A Himalája “halálzónája” 7500 m – 8000 m körüli magasság jelenti, itt a nyomáscsökkenés szinte szétszakítja az emberi sejteket. Abban a magasságban már csak a leépülő élettani folyamtok dominálnak.

Ahhoz, hogy valaki sikeres mászást hajtson végre nagy magasságokban, ún. akklimatizációra van szüksége, vagyis a szervezetét hozzá kell szoktatnia az oxigénben ritka levegőhöz. A Mount Everesten a levegő oxigéntartalma harmada annak, ami a tengerszinten. Ez óriási terhet jelent az emberi szervezetre. Ha nem kellőképpen akklimatizálódnak a hegymászók, kialakulhat a hegyi betegség (mounten sickness): erős fejfájás, hányinger, étvágytalanság, gyengeség tünetei jelentkezhet náluk.

^[1]

A hegymászásban „halálzónának” nevezik azt a magassági tartományt (7500 m – 8000 m körüli magasság), ahol a levegő olyan ritka, hogy az ott található oxigénmennyiség hosszú távon nem elegendő az emberi élet fiziológiás (élettani) folyamataihoz. A halálzónára még fokozottabban jellemzőek a szélsőséges természeti elemek, a kegyetlen hideg és a brutális erejű szél. A halálzónához nem lehet akklimatizálódni, vagyis ebben a magasságban nem lehet hozzászoktatni a szervezetet a tartós életben maradáshoz.

Ebben a magasságban teljesen megváltozik a szervezet működése, gyorsabban éli fel tartalékait, mint ahogy azt pótolni tudná: nehézkessé válik a légzés és az emésztés, a sejtek képtelenek regenerálódni, és a szervezetben a leépülő folyamatok kerülnek túlsúlyba. Minél tovább tartózkodik a hegymászó oxigénpalack nélkül a halálzónában, annál kevésbé képes koncentrálni, folyamatosan csökken az ereje és az energiája.

Ez a fajta leépülés súlyos esetben eszméletvesztésben ölt testet, majd bekövetkezik a halál. A nagy magasságban történő mászások során a halálesetek gyakori oka az ödémás elhalálozás (agyödéma, tüdőödéma). Az oxigénpalack használata nélküli teherbírást rengeteg belső tényező (élettani, fizikai és pszichés adottságok, edzettségi állapot, a vér oxigénszállító képessége, stb.) és külső tényező (pl. hó-helyzet, időjárás, stb.) befolyásolja. , ezért csak igen jól felkészült, különleges adottsággal rendelkező hegymászók képesek oxigénpalack nélkül sikeresek lenni a halálzónában.

Magyar hegymászók a “halálzónában”:

^[2]