Ha az egykor volt óceánok veszélyességi sorrendjét összeállítanánk, a késő jura-időszak tengerei valószínűleg a földtörténet első három legveszélyesebb tengere közé tartoznának.
A jura-időszak (206-millió évtől 149 millió évvel ezelőttig) végén, a Föld éghajlata sokkal melegebb és kiegyenlítettebb volt a mainál. A megelőző triász-időszakban még egységes szuperkontinens, a Pangea széttöredezése miatt Eurázsia és Afrika, illetve a déli kontinens, Gondwana közé egy több ezer kilométer széles egyenlítői trópusi óceán, a Tethys hatalmas medencéje ékelődött be. E varázslatosan szép trópusi tenger kobaltkék felszíne alatt azonban, a földtörténet legvérszomjasabb ragadozói cirkáltak. Ha egy képzeletbeli időgép segítségével visszatérhetnénk e korba, bölcs lépés lenne, ha először a végrendeletünket írnánk meg, mielőtt alámerülnénk Tethys meseszép víztömegébe!
A jura-időszak csodálatos szépségű trópusi tengereiben a kortársakra halálos veszélyt jelentő ragadozók, köztük a falánk Liopleurodon lesték áldozataikat
A jól megvilágított kék víztömegben hatalmas ragadozók, halgyíkok, plesiosaurusok és cápák lestek áldozataikra. Valamennyi mohó prédátor között az igazi életveszélyt, – mint e korszak abszolút tengeri csúcsragadozója -, egy elképesztő tengeri hüllő, a rövidnyakú plesiosaurusok családjába (Pliosauridae) tartozó Liopleurodon képviselte.
A Liopleurodon álkapcsából csokorszerűen türemkedtek ki a félelmetes tépőfogak
A Liopleurodon nemzetséghez tartozó fajok nagyjából 160 millió évvel ezelőtt tűntek fel a késő jura-időszak melegvizes tengereiben, és bő tíz millió évig szimbolizálták kortársaik számára a megtestesült vízalatti terrort. A Liopleurodon nemzetség legnagyobb képviselői a mai ámbráscetekhez hasonló méretű, 15-20 méter hosszú vérszomjas ragadozók voltak. A Liupleurodon egyik legfőbb jellemzője, a hosszú, elnyúlt koponya az állat teljes testhosszának majd a harmadát tette ki. Az álkapcsok elején csokorszerűen elhelyezkedő hatalmas tépőfogak meredtek ki a Liopleurodon szájából. Amit egyszer e rettenetes álkapcsok megragadtak, az garantáltan a ragadozó gyomrában fejezte be e-világi/tengeri pályafutását.
Amit egyszer megragadott, az garantáltan a Liopleurodon gyomrában fejezte be földi pályafutását
A Lioplerurodon másik jellegzetessége a négy, közel azonos méretű és rendkívül hosszú úszó. Mivel a Liopleurodon ősei szárazföldi hüllők voltak, az uszonyok az egykori végtagokból fejlődtek ki. Az őslénytankutatók modellezés segítségével rekonstruálták a Liopleurodon úszástechnikáját. A számítások szerint a Liopleurodon – hatalmas testtömege ellenére -, az evezőszerű végtagjait egyszerre mozgatva, tekintélyes sebességet érhetett el. A koponya fosszíliák beható vizsgálata arra utal, hogy az állat orrnyílásaiban volt egy, a vízalatti hangok érzékelésére szolgáló szerv is. A szag és hangingerek együttes érzékelése még hatékonyabbá tehette a kiszemelt préda elejtését.
A Liopleurodon négy hosszú úszójának egyszerre mozgatásával tekintélyes sebességgel úszhatott
A Liopleurodon szinte mindent, még a nála nagyobb testtömegű prédát is megtámadta. Kövületek bizonyítják, hogy méretes halgyíkok és pleszioszauruszok ugyanúgy a Liopleurodon áldozatául eshettek, mint az élővilág történetének valaha létezett legnagyobb csontoshala, az akár 22-25 méterhosszú Leedichtys is.
Még a földtörténet valaha élt legnagyobb csontoshalát, a Leedichtys-t sem védte meg 22-25 méteres testhossza a Liopleurodon támadásától
Számos rendkívül jó állapotban fennmaradt Liopleurodon kövület ismert, emiatt az állat egykori testfelépítése pontosan rekonstruálható. Érdekes viszont, hogy a Liopleurodon maradványai csak Európában fordulnak elő.
Számos kiváló állapotban fennmaradt Liopleurodon csontváz került elő Európa késő jura-időszaki rétegsoraiból
A legszebb Liopleurodon fosszíliákat Angliában Németországban, Franciaországban és Oroszországban tárták fel. Paleoökológiailag az valószínűsíthető, hogy a földtörténeti középkor egyik legfélelmetesebb tengeri ragadozója az egykori Tethys-óceán eurázsiai selfvidékén tartotta rettegésben a késői jura tengeri élővilágát.
(Folytatjuk
Képek: BBC, Walking with Dinosaurs, Scienceblogs, archív
