Búvárkodni jó! Egy ismeretlen, új világ tárult fel előttem. Olyan, mintha nem is ezen a bolygón lennénk. Azaz éppen hogy most kezdtem rájönni, hogy a Föld lényegét alig ismerjük, pedig a víz alatti világ éppen annyira része a természetnek, mint az erdők és a hegyek. Sőt egy kicsit jobban is, hiszen a Föld 71 %-át az Óceánok teszik ki, csak mi, civilizációba ragadt kozmovarangyok alig tudunk róluk valamit. Az Űrt és a Marsot lassan jobban ismerjük, mint az óceánok világát, pedig elárulhatunk egy nem is túl nagy titkot, a tenger varázslatos.

^{[1]  [2]  [3]}
További képek…

Egyiptomról a többségnek a piramisok, Luxor, a fáraók, Kleopátra, na meg a kairói zavargások jutnak eszébe, és bevallom a búvár túránk előtt magam is így voltam ezzel. Bár egyre népszerűbbek a búvár utak is, azért még mindig az 5 csillagos, homokos tengerpart Hurghadában a legkeresettebb úti cél. Pedig Hurghada nemcsak piszkos és talmi, de idegesítő keveréke a fogyasztói társadalom igényeinek megfelelni vágyó, ám de ezért dolgozni nem annyira elhivatott arab vendéglátóknak és – a mindezt szinte fillérekért igénybe vevő – balkáni közönségnek. Ez alól szerencsére a minket kiszolgáló hajó és annak profi, ugyanakkor barátságos személyzete kivétel volt, és nagyon hozzájárultak a felejthetetlen élményhez. Remek ételek vártak, minden alkalommal segítettek a búvárruhába beöltözni, és abból kivetkőzni, különösen ez utóbbit élvezték a női búvárok esetén a fiatal Hasszánok. Az egyik aranyos kis segítőnk azt a kifejezést tanulta meg magyarul, hogy „hasas pasas”, majd amikor elárultuk neki, hogy mit jelent, akkor nagyon elszégyellte magát.

^{[4] [5]}

Ami viszont csodálatosan szép, és gazdag élővilággal kárpótol a parton elszenvedett kellemetlenségekért, az a Vörös-tenger. A búvár, aki odavetődik a szafari túrákat szervező cégek által, mindent megkap, amire vágyhat. A gyönyörű, kristálytiszta – a plakátokról visszaköszönő – kék színű tengert, a Csupasz pisztolyból ismerős tűzhalat, különböző cápafajokat, Némót (bohóchal) és persze a delfineket. Mindezt színesítik az apró kis tengeri kütyük, mint a csigák, kagylók, polipok, rákok, teknősök és persze a nagy kedvenc, amit keveseknek adatott meg látni élőben, (Zoli szerint olyan állat nincs is) a Dugong. Ez az az állat, amelyikről a sellőt mintázták, pedig a magyar elnevezése sokkal inkább illik a termetére – ő a tengeri tehén. (Ki gondolná, hogy közeli rokona a szirti borznak?!) És persze ne feledkezzünk meg magáról a korallról, ami önmagában egy megfejthetetlen képződmény, hiszen élőlény, mégis kő, és olyan kimeríthetetlen változatos formákban és színvilágban nyújt élő-, és tápláléklelő helyet az egyéb állatoknak, hogy azt az emberi képzelet nem képes felülmúlni. A legnagyobb izgalom persze akkor kerekedett, amikor egy cápa közelítette meg a hajót, sőt néhány kört leírt körülötte. Nem nagy fehér, hanem óceáni fehérfoltú cápa. Mindenki kisereglett a fedélzetre, és kapta a kis kameráját, hogy otthon eldicsekedhessen vele. A konyhából közben megetették a jószágot némi birkahús maradékkal, a profi búvárok meg azonnal kapták a ruhájukat és már ugrottak is be hozzá. Ezért külön köszönet nekik, mert így van a cápánkról is víz alatti kép, nem csak a fedélzetről elkapott pillanat.

Nekem személyes kedvencem a Napóleon hal volt, aki úgy mozgatja a szemét, mint a kaméleon, és olyan szája van, mint Tina Turnernek. Látszik a tekintetén, miközben közelít, hogy kíváncsi ránk, vizslat, és azon gondolkodik, hogy miért vagyunk ennyire hülyék, hogy bonyolítjuk az úszást mindenféle hátunkból kiálló nagy tartályokkal, meg hosszú, értelmetlen csövekkel. Végül nem beszéltük meg, hogy rájött-e, mert megunt minket. Mi persze nem tudjuk megunni őket, és az egy hét tömény merülés után is az utolsóról is úgy jöttünk fel, hogy egymás szavába vágva meséltük, hogy ki mit látott. Megunhatatlanul izgalmas, mégis nyugodt, természetes és egyszerre valószínűtlen a színeivel. Egészen más világ, mint a felszínen a dugóban ülve azon gondolkodni, hogy az a kamionos miért nem megy már ki a külső sávba az autópályán. Ezek a problémák megszűnnek, átértékelődnek, teljesen értelmetlenné válnak, és kicsit nyomasztanak is, mivel mégiscsak foglalkoznunk kell velük. Igaz a hazaérkezés után néhány hétbe beletelik, mire az ember visszazökken a megszokott mókuskerékbe, és az egyik legfontosabb fogadalmat teszi meg, akkor is, ha egyébként nem szokott fogadkozni. Hogy visszatér oda.

képek: Nehéz-Posony Kata ^[6] | Seregi Kata

^[7]

Kapcsolódó anyagaink:
Feltárul Neptunusz kincsesládája ^[8]
Egy születő óceán, amelyet Vörös-tengernek hívunk ^[9]
Mentsük meg a tenger „kedves szörnyeit”! ^[10]