Földünk legérdekesebb tengerei, 2. rész

Vörös tenger; a vízalatti paradicsom

A Vörös-tenger élővilága, – hasonlóan e keskeny tengervályú geológiai-oceanográfiai jellemzőihez – egyedülállóan érdekes. A világtengernek nincs még egy olyan területe, ahol  ennyire északon ilyen kiterjedt korallzátonyokat találnánk. A Vörös- tenger elzártáságával függ össze, hogy szokatlanul magas a csak itt előforduló, benszülött fajok száma is.

^[1]

Aki egyszer megpillantaja ezt a kopár, sárkányfog-szerű hegyekkel övezett varázslatos tengeret, örökre a rabjává válik…

Ami a Vörös-tengert igazán népszerűvé teszi a kedvtelési búvárok között, az a tenger rendkívül gazdag és színes élővilága. A Vörös-tenger sokszínű, változatos halpopulációjára már korán felfigyeltek a természettudósok. Említsük meg közülük Peter Forsskal (1732-1763) svéd zoológus, vagy a híres német természetkutató, Eduard Ruppel (1794-1884) nevét, akik elsőként írták le tudományos alapossággal a vörös-tengeri halfajokat.

^[2]

A 18. század második felében Peter (Pehr) Forsskal svéd természetkutató volt az első. aki tudományos igénnyel írta le a Vörös-tenger halait

A Hurghadában élő német Klunzinger volt az, aki páratlanul sokrétű és pontos megfigyeléseit az 1870-es években először foglalta össze egy átfogó, a modern ichtyológia (haltudományok) követelményeinek is megfelelő monográfiában. A légzőkészülékes búvárpionírok közül az osztrák Hans Hass (1919-) és a francia Jacques Yves Cousteau (1910 – 1997) egyaránt úttörő jelentőségű kutatásokat végeztek a Vörös-tenger élővilágával kapcsolatosan, még az 1950-es években.

^[3]

Az osztrák tengerbiológus, Hans Hass volt az első, aki 1949-ben majd 1950-ben elsőször használt autonóm légzőkészülékes búvártechnikát, a Vörös-tenger élővilágának felfedezéséhez.

A Vörös-tenger volt a legendás francia tengerkutató egyik leghíresebb víz alatti kísérletének, a Precontinente-II projektnek is a helyszíne. Cousteau és kutatócsoportja 1963-ban a szudáni Saha’b Rumi korallzátonynál építették fel tenger alatti „városukat”. A kutatók egymást váltva, közel három hétig laktak folyamatosan a tenger mélyén, bebizonyítva ezzel, hogy az emberi szervezet hosszabb távon is képes alkalmazkodni a mélység viszonyaihoz.

^[4]

A Vörös-tenger varázslatos élővilágának felfedezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett egy másik búvárlegenda, a francia Jacques Yves Cousteau is.

A kedvtelési légzőkészülékes búvárkodás rohamos elterjedésének köszönhetően, a hobbibúvárok az 1980-as évek végétől kezdték el maguknak felfedezni a Vörös-tengert. Napjainkban Jordánia, Izrael, valamint a viszonylag hosszú vörös-tengeri partszakasszal rendelkező Egyiptom jól kiépített nyaralóközpontjaiban korszerűen felszerelt búvárközpontok tucatjai várják a felfedezésre és víz alatti kalandokra éhes búvárokat.

^[5]

Cousteau kapitány 1963-as világhírű Precontinente-II vízalatti kísérleti telepének maradványai ma, a szudáni Sha’b Rumi korallzátonynál

A helyi sajátosságok miatt a leghosszabb, és korallzátonyokban különösen gazdag partszakasszal rendelkező Szaúd-Arábia egyelőre még zárt területnek számít a légzőkészülékes búvárok előtt. Összesen csak három, merülési engedéllyel rendelkező szafarihajó jut a sivatagi királyság több mint1000 kilométer hosszú partszakaszára. A legszebb, és még teljesen érintetlen szudáni korallzátonyokhoz az infrastruktúra hiánya illetve az adminisztratív nehézségek miatt, jelenleg csak az egyiptomi kikötőkből, illetve Port Szudánból kifutó szafarihajók fedélzetén juthatnak el a búvárok.

^[6]

Az élővilág a korallzátonyok áttetsző, meleg vizében a leggazdagabb

Az élővilág a korallzátonyok áttetsző meleg vizeiben a leggazdagabb. Az apró korallpolipok milliói által felépített zátonyokat az itt élő sok ezer állatfaj miatt méltán nevezhetjük a tengerek esőerdeinek. Egyedülálló jelenség, hogy a Vörös-tenger legkiterjedtebb korallzátonyai a tenger északi területén találhatók. A 30. földrajzi szélességi körön ilyen kiterjedt zátonyok jelenléte már anomáliának számít. Ez ugyanis a zátonyépítő kőkorall-félék (Madreporaria) elterjedésének a legészakibb határa.

^[7]

A Vörös-tenger északi vizein fekvő kiterjedt korallzátonyok ökológiai anomáliának számítanak

Más földrajzi régiókban e szélességi körön általában csak elszórt, kis kiterjedésű foltzátonyokat találhatunk. E páratlan természeti jelenség a Vörös-tenger egyedülálló hidrológiai viszonyainak köszönhető.  A Tiran-szorostól az egyiptomi Shadwan- szigetekig húzódó szegélyzátony rendszer Földünk harmadik legnagyobb zátony-együttese. A zátonyképző kőkorall-félék, a lágykorallokkal (Alcyonariara) és a szarukorallok csoportjával (Gorgonaria) együtt, mintegy 260 fajt tesznek ki a Vörös-tengerben.

^[8]

A Vörös-tenger meredek partvidékét a viszonylag fiatal szegélyzátonyok uralják

A négy fő korallzátony típusból (szegély, sánc, atoll és foltzátony) a szegélyzátonyok uralják a Vörös-tenger egész területét. A tengerben csupán egyetlen egy valódi, vulkanikus eredetű atollt találunk, a szudáni Sanganeb-szirtet, és hiányoznak a kiterjedt sánczátonyok is. A fiatal szegélyzátonyok dominanciája arra vezethető vissza, hogy az intenzív zátonyképződés csak az utolsó eljegesedés végén, alig 10-12.000 évvel ezelőtt kezdődött el ismét. A korallzátonyok kialakulásának első fázisában a parthoz tapadt szegélyzátonyok jelennek meg először. A Vörös-tenger kiterjedt self nélküli területén, a tengervályú meredek és mély árokfala ideális terep a szegélyzátonyok létrejöttéhez.

^[9]

A nagyobb mélységekben helyenként kiterjedt telepeket alkotó tengeri legyzők, vagy gorgóniák, valójában lágykorallok

A zátony a parttól a nyílt tenger irányában növekszik, és a zátonyrendszer külső szegélyének az eltávolodásával alakulnak ki a part és a zátonyplató között a partvidékkel párhuzamosan futó sekély, mesés színekben pompázó lagúnák. Eritrea partvidékén az aljzatszerkezet és a sajátos hidrodinamikai viszonyok miatt csak kisebb foltzátonyokat találhatunk. A vörös-tengeri korallzátonyok színpompás világának a felfedezése akár egy szimpla búvármaszk és légzőcső segítségével is, bárkinek életre szóló élményt nyújthat.

^[10]

Már kis mélységben is kibontakozik előttünk a Vörös-tenger káprázatos élővilága. Endemikus maszkos pillangósügérek ( balra) a fekete-sárgacsíkos ostorhalak társaságában

Már a finom korallhomokkal borított part sekély vizeiben is azonnal feltűnik a rendkívül gazdag, változatos élővilág. Ha a korallplatók felett búvármaszkkal felszerelkezve dugjuk a fejünket a víz alá, mindenfelé egy őrült festő palettájára emlékeztető színekben pompázó halak százait pillanthatjuk meg. A Vörös-tenger biogeográfiai értelemben a trópusi indo-pacifikus faunaprovinciához tartozik.  Annak ellenére, hogy a gerinces és az alsóbbrendű fauna nagyobb részt megegyezik az Indiai-óceán és a nyugat-pacifikus területek trópusi élővilágával, a Vörös-tenger sajátossága az endemizmus, azaz a csak itt honos, bennszülött fajok magas aránya.

^[11]

A Vörös-tengerben igen magas a benszülött fajok aránya

Például, a halak állatköréhez tartozó közel 1.100 fajból 17% csak a Vörös-tenger vizében előforduló endemikus faj. Sokukat megpillanthatjuk a víz alatt kalandozva. A leginkább színpompás csoportot a tenger pillangóinak is nevezett sörtefogúak családjához (Caetodontidae) tartozó fajok alkotják. Méltó versenytársaik a dekoratív angyalhalfélék (Pomachantidae) a korallokat legelésző papagájhalak (Scaridae), a bizzar formájú korallágak között megbúvó félénk korallsügérek (Chromidae) vagy a farkuk tövében éles tüskével felfegyverkezett felcserhal-félék (Acathuridae).

^[12]

A sörtefogúak családjának egyik legdíszesebb képviselője az imperátor császárhal

A zátonyváros legméretesebb halai közé tartozik az akár két méter hosszúságot is elérő, és a homlokán viselt bütyök miatt furcsa kinézetű Napóleon ajakoshal (Cheilinus undulatus), hasonlóan a korallzátonyok legfalánkabb ragadozóihoz, a fűrészes sügérekhez (Serranidae). A korallzátony nyílt-tenger felőli leszakadásánál, helyenként félelmetes ábrázatú barrakudák őrjáratoznak a kékségbe vesző mélységek felett, és mindenfelé sebes úszású ragadozók, tüskésmakrélák (Carangidae) ezüstösen csillogó népes rajaiba ütközhetünk.

^[13]

Az akár kétméteres hosszúságot is elérő Napóleon-hal, az ajakoshalfélék családjának a legméretesebb faja

Az elhagyatottabb, vagy a partoktól távoli zátonyok vidékén időnként felbukkanhatnak a Vörös-tenger csúcsragadozói, a cápák is. A Vörös-tengerből összesen 45 cápafajt ismerünk. Közülük a leghatalmasabb, az akár 14-16 méteres hosszúságot is elérő érdescápa (Rhincodon typus) óriási mérete ellenére valójában ártalmatlan, jámbor planktonevő. Minden búvár álma, hogy megpillanthassa egyszer ezt a fehér pöttyök és csíkok százaival ékesített békés óriást. A gyorsúszású, és gyakran csíkos kalauzhalak tucatjai által kísért óceáni fehérfoltú cápával (Carcharhinus longimanus) szemben azonban már nem árt az óvatosság.

^[14]

A Vörös-tengeren viszonylag gyakori óceáni fehérfoltú cápával szemben nem árt az óvatosság

Néhány merülőhely, így különösen a Hurghada közelébe fekvő Saha’b el Erg a lagúnájába napi rendszerességgel bevonuló népes palackorrú delfinekről (Tursiops aduncus) híres. Egy másik, a búvárok körében igen népszerű tengeri emlős fizimiskája leginkább egy agyar nélküli rozmáréra emlékeztet. A 2-3 méteres hosszúságot is elérő tengeri füvet legelő, tömzsi vörös-tengeri dugongnak azonban nincs sok köze a delfinekhez. Meglepő módon, az elefántfélék a legközelebbi rokonai…

^[15]

Más tengerekhez hasonlóan, a Vörös-tengeren is a palackorrú delfinek a legnépszerűbb állatok

A Vörös-tengernek nem csak az élővilága varázslatos. Van valami mágikus vonzása ennek az egyetlen fűszálnélküli, sárkányfogtarajú kopár hegyekkel, és kietlen, forró homoksivatagokkal övezett tengernek. Aki megpillantja egyszer az okkersárga homokdűnék mögül felsejlő, valószínűtlenül kék víztömeget, örökre a fogságába kerül…

Képek: Adamovszky István, Carlo Farina, Schwitzer Szabolcs, archív

(Folytatjuk.)