Lengyelország déli része, Kislengyelország igazi élményt nyújt a szellemi-, és lelki táplálék után áhítozóknak. De itt törnek a magasba a Tátra büszke bércei is, így akik a túrázást és hegymászást részesítik előnyben, azok is kiváló úti célokat és kihívásokat kereshetnek maguknak a Lengyel-Tátra vad „szentélyében”, majd fáradalmaikat jóleső érzéssel pihenhetik ki az idillikus környezetben található romantikus gyógyüdülők és wellness szállók egyikében.
A lengyel – magyar barátság nyomában…
Barátaimmal történő pesti romkocsmás sörözés alkalmával felvetődött, hogy milyen régen tettük már tiszteletünket Lengyelországban és a Lengyel-Tátra vidékén, pedig mindenhonnan azt hallani, hogy az ország rohamos ütemben fejlődik. A sörözés végére meg is született a mindenki által támogatott elhatározás: az idén nyáron Kislengyelország és a Tárta „felfedezése” lesz az úti célunk.
Alig vártam, hogy csomagjainkat bedobáljuk a Ford tranzit gyomrába, és útra keljünk. Mivel Lengyelország nem szomszédos hazánkkal, így azt gondoltam, hogy „időtlen-időkig” tart majd az utazás. Ennek ellenére alig telt el néhány óra és máris a beszkidi – ásványokban és ásványvízben gazdag – dimbes-dombos területen kanyarogtunk.
A képgalériához kattints a képekre!
Rövid pihenőt tartottunk a gyógyvizeiről, és reneszánsz épületeiről híres Krynicán, ahol a város különleges virágdíszítésű parkjában mozgattuk meg utazástól elgémberedett tagjainkat, majd szellemi táplálékként felkerestük a régió egyik legfontosabb zarándokhelyét, Stary Sączot (Ószandec). A középkori hangulatú kisvároska kolostorát IV. Béla király lánya Kinga alapította, akinek földi maradványait ezüst ereklyetartóban őrzik a templomban. Csak félve mertünk belépni a barokk szentélybe, hogy megtekintsük a történelmi ereklyét, mert misére készülődtek a hívők és a közeli klarissza rend apácái. Szent Kingát II. János Pál Pápa 1999-ben avatta szentté, amiről a városban több emléktábla is tanúskodik.
A vacsorát már a közeli Tarnów egyik különleges éttermében, a Lippóczy Pincében költöttük el, ahol megízlelhettük a hamisítatlan lengyel céklalevest és más finomságokat is. A szívélyes fogadtatás már aznap megerősítette bennünk, hogy a lengyel-magyar barátság nemcsak „szóbeszéd”, hanem valóban létezik is…
Bem Apó nyomában
Másnap a hangulatos reneszánsz város Tarnów nevezetességeit vettük górcső alá. Igazi időutazással ért fel a műemlék óváros utcácskái között sétálgatni, megérinteni a XV-XVIII. századból származó vaskos házak falait, a tégla-attikával díszített városházát. Tornyából pazar látványt nyújtott az ódon házak és utcácskák látványa.
A városnak számtalan magyar vonatkozású emlékhelye is van, nem véletlenül nevezik Tarnówot sokan a magyar-lengyel barátság fővárosának is: a város minden más lengyel városnál jobban őrzi az évszázados magyar-lengyel történelem nyomait. Erről tanúskodik a Petőfi sétány a költő szobrával, de az is, hogy itt keresett menedéket Szapolyai János, miután I. Ferdinánd elfoglalta tőle Magyarországot.
A magyaroknak „kötelező” program felkeresni a város szülöttének Bem Józsefnek a szobrát, amelyen az alábbi írás ékeskedik: „Bem József tábornok. Tarnówi polgár. Lengyel és magyar hős.”
Életéről és katonai tetteiről a tarnówi Helytörténeti Múzeum készített alapos és részletes összeállítást.
A Bem Apó hamvait őrző szarkofágot a város idilli környezetű Lövészparkjában csodáltuk meg. De a város szülötte Jan Szczepanik, a “lengyel Edison” feltaláló is.
A főtértől karnyújtásnyira magasodik a bazilika, amelyben a híres Tarnowski család monumentális reneszánsz síremlékei tekinthetők meg.
A fehér arany hatalma
Kislengyelország gazdagságát „ősidők” óta a fehér aranynak, vagyis a sónak köszönhette. Sokan az UNESCO védelem alatt álló Wieliczka sóbányáját keresik fel, mi viszont Európa legrégebbi sófejtőjében, a bochniai sóbányában szálltunk a „pokol” mélyébe. Furcsa érzés volt átélni, hogy amíg mi a sóbirodalom mélyén hűsölünk az amúgy allergiás tünetekre és asztmára is jótékony hatású levegőn, addig a lengyel fiatalok – 170 méterrel felettünk – a patinás házakkal körülvett főterén kedélyesen cseverészésnek.
A több kilométeres vájatokból, műemlék tárnákban igazi „sóbálványok” és sószobrok bámulnak ránk, de megcsodáltuk az eredeti szerszámokat és bányászfelszereléseket is, a Szent Kinga műemlék kápolnában pedig csendesen gondolatainkba révedve idéztük fel a régi idők sókitermelőinek cseppet sem könnyű életét. Pjotr a vezetőnk büszkén említi, hogy a bánya „Wazyn” kamrája az ember által kivájt legmagasabb támaszték nélküli üreg Európában… Kicsit azért megnyugodtunk, mikor a felszínen újra megérintett minket a délutáni napfény meleg sugara.
Nagyharang és trombitaszó
Másnap nagy várakozással utaztunk a lengyel kultúra bölcsőjébe, az ország korábbi fővárosába, Krakkóba. Ágnes fiatal lengyel idegenvezetőnk – igazi nyelvzseni, aki a krakkói egyetem magyar szakán igényes alapossággal tanult meg magyarul – jóvoltából fedeztük fel a város értékeit, rejtett és kevésbé rejtett kincseit.
Elmondása szerint sokan sajnálták, hogy a város 1795-ben elvesztette fővárosi rangját, míg mások örülnek, hogy Krakkó éppen ezért maradhatott meg egy élhető, hangulatos történelmi város, amely méltán lehet büszke patinás műemlékeire. Nem is csoda, hogy az UNESCO 1978-ban a kulturális világörökség részévé nyilvánította az óvárost.
Krakkó fekvésének fényét jelentősen emeli a Visztula, a több mint 40 gondozott és ápolt park, valamint a közeli Kárpátok magaslatai.
A város erődítménye a Wawel-magaslaton épült, amelyet egykor a Visztulát övező mocsarak vettek körül.
Krakkót a krónikák először 966-ban említik, de azóta sok víz lefolyt a Visztulán: 1000-től már püspöki székhely, Újító Kázmér (Kazimierz Odnowiciel), uralkodása alatt – 1038-ban – pedig fővárosi rangra emelkedett.
Ágnes figyelmeztet arra, hogy a Waweli – épületegyüttesben nem szabad fotografálni, de megnyugtatóan hozzáteszi, hogy ezt azzal kompenzálja, hogy minden érdekességet megoszt velünk. Így tudjuk meg, hogy a XIV. század végén II. Jagelló Ulászló (Władysław II Jagiełło) lengyel király alatt a Hanza-szövetség tagjává választották a várost, és azt is, hogy Krakkó 1734-ig lengyel királyok koronázási helyszíne volt.
A székesegyházban megtekinthető több híres uralkodó síremléke is.
Szent Hedvig királynőt – Nagy Lajos király lánya, Jagelló Ulászló felesége – óriási kultusz lengi körül. Rövid élete – csupán 25 évet élt – során mindenkivel jót tett, és oroszlánrészt vállalt a Jagelló Egyetem újralapításában. Síremléke egy díszes bronzládában az alatt a feszület alatt található, ahol gyakran imádkozott.
Az épületegyüttes másik figyelemreméltó épülete a Zsigmond-torony, amely 5 harangot rejt magában. A legnagyobb haranghoz – átmérője 250 cm, súlya pedig 11 tonna – 63 lépcsőn kaptatunk fel, és bal kézzel meg is simogatjuk, mert a fáma szerint ez szerencsét hoz. A harang csak rendkívül különleges alkalmakkor kerül megszólaltatásra, amin nem is csodálkozom, hisz a harang megkondításához tíz derekas férfiember ereje szükségeltetik.
Ágnes elmeséli a főtéren büszkélkedő Mária templom legendáját, ami szerint két testvér kezdte el építeni a tornyokat, de az egyik jobban haladt az építkezéssel, így a másik testvér féltékenységből leszúrta. A gyilkos fegyver ma a főtéren, a XII. és a XIII. századi egykori kereskedelmi – árkádsoros – Posztóház középső bejáratánál látható.
Míg feszülten figyelünk Ágnesre, addig a langyos nyári este naplementéjében megszólal a híres krakkói trombitaszó. A melódiát csak a tolldíszes lovak patkóinak dobogása és a konflisok kerekeinek zöreje töri meg olykor-olykor.
Idegenvezetőnk büszkén meséli, hogy az élő trombitaszó minden órában felcsendül, és egyébként maga a trombita szavuk (hejnal) a magyar hajnal szóból származik.
Kazimierz, a fiatalok „fellegvára”
Szerét ejtjük annak is, hogy megérdeklődjük tőle, hova járnak szórakozni a fiatalok, mire ő mosolyogva említi, hogy a zsidó negyed a fiatalok igazi „fellegvára”. A Waweltől délkeletre fekvő zsidó negyed (Kazimierz), amely korábban önálló városként működött nemcsak a zsidó kultúrát mutatja be hitelesen és korhűen, de kiváló éttermei, hangulatos sörözői, vidám éjszakai szórakozóhelyei is évről évre egyre több turistát vonzanak.
Este saját magunk is megtapasztaltuk, hogy Ágnes jó helyre irányított bennünket. Estére a Kazimierz fantasztikus szórakozó negyeddé vált, sorra nyitottak ki a hangulatosabbnál-hangulatosabb, egyedi berendezésű éttermek és szórakozóhelyek. Természetesen minket is elkapott a város esti hangulata, így hajnali kettőkor tértünk nyugovóra.
Wellness a javából
A nagyváros forgataga után egy kis nyugalomra vágytunk, amit Białka Tatrzańskán a Bania Wellness – Hotelben találtunk meg. Az igényesen kialakított bensőséges, fadíszítésű hotelben és a hozzá kapcsolódó wellness részlegen minden „kényeztetés” elérhető, ami egy termálfürdőtől elvárható.
Ha nyári időszakban érkezünk, a napi túrázást követően a termálfürdő külső medencéiből csodálhatjuk meg a Tátra mögött lenyugvó nap utolsó sugarait, télen viszont egy kimerítő síelés után frissíthetjük fel fáradt tagjainkat a fürdő medenceinek egyikében, vagy a szaunában. Természetesen változatos masszázsok és kezelések is elérhetők, ami helyett mi inkább azt a különleges szaunát választottuk, amelyben kenyeret is sütöttek…
Az emlékezetes naplementés fürdőzés után másnap reggel nehezen vettünk búcsút a wellness lengyel „szentélyétől”.
Zakopane, hegyek és templomok
Másnap Lengyelország téli fővárosa, Zakopane felé vettük az útirányt. A városhoz közeledve egyre gyakrabban lehettünk szemtanúi a híres ún. „zakopanei stílusú” faépítészetnek, amely ötvözi az alpesi villák formavilágát a helyi gorál hegyi népcsoport építészeti hagyományaival.
A csodálatos faépítmények és helyi motívumok szépen „visszaköszönnek” a templomi építkezésben is. Amennyiben időnk engedi, mindenképpen érdemes felkeresni a régióra jellemző műemlék fatemplomokat, amelyek felkutatását részletes túraútvonal és túratérkép segíti. Ne lepődjünk meg, ha mise alkalmával nem jutunk be valamelyik fatemplomba, hisz a mélyen vallásos Lengyelországban mise idején annyian gyűlnek össze, hogy a kint rekedtek Isten háza előtt kényszerülnek végighallgatni a pap szavait.
Zakopane gyakorlatilag mindig turistákkal zsúfolt, hiszen Lengyelország egyik legfelkapottabb üdülőövezete, kirándulóközpontja, ahol kiváló lehetőség nyílik nyáron a túrázásra, üdülésre, télen pedig a téli sportok paradicsoma: a sífutástól a síugrásig minden téli sportág űzhető.
A városból kiinduló Gubalowka-fogaskerekű néhány perc alatt 1100 méteres magasságba repít fel minket, ahonnan pazar kilátás nyílik Zakopanéra és a mögötte díszletként magasodó hegyvonulatokra. A fenti „színpadról” úgy barangolhatjuk be a környéket, hogy akár merre nézünk, mindenhol a hegyek ölelésében érezzük magunkat.
Irány a hegyekbe!
Lengyelországban számtalan híve van a szabadidő aktív eltöltésének, amit kiváló adottságának köszönhet. Országosan több mint 60.000km hosszóságú bicikliút várja a bringásokat, de aki a hegyekbe kívánkozik, annak sem kell hosszú ideig törnie a fejét az úti cél iránt. A Lengyel-Tátra lehetőségeivel valósággal „elkényezteti” a hegyimádókat. A családok épp úgy találnak kellemes túraútvonalakat, mint a komoly kihívást kereső hegymászók. A 2499 m magas Rysy – Lengyelország legmagasabb csúcsának – megmászása nem épp egyszerű vállalkozásnak számít, de az izzadságcseppekért a pazar kilátás busásan kárpótól.
Közkedvelt kiránduló és hegymászó területnek számít az Öt Lengyel Tó völgye is, de aki nemcsak a magasságokat kedveli, hanem a mélységeket is, annak jó lehetőséget kínál a Jaskinia Mrozna barlang mélye.
Zakopane és Krakkó környékén több száz kilométer túraútvonal várja a turistákat: ilyen lehet a Krakkó – Podzamcze piros útvonal, vagy a Rudawa – Podzamcze kék útvonal, amely szintén csodálatos természeti szépségekben bővelkedik.
Utunk végén a gépkocsiba a lengyel prospektusokat és a Lengyel –Tátra térképét lapozgattam, és máris azon törtem a fejem, hogy következő utamon melyik útvonalat válasszam Lengyelország legmagasabb csúcsára, a Rysyre.
képek: Szatmári Zoltán
További információk beszerezhetők : Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet
