Ma már széleskörben elfogadott, hogy 64,5 millió évvel ezelőtt egy hatalmas aszteroida becsapódása okozta a földtörténet mindmáig egyik legnagyobb, és rapid kihalási eseményét. Jason Moore és munkatársai a 44. Hold és Bolygókutató Konferencián egy új elméletet ismertettek, a tömeges fajkihalást okozó égitest eredetéről.
Walter Alvarez, a mediterrán medence kialakulásának tektonikáját kutató amerikai geológus fedezte fel még 1980-ban az olaszországi Gubbio környékén, hogy a kréta és a paleocén időszak határrétegei közé egy vékony, sötétszürke agyagos réteg ékelődik. A határrétegből vett mintát elküldte édesapjának, a Nobel-díjas Louis Alvarez atomfizikusnak, az Arizonai Egyetem professzorának, laboratóriumi vizsgálatra. Az analízis döbbenetes eredménnyel járt; a mintában ugyanis ezerszer nagyobb volt az irídium mennyiségi aránya, mint a földkéregben.
Luis és Walter Alvarez ( a kép jobb, illetve bal oldalán) a híres gubbiói rétegsor előtt
Noha a Földön az irídium igen ritka fémnek számít, korántsem ez a helyzet az aszteroidák illetve meteorok esetében. A radioaktív kormeghatározás szerint, a K/T (kréta-tercier) határréteg 65 millió éve keletkezett, amely egybeesik a dinoszauruszok, és a földtörténeti középkor, a mezozoikum néhány meghatározó tengeri állatcsoportjának a kihalási idejével. Ezért kézenfekvőnek látszott az a feltételezés, hogy 65 millió éve egy olyan globális kihatású exterrisztikus (földönkívüli) eredetű katasztrófa érte a Földet, amely összefüggésbe hozható a K/T fajkihalási eseménnyel.
A katasztrófa a tengerek élővilágát is megtizedelte
Walter és Louis Alvarez elméletét még igen nagy szkepszissel fogadta a tudományos közvélemény az 1980-as években. A bizonyítékok száma azonban, egyre inkább gyarapodott. A Föld minden olyan pontján, ahol a kréta és paleocén rétegek üledékhiány nélkül települnek egymásra, sikerült kimutatni a vékony határréteg irídium anomáliáját. Az irídium mennyisége is azonos volt a földrajzilag egymástól távoli feltárásokon gyűjtött mintákban. Ez pedig azt bizonyította, hogy a K/T eseménynek globális kihatásai lehettek.
A kréta-tercier határréteg közé ékelődő sötétszürke, és irídium anomáliát mutató, kréta végi kozmikus katasztrófa nyomát, a Föld számos pontján sikerült feltárni, ezzel bizonyítva az esemény globális jellegét
Az irídium anomália mellett Glass, egy angol geológus azt is felfedezte, hogy a K/T határrétegben kiemelkedően magas a tektitek (meteor becsapódások során megolvadt, üvegszerű kőzetcseppek) aránya, amely ismét csak az exterrisztikus esemény teóriáját erősítette. Az aszteroida becsapódás további bizonyítékaként, ún. sokkolt kvarckristályokat is kimutatták az egyre gyanúsabbá váló határrétegből. A becsapódási elméletet körömszakadtáig ellenzők utolsó kérdésére, nevezetesen, hogy hol van a becsapódási kráter, szintén sikerült megtalálni a választ. A Mexikói Állami Olajvállalt geológusai, még az 1950-es években kutatófúrásokat mélyítettek a Yucatán-félsziget térségének sekélytengeri aljzatába, mivel az itt mért gravitációs anomáliák alapján azt feltételezték, hogy olajra bukkanhatnak.
A Chicxulub közelében, a Karib-tenger medrébe ágyazódott hatalmas kráter 3D domorzati képe
Olajat ugyan nem találtak, de három évtizeddel később Glen Penfield amerikai geológusnak szemet szúrt a mexikói kollégái által korábban felfedezett, nagykiterjedésű tenger alatti gravitációs anomália. 1990-ben, a mérések nyomán egy hatalmas, nagyobb részt a tengeri aljzatba ágyazódott becsapódási kráter nyomait sikerült feltérképezni. Az olajvállalatnál megőrzött fúrómagok lehetővé tették a kormeghatározást is.
Nagyjából 65 millió éve ilyen képet mutathatott Födünk. A piros pont az aszteroida becsapódásának helyét jelzi
Talán már nem is volt meglepő, hogy a Yucatán-félsziget térségében történt rendkívüli becsapódás korára 65 millió évet kaptak. A kráterszerkezet alapos feltérképezése lehetővé tette a becsapódó égitest tömegének a megbecslését. A Chicxulub városka közelében elterpeszkedő 180 kilométeres kráter átmérőjéből és alakjából, kinematikai modellezéssel számították ki a hatalmas krátert kirobbantó aszteroida tömegét, és becsapódási sebességét.
A számítások szerint, az égitest átmérője 10-12 kilométer körüli volt, amely délkeleti irányból lapos, kb. 20-25 fokos szögben hatolt a légkörbe. A súrlódási hőtől felizzó aszteroida félelmetes hanghatás kíséretében, mint egy óriási tüzes labda, kb. 36 km/másodperc sebességgel száguldott végig a kréta időszaki égbolton. A becsapódás ereje egy 20 megatonnás hidrogénbomba robbanási energiájának a százmilliószorosa lehetett.
A becsapódási energia a százmilliószorosa lehetett egy 20 megatonnás hidrogénbomba robbanási energiájának
A légkörbe került irdatlan mennyiségű törmelék, a karbonátos tengerfenék megolvadása miatt az atmoszférába szabaduló kén és széndioxid, valamint a másodlagos becsapódásoktól világszerte fellobbanó tüzek füstje, mintegy fél évig sötétségbe burkolta a földet, és – főként a tengerekben – összeomlott a növényi fotoszintézisen alapuló tápláléklánc. A becsapódás következményei új fejezetet nyitottak a Föld és az élővilág történetében is.
A K/T kataklizma letörölte a dinoszuruszokat a föld felszínéről
A 44. Nemzetközi Hold és Bolygókutató konferencián Jason Moore és kollégái – saját kutatási eredményeik alapján – arról számoltak be, hogy számításaik szerint a kréta-időszak legvégén becsapódó égitest nem aszteroida, hanem egy jóval kisebb tömegű, de sokkal gyorsabb, nagyobb mozgási energiával rendelkező üstökös lehetett. A New Hapshire-i Dartmouth Főiskola kutatócsoportja arra alapozza elméletét, hogy az irídium anomáliával kapcsolatos eddigi következtetések hibásak. Moore és csoportja az irídium mellett egy másik, szintén a becsapódással összefüggésbe hozható elem, az ozmium szintjének felmérésével jutott arra a következtetésre, hogy a számítottnál jóval kisebb volt a kiszóródott anyag mennyisége. Jason Moore kutatócsoportjának számításai szerint, a mért irídium-ozmium mennyiség legfeljebb egy5 kilométerátmérőjű égitest becsapódására utal, és az üstökösnél jóval lassabban mozgó nagyobb aszteroida nem hozna létre egy közel 200 kilométer átmérőjű krátert.
Jason Moore és munkatársai szerint, a dinókat kipusztító égitest nem aszteroida, hanem egy kisebb tömegű, de jóval nagyobb mozgási energiával rendelkező üstökös volt
Az elméletet végkövetkeztetésének helyességét többen is vitatják, köztük az Imperial College becsapódási krátereket kutató munkatársa, Gareth Collins is. A szakember véleménye szerint, egymagában geokémiai adatokból nem lehet meghatározni az egykori égitest méretét, csupán a kiszóródott anyag mennyiségére lehet következtetni. A Jason Moore nevével fémjelzett tanulmány abból indul ki, hogy a megsemmisült égitest anyagának mintegy 75 százaléka szóródott szét. Ezt azonban semmi sem támasztja alá, könnyen lehet, hogy az anyagkiszóródás ennél jóval kisebb volt. A kráter struktúra mindenestre jobban illik az eredeti számításokkal jelzett 10 kilométernél nagyobb átmérőjű aszteroida becsapódására. Akárhogy is történt, a K/T esemény sorsfordító állomás volt a törzsfejlődés további menetére.
Akárhogy is történt, a dinoszauruszok hirtelen kipusztulása nyitotta meg az utat az emlősök, és közvetett módon, az emberi faj felemelkedése előtt is
A dinoszauruszok hirtelen kipusztulása tette lehetővé ugyanis egy, addig csak az óriások árnyékában vegetáló jelentéktelen állatcsoport, az emlősök felemelkedését. Paradox módon, áttételesen a K/T aszteroida (üstökös) becsapódásának köszönhető, hogy az emlősök evolúciójában felbukkant egy olyan faj, a Homo sapiens, amely az élővilág történetében elsőként vált képessé környezete tudatos átalakítására…
Képek: Douglas Henderson, Mision Gaia, News Center, Planet Earth, Times Live, scotese.com
