándorlási szokásai még alig ismertek.
Kép: Amos Nachum
A Földközi-tengeren három olyan jelentősebb régiót ismerünk, ahonnan az összes mediterrán nagy fehér észlelés (238) közel háromnegyede származik. A nagy fehércápákban relatíve gazdag, földrajzilag behatárolható, és viszonylag kisebb régiókat ún. radiánspontoknak nevezzük. A megfigyelések statisztikai összegzése azt mutatja, hogy a Földközi-tenger legfontosabb nagy fehércápás radiánspontja a tunéziai Bon-fok, valamint a Málta, Szicília, és Lampedusa által határolt háromszög területén található. A második kiemelt nagy fehércápás terület a Tirrén-tenger partvidéke, különösen a toszkán partok környéke. Az 1970-es évek elejéig az Adriai-tenger északi, horvátországi partszakasza volt a harmadik legjelentősebb radiánspont, nagyjából a Rijekai-öböl, Cres és Krk, a Velebit-csatorna, valamint Losinj nyugati oldala által határolt területen. A Földközi-tenger keleti medencéjéből alig ismerünk nagy fehércápa észlelést. Egyedül az Égei-tenger nyugati partvidékén jegyeztek fel néhány hitelesített megfigyelést. (Ugyanitt 1984-ben halálos kimenetelű nagy fehér támadás ért egy fürdőzőt a népszerű görög fürdőhely, a Paralia közelében fekvő Voloszi-öbölben.)
A nagy fehércápa oppurtunista ragadozó, amely vadászati taktikáját az adott területen fellehető zsákmány elejtéséhez adaptálja
Kép: Chris Fallows
Többször bukkantak fel nagy fehércápák a szintén népszerű Baleári-szigetcsoport környékén, valamint a dél-francia partvidéken is, de ezek az észlelések mennyiségileg messze alatta maradnak a dél-olasz illetve az adriai vizeken történt nagy fehércápa megfigyeléseknek.
A nagy fehércápák sokkal ritkábban láthatók a mediterrán vizeken, mint például Dél-Afrikában.
A szerző felvétele
Annak ellenére, hogy világviszonylatban még mindig a Földközi-tenger a nagy fehércápák előfordulásának az egyik legfontosabb régiója, más híres nagy fehércápás vidékektől (különösen Dél-Afrika atlanti, illetve Ausztrália déli/nyugati régióitól) eltérően, a Földközi-tengeren a legritkább esetek közé tartozik e hatalmas ragadozók megpillantása. Önként adódó kérdés, hogy vajon mi állhat ennek a hátterében? Alapvetően a préda típusa határozza meg, hogy egy adott területhez ragaszkodó, vagy pedig folyamatosan vándorló csoportok alakulnak-e ki egy-egy régióban. Amíg például Dél-Afrikában, de Ausztráliában is a nagy fehércápák szezonálisan a nagyobb fókakolóniák környékére koncentrálódnak, addig a Földközi-tengeren – nem lévén itt nagyobb tömegben őshonos fókafaj – a nagy fehérek legfontosabb prédájuk, a kékúszójú tonhalak (Thunnus thynnus) valamint a palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) vándorlását követve, maguk is folyamatosan vándorolnak. Ez a körülmény a legjelentősebb radiánspontok eredetét is megmagyarázza, hiszen Szicília-térsége, és a Tirrén-tenger déli területei a Földközi-tenger tonhalakban leggazdagabb vizei is egyben. Ugyanez volt elmondható korábban az észak-adriai térségre is, de az elmúlt évtizedekben a tonhalak kíméletlen túlhalászása miatt, a nagy fehércápák egyedszáma is szinte nullára csökkent az Adriai-tengeren.
A Földközi-tengerben élő nagy fehércápák legfontosabb prédája a kékúszójú tonhal
Kép: Máltai Idegenforgalmi Hivatal
Különleges mediterrán sajátosság, hogy a Földközi-tengerből ismertek a világ legméretesebb nagy fehércápái. Az 1987. április 16-án a Máltához tartozó apró sziget, Filfla partjainál egy helyi halász, Alfred Cutajar horgára akadt – a máltai hitelesítés szerint 7 méter 13 centiméter hosszú – nőstény egyed világrekordernek számít. (Egyes szakértők azonban kétségbe vonják a mérés hitelességét.)
A Málta közelében 1987-ben kifogott világrekorder méretű nagy fehércápa
Kép: Peter Antonenko
De az Adriai-tengeren is fel-felbukkannak időnként hatalmas monstrumok. 2003. június 25.-én éjszaka, Jabuka szigeténél horvát tonhalhalászok kerítőhálójába akadt egy5 méter 80 centis, közel kéttonnás tömegű óriási példány. Az eddigi adriai rekordert 1963-ban Izola (Szlovénia) partjai előtt fogták ki, amelynek 6 méter 10 cm volt a teljes hossza
2011 augusztus 5-én az Adriai-tenger montenegrói partszakaszán akadt hálóba ez a fiatal két és félméteres nagy fehércápa
Kép: Anto Bakovic
A Földközi tenger térségében az elmúlt száz évben összesen 39 regisztrált cápatámadás történt. Ebből 32 esetben tekinthetjük bizonyosnak, hogy nagy fehércápa volt a támadó faj. (A Földközi-tengerből összesen 47 cápafajt ismerünk, amelyből 15 faj potenciálisan az emberre is veszélyes lehet. Ennek ellenére a regisztrált támadások majd 90 százaléka a nagy fehér számlájára írható.) A Földközi-tengeren az utolsó halálos kimenetelű nagy fehércápa támadás a toszkán partvidéken történt, 1989. február 2-án. Az áldozat egy magányosan merülő légzőkészülékes búvár volt, akit alig 5 méteres mélységben ért egy kb. 4 méteres nagy fehércápa támadása. A legutolsó ismert mediterrán nagy fehércápa támadás a horvátországi Vis sziget térségéből ismert. 2008. október 7.-én, a parttól alig 20 méteres távolságra, egy 43 éves szlovén illetőségű, szigonnyal vadászó légzőcsöves búvárt ért nagy fehér támadás. Az áldozat túlélte (a meglőtt, és az oldalára kötött vérző halak miatt egyébként általa provokált) agressziót.
A nagy fehércápa ma már a világon mindenütt, így a mediterrán vizeken is veszélyeztetett fajnak számít
Kép: A szerző archívumából
Az elmúlt négy évtizedben a túlhalászás és környezetszennyezési problémák miatt, szakértői becslések szerint a földközi-tengeri nagy fehércápa-populáció egyedszáma 60 százalékkal csökkent. Az 1990-es évek közepe óta hatályba léptetett környezetvédelmi intézkedéseknek, és a tonhalhalászati kvóták szigorú szabályozásának köszönhetően, remélhetően megfordul ez a kedvezőtlen folyamat. Végül ne feledjük; matematikailag sokkal nagyobb az esélyünk az ötös lottó főnyereményére, mint arra, hogy cápatámadás áldozatává váljunk a Földközi-tengeren.
