A Qatar Airways lett a magyarok kedvenc légitársasága a legnagyobb magyar online repülőjegy-forgalmazó által szervezett „Az Én Légitársaságom 2012” elnevezésű felmérésen. A repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco Online felhívására több ezren osztották meg véleményüket légi útjaikról, és a szavazatok alapján négy különböző kategóriában hirdettek győztest. A felmérésében a leghitelesebb szakértők, az utazók szavaztak, mondták el véleményüket.
A szavazók a közel-keleti társaságot hozták ki győztesnek a szolgáltatás ár-érték aránya tekintetében is. Az összesítésben a török Turkish Airlines lett a második és a holland KLM a harmadik. A szavazatok 88 százalékával magáncélú utazást, 12 százalékával pedig üzleti utazást értékeltek a résztvevők. A turista osztályon történt utazások átlagos osztályzata: 4,16, a business classé: 4,70 lett.
A felmérésre 2.539 értékelés érkezett, ami öszességében több mint tízezer szavazatot jelent a különböző kategóriákban. Az utasoknak egy-egy konkrét útjuk tapasztalatait kellett iskolai osztályzatokkal értékelniük. Több mint hatszázan szöveges megjegyzéseket is fűztek utazásaikhoz. A legtöbb értékelést a Wizzair járataira adták le az utazók, ezt a Ryanair és a Malév követte. Érdekesség, hogy a Malév rendkívül jó osztályzatokat kapott, de a szervezők – tekintettel arra, hogy 2012. évi utazásokat kellett értékelni – a már nem létező magyar légitársaságra leadott „szimpátiaszavazatokat” nem vették figyelembe a végső sorrend kialakítása során.
„Minket is meglepett, hogy a magyar légiutasok milyen nagy kedvvel vettek részt a szavazásban, ami azt mutatja, hogy az embereknek nagyon fontos, hogy egy-egy légitársaság milyen szintű szolgáltatásokat nyújt, túl azon, hogy elszállítja őket a célállomásra” – mondta Habóczki Zsolt, a Weco Online ügyvezetője a csütörtöki díjátadón. Az eredmény csak részben felelt meg a repjegy.hu szakemberei előzetes várakozásának: a „fapados” cégek gyengébb szereplésére számítani lehetett, ám néhány nagy, globális légitársaságtól jobb helyezést vártak.
Az összesítésben végül a – nemrégiben egy nemzetközi felmérésen is a legjobbnak választott – Qatar Airways végzett az élen, méghozá 4,64-es átlaggal. A második Turkish Airlines átlagosan 4,52, a harmadik KLM 4,49 pontot kapott. Az összesített értékelésbe bekerült 14 légitársaság rangsorában utolsó Ryanair átlaga 3,64 volt. Az értékelés során azokat a légitársaságokat vették figyelembe, amelyekre legalább 50 repülőút értékelése érkezett be.
Rendkívül nagy érdeklődés előzte meg a légiutas-kísérőkkel kapcsolatos szavazást, hiszen a „sztyuvik” megjelenése, modora, utasokkal történő kommunikációja az egyik legmeghatározób élmény egy-egy légiút során. A szavazatok alapján úgy tűnik, hogy a cseh Smartwings Travel Service segítői tették a legmélyebb benyomást a magyar utasokra. Őket a Qatar Airways és KLM követte.
Hogy hogyan érezzük magunkat a fedélzeten, azt nagyban befolyásolja az is, hogy mit kapunk enni vagy inni (ha egyáltalán kapunk). Ebben a tekintetben a Turkish Airlines vitte el a pálmát, úgy látszik, ott adják a magyaroknak leginkább fogukra való ételeket és italokat. A Qatar Airways itt a képzeletbeli dobogó második helyére szorult, a bronzérmet pedig érdekes módon a nem éppen a konyhájukról híres britek vitték el: a British Airways lett a harmadik helyezett.
A Weco Online szakértői arra is kíváncsiak voltak, hogy a magyarok számára milyen fontos az egyes légitársaságok menetrendje. Például mennyire szeretjük, toleráljuk a lehetetlen időpontban történő indulást és érkezést kieső, távoli repülőterekre. Ebben a kategóriában a KLM végzett az élen, a második Qatar, míg a harmadik legjobbnak a magyar utasok a British Airways menetrendjét ítélték.
Az ár-érték alapján is a fenti légitársaságok osztoztak a legelőkelőbb helyeken.Itt egyértelműen a Qatar Airways volt a favorit, a második helyen a KLM végzett, míg a harmadik a Smartwings lett.
A Weco Online vezetői nagyra értékelik, hogy ilyen sokan részt vettek a felmérésben, és megosztották élményeiket. Éppen ezért nem sokkal a 2012-es évet érintő szavazás lezárása után, már februárban elindítják az “Én légitársaságom 2013″ szavazást.