Antonio Lombatti egyháztörténész, a Pármai Egyetem professzora szerint a torinói Keresztelő Szent János katedrálisban őrzött, és Krisztus halotti lepleként ismert ereklye Jézus kereszthalála után 1300 évvel később készülhetett. Noha nem ez az első szkeptikus vélekedés a lepel eredetéről, Lombatti legfrissebb elmélete sem ad megnyugtató magyarázatot néhány igen elgondolkodtató, és eddig megcáfolhatatlannak bizonyult tényre. Úgy tűnik, hogy egyelőre semmilyen új elmélet sem képes eloszlatni a torinói lepel körüli titokzatosságot. Írásunkban összegyűjtöttük mindazokat az esetenként döbbenetes, és a tudomány mai állása szerint megmagyarázhatatlan momentumokat, amelyek véleményünk szerint több mint elgondolkodtatóak a katolikus egyház egyik legbecsesebb ereklyéjével kapcsolatosan…

^[1]

A torinói lepel, amely a keresztény hagyomány szerint Krisztus halotti leple, egyike a kultúrtörténet legrejtélyesebb relikviáinak

Antonio Lombatti a francia történelem szakértője. A professzor levéltári kutatásai alapján azt állítja, hogy a Krisztus halotti leplével kapcsolatos első részletesebb leírások a középkorból, pontosabban a 14. századból származnak. Lombatti professzor szerint 40 különböző lepel azonosítható a középkori forrásokban. A 13. század végén lezárult keresztes hadjáratok után egyre több olyan ereklye bukkant fel Európában, amelyet a hívők a Szentföldről származó, és nem egy esetben csodákat tévő megszentelt tárgyakként tiszteltek. Lombatti szerint, a 14. -15. századi forrásokból azonosítható különféle leplek nagy száma azt bizonyítja, hogy ezek – más ereklyékhez hasonlóan – közönséges hamisítványok lehettek. A professzor azt állítja, hogy Franciaországban is több, Jézus halotti leplének tartott ereklyét őriztek, melyeket – más ereklyékkel együtt – az 1789-es forradalom éveiben a jakobinusok – mint az emberi butaság és babona jelképeit – megsemmisítettek. Lombatti a torinói székesegyházban őrzött leplet egy francia lovag birtokában volt, 14. századi hamisítványnak tartja.

^[2]

A torinói Keresztelő Szent János katedrálisban őrzik a titokzatos ereklyét

Ha szemügyre vesszük e misztikus ereklye történetét, Krisztus halotti lepléről több olyan forrást is ismerünk, amelyek még jóval a 14. század előtt keletkeztek. A lepelről szóló első tudósítás Máté evangéliumából ismert. Máté apostol leírása szerint, Jézus kereszthalála után holttestét gyolcslepelbe burkolták, és Aritmeai József sírkamrájában temették el. Szent Cirill Kr.u. 340 körül keletkezett írásában szintén megemlékezik Krisztus halotti lepléről. Korabeli források bizonyítják, hogy a lepel 574-ben Edesszából Konstantinnápolyba került. 1204. április 13.-án a keresztesek kifosztják a bizánci császárság fővárosát, és ekkor nyoma vész a lepelnek.

^[3]

Számos híres, és a Szentföldről származó ereklye mellett, a torinói lepel is több mint egy évszázadig, a középkor legbefolyásosabb lovagrendje, a templomosok birtokában volt.

A feltételezések szerint Krisztus halotti leple – más híres kegytárgyakkal, így többek között a legendás Szent Grállal együtt – a középkor egyik legbefolyásosabb, ugyanakkor legtitokzatos lovagrendje, a templomosok birtokába került. Ez utóbbi feltevést több bizonyíték is valószínűsíti. Egy 1287-ből származó dokumentumban a templomos lovaggá avatott Arnaut Salebatier leírja, hogy lovagi esküje megerősítéseként egy Krisztus alakjának lenyomatát őrző leplet kellett megcsókolnia. Amikor 1308. október 13.-án IV.(Szép) Fülöp francia király konspiratív módon és erőszakkal felszámolja a rendet, a templomosok ellen felhozott egyik legfőbb vádpontot, az eretnekséget a lepel titokban történt imádásával próbálják alátámasztani.

^[4]

IV. (Szép) Fülöp francia király a lepel imádásának vádját használta fel a templomosok eretnekekként történő megbélyegzéséhez

Szintén dokumentálható, hogy a lepel 1353-ban  Geoffroi de Cahrmy, a templomosok utolsó rendi káplánja rokonának a tulajdonába került… A Savoyai hercegi család 1453-ban szerezet meg a leplet, amely egészen II. Umberto 1983-ban bekövetkezett haláláig az olasz királyi család tulajdonában volt. Az utolsó olasz királyi sarj végrendeletében azzal a feltétellel hagyta a római katolikus egyházra a becses ereklyét, hogy azt a jövőben is a torinói Keresztelő Szent János katedrálisban kell őrizni.

^[5]

Secondo Pia 1898-ban készített híres felvételének negatívja, amelyen először vált láthatóvá egy szakállas férfiarc

A lepel hosszú történetének csak az utolsó, bő egy évszázadában vált igazán ismertté. Történt ugyanis, hogy Secundo Pia milánói ügyvéd és lelkes amatőr fotográfus, a királyi családtól engedélyt kapott a lepel lefényképezésére. Pia 1898-ban készítette el az első fotográfiákat a torinói lepelről. Amikor az üveglemezre rögzített kép negatívját előhívta, döbbenetes felfedezést tett. A negatívon ugyanis egy, a homlokán és arcán vérfolyásos sérülésnyomokkal rendelkező szakállas férfiarc háromdimenziós képe rajzolódott ki. A felvételeket először Paul Vignon vizsgálta meg, 1902-ben.  Dr. Pierre Borbet akadémikus, francia orvosprofesszor 1931-ben kiadott „Krisztus öt sebe” című munkája szenzációszámba ment. A nemzetközi hírű akadémikus patológiai és anatómiai módszerekkel vizsgálta meg a leplen kirajzolódó emberi alakot.

^[6]

A leplen kirajzolódó férfialak testén korbácsütések nyomait, és a kereszterfeszítést bizonyító sérüléseket azonosítottak

Borbet professzor felfedezte, hogy az alak testén korbácstól származó nyomok észlelhetők. Szintén Borbet akadémikus azonosította a csuklókon és a bokákon szögtől, a szív tájékán pedig egy dárdadöféstől származó sebek nyomait.

^[7]

A modern vizsgálatok megdöbbentő azonosságokat fedeztek fel az evangéliumi passiótörténetben leírtak, és a leplen kirajzolódó férfialak testén azonosított sérülések között

A lepel igazán különleges eredményeket produkáló, és a legmodernebb technikai eszközökkel elvégzett  vizsgálataira csak az 1970-es 80-as évektől került sor. A tulajdonos engedélyével már 1969-ben egy 11 fős szakértőkből álló bizottság – a nyilvánosság kizárásával – megvizsgálta a leplet. Nem használtak semmilyen technikát, és az 1976-ban nyilvánosságra hozott jelentésükben csupán a lehetséges vizsgálatok körére tettek javaslatot.

^[8]

A lepelről begyűjtött, a Jeruzsálem körüli karsztdombok ásványi összetételével azonos porminták azt bizonyítják, hogy a titokzatos alak – az evangéliumban említettekkel egyezően – nagy súlyt cipelve, többször is elesett…

Az 1978-ban elvégzett szerológiai vizsgálat kimutatta, hogy a lenvászon rostjaiba ivódott anyag nem festék, hanem hemoglobin maradványokat tartalmazó emberi vér, ezért kizárható hogy az alak kontúrjait mesterségesen vitték fel a textilanyagra. A meghatározott igen ritka AB vércsoport elsősorban a közel-keleti népekre (6 -10 százalékukra) jellemző. Az Amerikai Egyesült Államok Hadserege Akadémiájának laboratóriumában, dr. John Jackson és dr. Eric Jumper komputeres képfeljavítással további érdekes részleteket azonosítottak a lenyomaton, így többek között azt, hogy az áll kendővel volt felkötve, a szemeket pedig két pénzérme fedte. Egyébként Francis Filas jezsuita professzornak tűnt fel először, hogy az alak szemei túl nagyok. A komputeres technikának köszönhetően, a szemről készített felvételeken, a két pénzérmén lévő ábra és felirat is kivehetővé vált. Az előlapon egy hajlított végű bot, a római madárjósok, az augurok jelvénye, valamint görögül a „Tiberios Kaiserios – Tiberius császáré” felirat vált felismerhetővé. Megállapították, hogy ezeket az ún. provinciális pénzérméket Kr. u. 29 és 36 között Júdeában verették, Poncius Pilátus prokonzulsága idején…

^[9]

A torinói lepel férfiarcának számítógépes rekonstrukciója

Mind a mai napig nincs megfelelő magyarázat arra, hogy a vérnyomok hogyan éghettek bele a lenvászonba. Ian Wilson brit atomfizikus szerint, a lenyomat beégése olyan sugárzásra emlékeztet, mint ami a termonukleáris robbanáskor keletkezik. Roberto Hedges, az Oxfordi Radiokarbon Laboratórium vezetője szerint a test kontúrjaiból arra lehet következtetni, hogy a leplet rövid neutronkisülés érhette. Arthur Lind magfizikus határozottan állítja, hogy a sugárzás – amelynek hagyományos természettudományos módszerekkel nem magyarázható meg az eredete  – a testből származott… A lepel utolsó átfogó vizsgálatát 2005 és 2010 között az ENEA kutatócsoportja  végezte el. Megállapításuk hasonló ez előbbiekben idézett szakemberek véleményéhez. A kutatók számítása szerin ugyanis akkora energiájú besugárzás érte a leplet, amelynek értéke egyenlő egy vákuumban létrehozott 34 ezer milliárd (!) wattos VUV kisülés erejével. Ilyen energiájú kisülést a jelenlegi szupermodern laboratóriumokban sem tudunk létrehozni. Tehát ez a körülmény is kizárja a lepel középkori eredetét, és hamisítvány jellegét. ( Az evangélium úgy emlékszik meg Krisztus feltámadásáról, hogy a sziklával lezárt sírkamrából erős fény áradt ki, amitől a sírt őrző római legionáriusok halálra rémültek, és elszaladtak a helyszínről.)

^[10]

A lepel lenanyagába ismeretlen fizikai folyamat égette bele a test lenyomatát

Más nehezen megmagyarázható érdekességek is akadnak a lepel körül. A 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles textília halszálka mintás szövéssel készült lenvászon. Gilberto Raes, a Genti Egyetem textilszakértője szerint, a szövésminta és rostok szerkezete alapján kizárható a lepel középkori eredete, és bizonyos, hogy azt Palesztinában, a Kr.u. 1. században készítették. Az 1982-ben elvégzett pollenvizsgálat 49 növényfaj spóráját mutatta ki a lepel anyagából, köztük 8 olyan halofita növényét, amelyek csak és kizárólag a Holt-tenger, illetve Jeruzsálem környékén honosak… Az ENEA legutóbbi átfogó vizsgálata alkalmával, Roger és Martin Gilbert a talpak a térd és az orr környékéről olyan ásványi mikorszemcsékből álló pormaradványt gyűjtött ki, amelyek összetétele teljesen azonos a Jeruzsálem környéki karsztos dombok anyagával. Az ENEA vizsgálatai szerint, a lenyomaton azonosított sebek nagyfokú egyezést mutatnak az evangéliumi passiótörténetben megörökített sérülésekkel.

^[11]

A leplen azonosított sérülések – finomabb részletei is – döbbenetes egyezést mutatnak a passiótörténetből ismertekkel

A test lenyomatán 120 korbácsütés, mégpedig a háromágú római korbácstól (flagerum) származó, tépett sérüléseket okozó nyom azonosítható. Az egész hajas fejbőrön vérfolyás és apró szúrt sérülések nyomai látszanak, pontosan olyanok, mint amilyet a töviskorona okozhat… A szögek nyoma – helyesen- a tenyér alatt, a csuklókon látszik. A középkorban – amikorra már feledésbe ment ez a kivégzési mód – a tenyéren átvert szögekkel ábrázolták a keresztre feszített Jézust.(A tenyéren átvert szög nem tartotta volna meg a testet.)

^[12]Ez szintén újabb bizonyíték a hamisítási teória ellen, mivel a középkorban egyszerűen nem rendelkeztek olyan anatómiai ismeretekkel, mint ami a lepelből kiolvasható. Az orron és a térdeken talált pornyomok, valamint a bal és a jobb váll asszimetriája arra utal, hogy a lenyomat egykori gazdája valamilyen súlyos teherrel eleshetett, és a bal válla kificamodott. (A krisztusi időkben a halálraítéltek karjaihoz kötözték a kereszt súlyos, vízszintes szárát, amellyel ha az elítélt elesett, könnyen kificamodhatott a válla.) Az evangélium szerint Krisztus a Golgotára tartva háromszor rogyott össze a kereszt súlya alatt , és az utolsó elesése után Cirénei Simont kényszerítették arra, hogy vigye a keresztfát…

^[13]

A Vatikánnak nincs hivatalos álláspontja a torinói lepellel kapcsolatosan. A Szentszék szerint, a hit elsősorban nem ereklyék kérdése

A szkeptikusok legfőbb ellenérve, az 1988-ban három egymástól független laboratóriumban elvégzett C14 radiokarbon kormeghatározási eredmény. Ezek szerint a lepel 1200 és 1304 között készülhetett. A radiokarbon vizsgálati eredmény megbízhatóságát azonban erősen lerontja, hogy a leplet 1532-ben a Chambery várkápolnájában pusztító tűzvész megperzselte. A torinói lepel titkai tehát továbbra is olyan, a hit és tudomány határmezsgyéjén mozgó kérdések, amelyek az emberi kultúrtörténet, és a transzcendencia máig legizgalmasabb titkai…

Képek: Daily Telegraph, Digital Journal, turnbacktogod.com, Soul Shepherding, Word Press