A kozmikus nassolásról a Herschel űrtávcsővel készítettek részletes felvételeket. “A képekből ítélve úgy tűnik, hogy a fekete lyuk fokozatosan felfalja a körülötte keringő gázfelhőt” – közölte Paul Goldsmith, az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA pasadenai laboratóriumában dolgozó tudós, aki részt vesz a Herschel-programban. (Az infravörös tartományban működő csillagászati műholdat 2009-ben bocsátották fel Ariane-5 rakéta segítségével.)

^[1]

A kutató hangsúlyozta, hogy a folyamat megfigyelésével fontos ismereteket gyűjthetnek arról, miként is növekednek a titokzatosság övezte fekete lyukak. Jóllehet a szóban forgó égitestek láthatatlanok – hiszen gravitációs erejük olyan erős, hogy még a fény sem szökhet ki belőlük -, a csillagászok képesek nyomon követni, hogy mi történik, amikor anyagot habzsolnak be.

A Tejútrendszer közepén terpeszkedő szörnyeteg – a Sagittarius A* -  körülbelül négymillió naptömegű, és 26 ezer fényévre található a Földet is magában foglaló Naprendszertől. Viszonylagos közelsége kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a kutatók tanulmányozzák az objektumok közvetlen környezetét.

^[2]
A Sagittarius A* más telhetetlen bendőjű fekete lyukakkal ellentétben viszonylag rossz étvágyú, sokat szendereg, és meglehetősen keveset fogyaszt a körülötte keringő csillagokból: a legújabb becslések alapján az azok által kibocsátott anyagnak mindössze tízezred részét tudja csak befogni és elnyelni.

A ScienceDaily tudományos portál szerint ugyanakkor meglepetésként érte a csillagászokat a Tejútrendszer központi régiójában a fekete lyuk felé sodródó gázfelhő szokatlan, az 1000 Celsius-fokot is megközelítő forrósága. A tipikus csillagközi felhők hőmérséklete ugyanis alig néhány tizednyi fokkal kúszik az abszolút zéró (mínusz 273 Celsius-fok) fölé. A kutatók feltételezik, hogy az erősen mágneses közegben keletkező lökéshullámok kiváltotta sugárkibocsátások hevítik fel a gázfelhőt. Hasonló lökéshullámok létrejöhetnek gázfelhők összeütközésekor vagy gyorsan áramló anyagokban.

^[3]
A forró gázfelhőt már korábban felfedezték – sebességét tavaly 8 millió kilométerre becsülték óránként -, és a tudósok arra számítanak, hogy idén nyáron bekövetkezik a “nagy esemény”, amikor a Sagittarius A* teljes egészében kezdi elnyelni. Végzetes útja során a gáz egyre jobban felhevül, és röntgensugárzást bocsát ki magából. (MTI)

képek: archív

Kapcsolódó anyagaink:
A Naprendszer különleges titkai ^[4]
Fejünk felett tornyosuló kozmikus veszély ^[5]
A legpontosabb mérés a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő távolságáról ^[6]