Az űrkutatás hétköznapokra gyakorolt hatásáról nyílik meg szerdától Budapesten egy európai uniós vándorkiállítás látványos bemutatókkal és tematikus előadásokkal.
Űrtechnológiát több mint 30 ezer alkalmazás használ, amelyek segíthetnek például a közlekedés optimalizálásában, a mezőgazdaság és a halászat hatékonyságának növelésében, a környezet védelmében vagy a közbiztonság javításában – hangsúlyozzák a szervezők.
Az elmúlt 10 hónapban Európa nyolc városban sikert arató Európai űrkiállítás (European Space Expo) elnevezésű bemutató az Erzsébet téren nyílik szerdán 11 órakor, és március 25-ig lesz látogatható – közölte a programot szervező Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az MTI-vel.
A tárlaton minden korosztály kipróbálhatja és megtapasztalhatja az űr felhasználásával létrejövő innovatív technológiák és szolgáltatások széles skáláját. A tematikus előadások között az érdeklődők meghallgathatják egyebek mellett, hogy “milyen magyarként a Marson”, hallhatnak az intelligens útvonalválasztási modellekről, de a kutatók beszélnek az első magyar műholdról, a Masat-1-ről, valamint a műholdas kommunikációról is.
Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke, ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős biztos kijelentette: „Ez a kiállítás kiváló lehetőség Európa polgárai számára, hogy észrevegyék: az uniós műholdas navigációs és földmegfigyelési programok jóvoltából mennyire sokféle alkalmazás áll rendelkezésükre”.
Az interaktív, ismeretterjesztő űrkiállítás ingyenesen látogatható, a részletes program ide kattintva érhető el.
Forrás: MTI