- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -
Kína: Másfélezer éves, kifosztott sírkamrát találtak ép freskókkal
Posted By The Explorer On 2013-07-02 @ 08:57 In History | No Comments
A jelentések szerint azonban már jártak ott előttük, ami mozdítható volt, köztük a csontokat is, elvitték. Az észak-kínai Sanhszi tartomány Suocsou városhoz tartozó területén felfedezett építményben körülbelül 80 négyzetmétert borítanak a falfestmények. A kínai szakemberek freskóelemzését a Venvu című szakfolyóirat közölte, tanulmányuk kivonatát a Chinese Archaeology című lap legfrissebb számában angolul is közzé tették.
A cikk szerzője, Liu Jan beszámolója szerint a sírkamrára 2008-ban találtak, de akkorra már három alkalommal is jártak ott fosztogatók. Liu szerint a rablók már előkészületeket tettek arra is, hogy magukat a freskókat is elvigyék. Erre abból következtettek, hogy kék vonalakat húzva már kijelölték a vakolatból kivágandó szeleteket.
A sírhoz vezető folyosó falán jól kivehetők az őrök alakjai, akik hosszú kardjukkal vigyázzák “éberen” a területet. Velük szemben díszőrség áll, az évszázadok múltán is még mindig élénknek ható piros-kék színű egyenruhás katonákkal, lovakkal. Van olyan falszakasz is, amelynek képén ökrös szekér visz fekete hajú, göndör szakállú férfiakat.
A sírkamra bejáratánál kétszer két férfi fújja hosszú kürtjét, a belső fal nagyméretű jelenetén pedig egy férfi és nő baldachin alatt ülve szemléli a körülöttük lévő nyüzsgést.
A régészek felhívták a figyelmet arra, hogy valamennyi nőalak – köztük vélhetően a parancsnok felesége – “repülő madár” alakú frizurát visel. (MTI)
képek: archív
Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu
URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/07/02/kina-masfelezer-eves-kifosztott-sirkamrat-talaltak-ep-freskokkal/
URLs in this post:
[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/06/12.jpg
Click here to print.
Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.