- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -
Megnyílt a The Explorer Society Alapítvány első fotókiállítása
Posted By Szatmári Zoltán On 2013-04-18 @ 14:09 In Expedíció | No Comments
Tegnap a Hemingway étteremben „A felfedezők köztünk vannak” című kiállítás sorozat részeként, ünnepélyes keretek között megnyílt Szalay-Berzeviczy Attila fotókiállítása, amelyen a hazai pénzvilág, a fotós, valamint televíziós és filmes szakma számos elismert alakja képviseltette magát.
A The Explorer Society Alapítvány fotókiállítás sorozatot indított a „A felfedezők köztünk vannak” címmel. A rangos sorozat első kiállítója Szalay-Berzeviczy Attila, társkiállítói pedig Jaksity György és Dér Tamás voltak.
A kiállítást Dr. Palkó Zsolt a The Explorer Society Alapítvány elnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: „A sorozat célja olyan ismert személyek alkotásainak bemutatása, akiket a közvélemény egészen más oldalukról ismer, és munkájuk mellett szenvedélyes utazóként lelkesen hódolnak a világ felfedezésének, megismerésének és dokumentálásának.”
„Örülök, hogy kalandos utazásaim lenyomatát most bemutathatom a nagyközönség számára is. Kisgyermek korom óta hajt a kalandvágy, a világ megismerése, és – az igényes fotózás mellett – célokból van bőven a jövőre nézve is. Egyik nagy tervem, hogy feljussak a Mount Everest tetejére” – mondta a tárlat megnyitóján Szalay-Berzeviczy Attila.
Szalay-Berzeviczy Attila 2011-ben vágott bele élete nagy kalandjába, hogy másfél év alatt bejárja a Föld legizgalmasabb és legzordabb helyeit. Utazásai során többször volt útitársa két nagyon közeli barátja: Jaksity György, a Concorde Értékpapírt Zrt. elnöke és Dér Tamás, filmproducer, akik szintén mindenhová a fényképezőgépükkel együtt utaznak.
A vállalkozó szellemű utazók időt és energiát nem kímélve jutottak el a hat kontinensre: az Antarktisztól Alaszkáig, Ausztráliától Nepálig vagy a Kilimandzsárótól a Mount Everestig.
Útjaik cseppet sem nevezhetők átlagosnak. Minden kényelmet mellőzve, nem az 5 csillagos hotelek világát keresték, hanem az izgalmas kalandokat és kihívásokat. Erről árulkodnak a világ lenyűgöző tájain készített fotóik is.
A páratlan szépségű fotókból is jól látszik, hogy az utazók különleges fotográfiai érzékkel rendelkeznek. A kiállítás anyaga elröpít minket az Antarktisz jeges tájaira, Ausztrália színes világába, vagy a Himalája büszke bércei közé.
Az alkotásokból Fényes Gábor fotográfus válogatott, aki nemcsak Attila jó barátja, hanem közel tíz éve kiváló mentora is.
képek: Szatmári Zoltán
A kiállítás megtekinthető: 2013. április 18. – május 12-ig.
Helyszín: Hemingway Étterem (Bp., Kosztolányi Dezső tér 2.)
További képek a megnyitóról [6]
Videó a megnyitóról:
Támogatók:
Hemingway Étterem, Epson; Lavazza, The North Face, Evian, Infiniti, Samsonite, Johnny Walker; Sxoon,
Médiapartnerek:
OzoneNetwork, Piac &Profit; Blikk; Jazzy Rádió, Explorer magazin
Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu
URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/04/18/megnyilt-a-the-explorer-society-alapitvany-elso-fotokiallitasa/
URLs in this post:
[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/04/DSC_6962.jpg
[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/04/DSC_6955.jpg
[3] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/04/DSC_7021.jpg
[4] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/04/DSC_7031.jpg
[5] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/04/DSC_7058.jpg
[6] További képek a megnyitóról: http://explorerworld.hu/foto/a_felfedezok_koztunk_jarnak-2/
[7] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/04/logok-egyutt.jpg
Click here to print.
Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.