A 2013-as év igencsak eseménydús lesz az Európai Űrügynökség számára: a NASA Orion-programjához nyújt segítséget, a frissen végzett űrhajósokat éles bevetésre küldi, útnak indítja az Albert Einstein teherhajót és újrahasznosítható űrrepülőgépet is tervez.
A január és a február még a tervek pontosításával és az együttműködések megkötésével telik majd. Az ESA két új rakétát is épít majd az új évben: az Ariane-5 Mid-Life Evolution (ME) és az Ariane-6 is a tervek között van – olvasható a Live Science tudományos hírportálon.
Tipp: 2020-ban ismét bevesszük a Marsot
Az Európai Űrügynökség szerepet játszik majd a NASA Orion űrkapszula indításában is, amelynek a szervizmodulját fogja elkészíteni. Az Orion-misszióval az Amerikai Űrügynökség távolabbi űrexpedíciókat tervez véghez vinni. Az Orion próbaútját 2017-re tervezik a NASA-nál, erre készül majd el a szervizmodul – az előzetes terveknek azonban már 2013 júliusára készen kell lenniük.
A két új rakéta, az Ariane-5ME és az Ariane-6 megalkotásához szükséges kétéves vizsgálatok is ebben az évben kezdődnek meg, hogy az űrügynökség 2014-ben dönthessen a sorsukról. A tervek szerint az Ariane-5ME ESA-missziókat és kereskedelmi műholdakat visz majd az űrbe – csakúgy, mint a jelenleg működő Ariane-5, de sokkal több súllyal lesz képes dolgozni. Az űrügynökség jelenleg úgy ütemezi, hogy az új rakéta 2016-ra elkészül.
Tipp: Hét lakható bolygó van a galaxisunkban
A közelebbi célok közül az ESA áprilisban küldi útnak legutóbbi rakétáját, a Vegát, amely egy földmegfigyelő műholdat, a Proba-V-t viszi az űrbe – ennek a földi vegetáció megfigyelése lesz a feladata. Ebben az időszakban az Ariane-5-öt is fellövik a világűrbe, amely az Automated Transfer Vehicle-t, azaz automata teherszállító járművet fogja eljuttatni az ISS-re.
2013-ban folytatódik a Galileo navigációs rendszer bővítése is, amely több Galileo-műholdat jelent. Az év második felében Szojuz-rakétákon a világűrbe jut a Sentinel-1A műhold is, amely a Hold mögé készül, és célja, hogy az eddigi legrészletesebb, három dimenziós képet készítse a galaxisról. Az Ariane-5 az Alphasatot is fellövi az égbe, amely különböző kommunikációs csatornákat tesztel majd.
Tipp: Dermesztő jégvilág a kozmikus pokolban
Májusban az ISS-re indul az olasz Luca Parmitano asztronauta is, aki fél éves misszión vesz részt az űrállomáson. Fedélzeti mérnökként fogja erősíteni a nemzetközi csapatot. Az ERA, azaz European Robotic Arm (európai robotkar) űrállomásra érkezése azonban valószínűleg csak 2014-re marad, csakúgy, mint az űrrrepülőgép, az Intermediate Experimental Vehicle (IXV) fellövése.
Főkép: az Ariane-4 (SA/Stéphane Corvaja)