Varánuszok gyilkos tengeri rokona

^[1]

A Tylosaurus nem rendelkezett természetes ellenségekkel, korának abszolút tengeri csúcsragadozója volt

Nehéz elszakadnunk a kréta-időszak tengereitől. Nem csak a csodaszép táj, a forró éghajlat és az extrém meleg víz miatt, hanem mivel a múlt szuperragadozóit felkutató képzeletbeli időutazásunknak nincs még egy olyan terepe, mint a kréta időszak óceánjai. Földtörténeti kalandozásunk során komoly kockázatot vállalva, ismét a valaha volt legveszedelmesebb tenger napfényben csillogó tükre alá merülünk… 

^[2]

A késői kréta tengereiben életveszélyes vállalkozás lett volna alámerülni

 68 millió éve, az észak-amerikai kontinens már a maihoz hasonló alakot öltött. A magasból nézve egyetlen jelentős különbség tűnne fel számunkra; a kontinenst észak-déli irányba kettéosztó hatalmas Nyugati Belső Tengerág. Ez a Mexikói-öböltől Alaszkáig nyúló trópusi sekélytenger volt a késői kréta legrettegettebb ragadozója, a bármit megtámadó hatalmas Tylosaurus hazája.

^[3]

A Tylosaurus a kréta-időszak végén az észak-amerikai kontinenst ketté osztó Nyugati Belső Tengerág sekély vizeiben lesett az áldozataira

Az őslénytankutatás két legendás alakja, a nagytestű szárazföldi dinoszauruszok tucatjait felfedező Edward Drinker Cope és elválaszthatatlan barátja, Otheniel C. Marsh 1868-ban egy hatalmas, kígyószerűen megnyúlt testtel rendelkező ragadozó megkövült csontvázára bukkant Kansas állam területén. A  hosszú álkapcsokban  ülő félelmetes fogazat és a koponya bélyegei alapján sikerült megállapítaniuk, hogy az egykori ragadozó az Európában évtizedekkel korábban felfedezett moszaszaurusz-félék közé tartozott. Azonban ilyen hatalmas moszaszaurusz nyomára  még nem akadt addig senki sem. A maradványok alapján Marsh 1873-ban új Mosasurus nemzetségként azonosította az egykori leviatánt. A Tylosaurus nemzetségnevet kapott csoporthoz tartozó fajok nem csak a kréta-időszaknak, hanem valószínűleg magának a földtörténetnek is a legvérengzőbb tengeri ragadozóihoz tartozhattak.

^[4]

A két híres amerikai őslénytankutató, Marsh és Cope találták meg az első Tylosaurus kövületet, 1868-ban

A moszaszauruszoknak semmi közük sincs a dinoszuruszokhoz és a jura-időszaktól igen elterjedt pleszioszauruszokhoz, illetve halgyík-félékhez azon kívül, hogy ezek is hüllők voltak. A moszaszauruszok  szárazföldi ősei a többi tengeri hüllőcsoporthoz képest későn, csak az alsó kréta-időszakban vándoroltak vissza a tengerbe. Az ősök – mint maguk a moszaszuruszok is, a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe tartoztak, ugyanúgy, mint a valódi gyíkfélék, és a kígyók. Legközelebbi rokonaik a ma is élő varánuszok.

^[5]

A Tylosaurus a ma élő varánusz-félék legközelebbi rokona

A moszaszauruszok a kréta-időszak végén világszerte igen elterjedtek voltak a kor kiterjedt trópusi tengereiben. Számos fajuk létezett, a legkisebbek „csak” 3-4 méter hosszúak, a többségük viszont 10-12 méteres óriás volt. Hatalmas méreteivel közülük is kiemelkedik az amerikai kréta tengeri csúcsragadozója, a Tylosaurus, amelynek hossza akár a 15 -17  métert is elérhette. Hosszú, megnyúlt koponyájában kúpos, csontrepesztően erős fogak ültek. A végtagok evezőszerű úszókká alakultak, de a nagy sebességű úszáshoz nem a végtagjaikat, hanem hosszú és lapos farkukat használták.

^[6]

A hosszű megnyúlt álkapcsokban félelmetes, csonttörő fogak ültek

A felfedezése óta viszonylag nagyszámban előkerült Tylosaurus maradványokból jól rekonstruálható e falánk és vérszomjas ragadozó életmódja is. Nem volt előle menekvés sem a megfeneklésig sekély parti vizekben, sem pedig a nyílt-tenger távoli térségeiben. A hozzá hasonlóan vérszomjas de pechükre kisebb kréta végi tengeri banditák, mint például a sorozatunk előző részében bemutatott bulldogfejű Xiphactinus sem érezhették biztonságba magukat a „nagy testvértől”.

^[7]

A Tylosaurus mindent elejtett. A rekonstrukción az élővilág történeténetének legnagyobb tengeri teknősére, a 6 méter hosszú Archelon-ra támad

A Tylosaurus ugyanúgy megtámadta a nagy ragadozó csontoshalakat, az ekkora már igen elterjedt cápákat, az élővilág törénetének ekkoriban élt leghatalmasabb tengeri teknősét az akár 6 méteres Archelon-t, mint a nála kisebb más moszaszauruszokat, pleszioszaurusz-féléket és tengeri krokodilokat. Fosszíliák bizonyítják, hogy a tenger felszíne alatt alacsonyan szálló repülő hüllőket és madarakat is elkapta. A mai nagy fehércápához hasonlóan, a vízből hirtelen kivetődve ejthette el a felszín felett mit sem sejtve vitorlázó hüllőket és madarakat.

^[8]

A Tylosaurus hatalmas mérete ellenére, időnként az egészen sekély vízbe is kicspott, ahhoz hasonlóan, ahogy manapság a kardszárnyú delfinek fogják el a partra kifutva a sekélyben magukat biztonságban érző fókákat… Amerikában több olyan szárazföldi növényevő Hadrosaurus  maradványt is találtak, amelyen a Tylosaurus harapásnyomát azonosították. A mit sem sejtő, és a hasig érő vízben hűsölő jámbor növényevők szinte a parti homokon sem lehettek biztonságban, ha vesztükre arra portyázott egy Tylosaurus.

^[9]

A Tylosaurus és hasonszőrű kortársai terrorjának a 65 millió éve becsapódott, és tömeges fajkihalást okozó aszteroida vetett véget

A Tylosaurus terrorjának – mint annyi más kortársának -, 64,5 millió éve, egy óriási aszteroida becsapódása vetett véget. Múzeumokban kiállított koponyakövületeit nézegetve még belegondolni is rossz, mi történt volna velünk, ha időkapszulánkból a tengerbe esünk…

Képek forrása: BBC Nature, The Natural World, cryptomundo.com, sodinossaurus.com, archív