Egy None nevű falucska törzsfőnökének eltökélt szándéka hagyományaik ápolása, ősi életformájuk megőrzése, ezért határozottan elutasít minden ez ellen irányuló törekvést.
A Banda, a Savu és a Timor tengerek által körülhatárolt sziget közigazgatásilag két részre tagolódik. A 2002-ben függetlenségét kiharcoló Kelet-Timor 14 000 km2, az Indonéziához tartozó Nyugat-Timor pedig csaknem 16 000 km2 kiterjedésű területet ölel fel. A sziget nevét, amely a maláj „timur”, azaz „kelet” szóból ered, a Kis-Szunda szigetekhez való elhelyezkedéséről kapta.

^[1]
Rendkívül változatos domborzatát és vegetációját magas hegycsúcsok, legelők, part menti síkságok és mangrove mocsarak határozzák meg. Legmagasabb pontja a csaknem 3000 méteres magasságig emelkedő Tatamailau hegycsúcs, amely Kelet-Timor fővárosának, Dilinek a közelében található. Növényzetét tekintve is igen sokrétű Timor: ahogy a szigeten végig haladunk eukaliptusz-, és bambuszerdők, kókusz- és pálmaligetek, füves és fás szavannák, a magasabb területeken pedig legelők váltják egymást. Különleges és egzotikus állatvilágát erszényesek, krokodilok, kígyók, különböző trópusi madarak és majmok alkotják.

^[2]
A Malajziából és Indonézia más szigeteiről egyre nagyobb számban érkezők a hegyek közé szorították a melanéziai őslakosokat és a part mentén telepedtek le. A sziget nyugati felén az indonéz, a keletin a portugál nyelv terjedt el, ám a sokfajta népcsoport jelenlétéből adódóan egyes helyeken pápua és maláj nyelveket is beszélnek. A korábbi háborús helyzet miatt a falvakat kerítésekkel vették körül, sok házat pedig cölöpökre építettek.
A portugálok a 16. században jelentek meg először Timoron, majd a hollandok Kupang városában való letelepedésével a sziget észak-keleti részére szorultak át. Az 1900-as évek elején békét kötött a két európai nép, majd felosztották maguk között a területet. Az általuk felállított határvonal 1975-ig volt érvényben, amíg az indonéz sereg be nem vonult és el nem foglalta Kelet-Timort. A sziget Indonézia gyarmata volt, majd 2002-ben elnyerte szuverenitását.

^[3]
A tányérokon a hús még ma is luxuscikknek számít, főleg zöldségeket, riszt és kukoricát fogyasztanak a helyiek. Van a távol-keleti szigeten egy kis falu, ahol nyoma sincs a civilizációnak, a posztmodern világnak. Itt a törzsfőnök szava a mérvadó, aki következetesen elzárkózik a modernizáció elől, és ragaszkodik az eddigi életformájuk és örökségeik megőrzéséhez. A várakozások szerint egyre többen lesznek kíváncsiak ezekre az elszigetelt, hagyományaikat ápoló falvakra, ezért a közeljövőben valószínűleg egyre nagyobb védelemre szorulnak majd a turistatömegek elől.

^[4]

képek: archív

szerző: Koltai Bernadett