Ha nyár, akkor irány a víz! A rekkenő hőségben sokan a közeli tengerpartokon keresnek felfrissülést. Amikor begázolunk a vízbe vagy mélyebben beúszunk a lágyan simogató hullámok közé, azért nem árt, ha időnként a lábunk alá nézünk.
A hozzánk legközelebb fekvő Adriai-tenger méltán népszerű nyaralási célpont. A kobaltkék felszín alatt változatos tengeri élővilágot fedezhetünk fel. A tengeri élőlények meghatározó hányada semmilyen veszélyt sem jelent reánk, emberekre nézve. Amikor a tenger ún. veszélyes élőlényiről beszélünk, mindenkinek először általában a cápák jutnak az eszébe, holott valójában ezek az állatok jelentik a legkisebb, – matematikailag a zéróhoz közeli – kockázatot a tengerlakók közül. Az Adriai-tengeren ugyan honos néhány nagyobb testű cápafaj, de fürdőzőként ezekkel sohasem fogunk találkozni, mivel a partoktól távoli nyílttengeri térség az igazi hazájuk. Viszont ha figyelmetlenek vagyunk, más, ártalmatlannak tűnő apróbb élőlények komolyan megkeseríthetik vagy akár el is ronthatják a nyaralásunkat. Ezek közül mutatunk be most néhányat.
A világító medúza egyike a legkellemetlenebb adriai csalánozónak
Kis mérte, és látszólagos jelentéktelensége ellenére, a világítómedúza (Pelagia noctiluca) egyike a legkellemetlenebb adriai csalánozóknak. A kifejlett egyedek 10-15 centiméterhosszú nyílttengeri, planktonikus életmódot folytató állatok. Időnként azonban – főleg a későnyári időszakban –a világítómedúzák nagy tömegeit sodorhatják ki az áramlatok a partok közelébe. Esetenként olyan nagy tömegben jelennek meg a sekély parti vizeken, hogy a hatóságok a medúzainvázió végéig a strandokat is kénytelenek lezárni. A világítómedúza csípése azonnali égető fájdalmat okoz. A csípés helye először elvörösödik, majd felduzzad. A csípéssel érintett testrészen később enyhe égési sérüléshez hasonló tünetek alakulhatnak ki. A világítómedúzával történt kellemetlen randevú az allergiás személyeknél azonnali beavatkozás nélkül akár súlyosabb következményekkel is járhat. Nagyon fontos, hogy puszta kézzel, gumikesztyű nélkül senki se nyúljon a csípéssel érintett testtájhoz, mivel a tentaculum leszakadt apró darabjai ugyanolyan csípést okozhatnak, mint az élő medúza tapogatói. Az esetlegesen leszakadt tapogató maradványokat csipesszel távolítsuk el a csípés helyéről, majd öblítsük le bőségesen tengervízzel a sérült végtagot. A méreganyag hatástalanítására az a legjobb módszer, ha a csípést ecetoldattal kezeljük. Ha meglátunk a sekély vízben egy-egy ilyen kecsesen lüktető apróságot, az a legjobb, ha nagyívben elkerüljük.
A sziklákon megkapaszkodott tengeri sünök tüskéi fájdalmas szúrást okozhatnak
Gyakran már a térdig érő sekély vízben is felfigyelhetünk a parti sziklákon tömegesen megtapadó „fekete gombócokra”, a kővájó sünök hadseregére. A kővájó sün (Paracentorus lividus) egyike a leggyakoribb adriai tengerisünfélének. A kővájó sün a rendkívül kemény, öt részből álló kalcit alapanyagú „álkapcsával” szabályosan berágja magát a puha mészkősziklákba, így az erős hullámverés sem képes letépni a sziklákról. ( A tengeri sünök sajátos szerkezetű szájszervét, az „Arisztotelész lámpását” az azt elsőként leíró híres ókori görög filozófusról és természetkutatóról nevezték el.) Az egységesen fekete alapszínű kővájó sünnek nemcsak az ötös szimmetriát mutató váza, hanem a tüskéi is kalcit alapanyagúak.
A kővájó sün szabályosan berágja magát a parti sziklák felszínébe
Ha valaki véletlenül beletenyerel vagy rálép a kővájó sünre, a nagyon hegyes és vékony tüskék a bőrbe fúródva azonnal elpattannak. A tüskéken megtapadt mikroorganizmusok a megszúrt testfelületen gyorsan kialakuló, és heves fájdalmat okozó gyulladást okoznak. A betört tüskék eltávolítása hosszas, és igen kellemetlen művelet, amelyet a sérültnek orvossal érdemes elvégeztetnie. Hasonló „élményt” okozhat a kővájó sün kisebb, és a parti sziklákon szintén igen gyakori rokona, a fekete sün (Arbacia lixulla) is. A nyaralást megkeserítő tengerisünszúrás ellen a legjobb védekezés a keménytalpú strand, vagy szörfcipő. Emellett természetesen az sem árt, ha mindig alaposan megnézzük, hogy hová lépünk, illetve miben kapaszkodunk meg.
Az egyik veszedelmes “méregzsák” a sok közül: a pókhal
Ha az arcunkon búvármaszkot viselve bekukkantunk a felszín alá, a sekély, homokos aljzatot általában élettelennek látjuk. Mint azonban oly sok minden másra, erre is igaz a”látszat csal” elve. A homokba temetkezve, vagy tökéletes rejtő színe miatt ugyanis számos tengeri élőlény bújik meg láthatatlanul az aljzaton, a víz alatti sivatag apró homokdűnéi között. E homoklakók közül a mérges pókhalnak (Trachinus vipera) már az elnevezése is vészjóslóan cseng. Az ún. csillagvizsgáló halfélék családjába (Uranoscopidae) tartozó pókhalaknak négy faja honos a Földközi-tengerben. A legtöbb balesetet ezek közül a sekély vizek homokos aljzatát kedvelő Trachinus vipera nevű faj okozza. A pókhal a homokos üledékbe temetkezve les a zsákmányára. Három mérgező tüskéje közül kettő a kopoltyúfedőkön (operculum), egy pedig a hátúszósugarak között található. Mivel nincsen természetes ellensége, a homokba megbúvó pókhal nem menekül el a fürdőzők közeledő lábainak láttán. Ha valaki véletlenül belelép a lapuló pókhalba, a felmeredő tüskékből a nyomás hatására fehérjeszerű méreganyag injektálódik a szúrt sebbe. Maga a szúrás azonnali erős és nehezen csillapítható fájdalmat okoz.
A mérges pókhal szúrása nagyon komoly következményekkel járhat
A szúrás helyén megduzzad és kivörösödik a bőr, majd heveny gyulladás alakul ki. Súlyosabb esetben a seb elfekélyesedhet, és a környező testtájon heveny vénagyulladás is kialakulhat. A pókhal szervezetbe felszívódó mérge erős fejfájást, lázat, görcsöt vagy bénulást, esetenként – igaz hogy csak ritkán – de akár halált is okozhat. A méreg erejét az alkohol, a kloroform és a forró víz is csökkentheti. Legjobb, ha a sérült pácienssel forró fürdőt vetetünk, olyan meleg vízben, amit még képes elviselni. A pókhal szúrás ellen úgy tudunk a legjobban védekezni, ha még a vízben is keménytalpú strandcipőt viselünk.
Ártalmatlan kinézete ellenére a viaszrózsa is egy kellemetlenül csípős tengeri élőlény
A viaszrózsa (Anemonia sulcata) igen nagy előszeretettel tapad meg az árapályszint alatti lapos sekélyvízi sziklapadokon, vagy kisebb sziklákon. Ez az igen dekoratív, és a tengeri rózsafélék családjába (Actiniidae) tartozó virágállat mindenütt gyakori az Adrián. Könnyű felismerni vajszínű, karcsú és sűrűn álló tapogatóiról. Akármennyire szemrevaló élőlény a viaszrózsa, mégis jobb, ha csak tisztes távolságból gyönyörködünk benne. A hosszú tapogatók ugyanis gazdagon felszereltek csalántokokkal. A viaszrózsa csalánmérge olyan erős, hogy akár nagyobb halakat és rákokat is képes megbénítani vele. Ha valaki vigyázatlanul megérinti a dekoratív tapogatókoszorút, azonnal erős, csípős fájdalmat érez. A viaszrózsa csípése által okozott tünetek nagyon hasonlók a medúzacsípéséhez, és ahhoz hasonlóan is kell kezelni.
Hogyan tudjuk elkerülni mindezeket a kellemetlenségeket? Nagyon egyszerűen, ha betartunk néhány jótanácsot. Ha a vízbe megyünk, mindig nézzünk szét, a lábunkon pedig viseljünk strand vagy szörfcipőt. Ne szedjünk fel semmit az aljzatról. Ne háborgassuk a mégoly jelentéktelennek tűnő állatokat sem! Ha számunkra ismeretlen tengeri élőlényt látunk a vízben lebegni vagy úszni, sohase érezzünk késztetést a megérintésére. A legfőbb szabály, hogy mindent a szemnek, de semmit a kéznek!
Képek: Dr. Elter Tamás, Bilogiamarina, Reefland, dzpp.hr
