Napra pontosan 487 éve, 1526. augusztus 29-én zajlott le a mohácsi ütközet, amelyre mind a mai napig úgy tekintünk, mint a magyar történelem egyik végzetszerű eseményére. De valóban Mohács volt-e a hanyatlás fordulópontja a középkori magyar királyság történetében?  És vajon, mennyiben volt szükségszerű a mohácsi síkon Szulejmán hadaitól elszenvedett vereség? Az évforduló alkalmából, történelmi oknyomozó írásunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

^[1]

A mohácsi csatatér valóban “nemzeti létünk nagy temetője” volt?

Mohács végzetét és tanulságait nem érthetjük meg a korabeli európai hatalmi viszonyok, és a budai udvar – máig megszívlelendő – politikai baklövés sorozatainak számbavétele nélkül. I. (Hunyadi) Mátyás (uralkodott: 1457 -1490) halála után, a Magyar Királyság egyre mélyebb feudális anarchiába – ma úgy mondanánk, gazdasági és belpolitikai válságba – süllyedt. Ennek több külső és belső oka volt. Az Újvilág felfedezése után (1492) Közép-Európa egyre jobban kiszorult a világkereskedelemből. Az Újvilágból Európába áramló arany és ezüst mennyisége, a korábban még jelentősnek tekinthető magyar aranybányászatot fokozatosan jelentéktelenné tette. Az államkincstár a 16. század elejére szinte teljesen kiürült a Fugger-háztól felvett kölcsönök, és a fedezetül biztosított királyi javak elzálogosítása miatt. (  A kor viszonyait jól jellemzi egy ma is használt kifejezés, a „lacikonyha” eredete. A cseh származású, pipogya és erélytelen uralkodó, II. Ulászló – akit a budai nép gyakori szavajárása után csak „Dobzse Laciként” emlegetett – udvarában már akkora volt a pénztelenség, hogy az udvart a legolcsóbb beszerzési forrásból, a budai vásári pecsenyesütők konyháiról élelmezték. A derék budai polgárok emiatt ezeket csak a „Laci konyháiként” emlegették…) Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés következményei, majd 1517 után a reformáció terjedése, és a főúri pártok szembenállása az 1520-as évek elejére még tovább növelték a belső megosztottságot.

^[2]

II. Ulászló fiát, Jagelló Lajost 1508-ban dinasztikus okokból házasították össze Habsburg Mária főhercegnővel

Mindeközben komoly változások kezdődtek az európai nagyhatalmi politikában is. A spanyol trónt – és így az Újvilág gyarmatosításából származó mesés bevételeket – a Habsburg ház szerezte meg, V. Károly (uralkodott: 1516-1556 ) trónra lépésével. A német-római császári koronát is elnyert Habsburg-uralkodó egyre jobban kiteljesedő befolyását azonban I. Ferenc francia király (uralkodott: 1515-1547 ) féltékenyen szemlélte, ezért szövetségeseket keresett a Habsburg befolyás visszaszorításához. A francia király követe, Antonio Ricon 1522 és 1524 között többször is megfordult a budai udvarban, Habsburg-ellenes szövetséget ajánlva az időközben trónra lépett (1516) II. Lajos királynak. Lajos azonban elutasította a francia szövetséget…

^[3]

I. Ferenc francia király először II. Lajos udvarában tapogatózott a Habsburg-ellenes szövetség lehetőségeiről

Időközben keleten is nagyot változott a világ. I. (Yavuz) Szelim rövid uralkodása alatt (1512-1520) legyőzte Perzsiát, meghódította Szíriát, Irakot és Egyiptomot, valamint megszállta az Arab-félszigetet, megszerezve ezzel a muszlim világ két legszentebb városa, Mekka és Medina feletti fennhatóságot is. ( Emiatt vette fel a török szultánok közül elsőként az „iszlám kalifája” címet.)

^[4]

I. Szelim uralkodása alatt jelentősen megnőtt az Oszmán Birodalom hatalmi befolyása. Szelim azonban nem Európát tekintette hódításai célpontjának

Amikor 1520 szeptemberében Szelim meghalt, a még nála is ambiciózusabb elsőszülött fia, I. (Nagy, vagy a törököknél Törvényhozó) Szulejmán követte őt (uralkodott: 1520 – 1566) a jelentősen megerősödött Oszmán Birodalom trónján. A rendkívül művelt és tehetséges, több nyelven beszélő ifjú szultán kiválóan ismerte az európai viszonyokat. Apja politikájával szakítva, Európa felé fordította a figyelmét. 1522-ben kiverte a johannita lovagrendet Rodoszról, észak-afrikai befolyását pedig egészen Marokkóig terjesztette ki, megszerezve ezzel a Földközi-tenger térsége feletti befolyást. Szulejmán szintén a Habsburg hatalmat tekintette további törekvései legfőbb gátjának, így a francia király, és a szultán Habsburg-ellenes szövetsége – amely végül is az oszmán haderőt Magyarország irányába vezette – szükségszerűen jött létre.

^[5]

A rendkívül tehetséges oszmán uralkodó, I. Szulejmán kiválóan felismerte az európai nagyhatalmi ellentétekben mutatkozó lehetőségeket a Török Birodalom fennhatóságának kiterjesztésére

A meggyengült Magyar Királyság számára komoly veszélyt jelentő, bimbódzó francia-török szövetségi politikával szemben, azonban a szerencsétlen sorsú Lajos király nem tudott az ország érdekeinek megfelelő politikát kialakítani. Szulejmán ugyanis először nem ellenségként tekintett Magyarországra. 1521 elején követeket küldött Budára abból a célból, hogy meghosszabbítsák a békét.  Lajos azonban Szulejmán követeit bebörtönözte, és elhatározta, hogy ő maga indít háborút a törökök ellen. Egyértelmű, hogy a még szinte gyermek király teljesen irreális döntését az az udvari Habsburg-lobbi sugalmazta, amely igyekezett bármi áron megakadályozni egy esetleges magyar-török szövetséget. Ne felejtsük el, hogy Mária királyné, Lajos felesége, Ferdinánd osztrák főherceg és V. Károly húga volt, és Magyarország volt az egyetlen ütközőállam a Török Birodalom, és az osztrák örökös tartományok között… Szulejmán követei bebörtönzésére, és a békekötés elutasítására egyértelműen úgy tekintett, mint a magyar udvar Habsburgok melletti elkötelezettségének kinyilvánítására.

^[6]

II. Lajos király azzal, hogy elvetette Szulejmán békekötési ajánlatát, és bebörtönözte követeit, az oszmán katonai hódítás célpontjává tette az országot

Ezért még abban az évben (1521) elfoglalta Nándorfehérvárt, és a délvidék több, stratégiai jelentőségű erősségét. Lajos sógorától, és az európai hatalmaktól várt segítséget a várható török terjeszkedés megakadályozására. V. Károlyt azonban az elhúzódó olasz háborúk, valamint I. Ferenc sarokba szorítása sokkal jobban érdekelte, mint sógora megsegítése. A Mohács felé vezető úton fordulópontot jelentett az 1525. február 24.-én lezajlott páviai ütközet, amelyben V. Károly birodalmi hadereje nem csak hogy tönkreverte a francia csapatokat, hanem magát I. Ferencet is fogságba ejtette…

^[7]

V. (Habsburg) Károly spanyol király és német-római császár volt Európa leghatalmasabb uralkodója Mohács idején. Azonban ennek ellenére sem nyújtott semmiféle segítséget a sógorának, Lajos királynak, a török terjeszkedés feltartóztatásához

A francia király anyja, Szavojai Lujza, – aki az uralkodó kényszerű akadályoztatása miatt a régensi hatalmat gyakorolta -, 1525. decemberében Frangepán János gróf vezetésével követeket küldött Szulejmánhoz, tőle kérve katonai segítséget a Habsburgok ellen, illetve fia kiszabadításához. Szulejmán elfogadta a szövetségi ajánlatot, és elhatározta, hogy 1526-ban Bécs ellen vonul. Ismét felkínálta a magyar királynak szövetségét, hadai Bécs alá vonulásának biztosítása ellenében. Lajos természetesen nem fogadhatta el a padisah ajánlatát, mivel feleségének bátyja, Ferdinánd volt az osztrák örökös tartományok főhercege…

^[8]

I. Ferenc és nagy Szulejmán, a két szövetséges korabeli portréja. A “legkeresztényibb” francia királynak nem volt semmiféle skrupulusa szövetkezni a “pogány törökkel” ha ezt a maga és országa számára hasznosnak vélte

Ez volt az utolsó lépés, ami végül Szulejmánt a Magyar Királyság elleni újabb katonai fellépésre sarkallta. Lajos már 1526 elején tudomást szerzett a szultán Magyarország elleni hadi készülődéséről, Bakics Pál szerb vajda útján. Az európai uralkodóknak küldött kétségbeesett hangú leveleiben azonban hiába kért segítséget Magyarország védelméhez. Csak VII. Kelemen pápa, és VIII. Henrik angol király küldött pénzügyi támogatást. Aki igazán komolyan segíthetett volna, V. Károly, a kisujját sem mozdította meg a Magyar Királyságért… Szulejmán 1526. április 23-án indult el seregeivel Isztambulból. A ruméliai és anatóliai hadtestek élén Szulejmán egyik legbensőbb bizalmasa, gyermekkori barátja és sógora, Paragli Ibrahim pasa nagyvezír állt főparancsnokként.

^[9]

Paragli Ibrahim nagyvezír portréja, egykorú fametszeten. A keresztény görög, vagy olasz családból származó hadvezér Szulejmán legfőbb bizalmasa és sógora volt

A 60 000 fős rendkívül korszerűen felszerelt, és az előző években győzelmet győzelemre halmozó oszmán haderő gerincét, a 30 000 jól kiképzett katonából álló reguláris erő, a szpáhi lovasság, és a lőfegyverekkel is felszerelt janicsárság alkotta. A muszlim hadak június elején érték el Nándorfehérvárt, ahol Bali bég csatlakozott a szultáni főerőkhöz, szintén ütőképes csapataival. Bali senkitől sem zavartatva, és még Szulejmán hadainak beérkezése előtt hidat vert a Dráván, így a török haderő akadálytalanul kelt át az egyik legfontosabb, és jól védhető természetes akadályon…

^[10]

A magyar királyi sereg fővezére Tomori Pál kalocsai érsek, egykori végvári kapitányként képzett katona volt

Lajos július 2-ra Tolnára hívta hadba a magyar királyi haderőt. A csapattesteket azonban jelentős késedelemmel mozgósították, amelyek emiatt csak igen lassan érkeztek be a királyi táborba. A király a magyar hadak élére Szapolyai György temesi bánt, valamint a végvári kapitányi múlttal rendelkező egyházfit, Tomori Pál kalocsai érseket nevezte ki. Maga Lajos is majd háromhetes késéssel, július 20-án indult el Budáról a tolnai táborba, akkor, amikor a törökök már átkeltek a Dráván. A tolnai táborban megtartott haditanácson parázs vita alakult ki a további lépésekről. Többen azt javasolták, hogy mindaddig ne ütközzenek meg a törökökkel, amíg Szapolyai János erdélyi vajda, valamint Frangepán horvát bán hadteste, és a cseh zsoldosok nem érkeznek be.

^[11]

Szapolyai János erdélyi vajdát ( a későbbi királyt) mind a mai napig igaztalanul vádolják aazzal, hogy szándékosan “késte le” a mohácsi csatát. Valójában Lajos megkésve kiadott, és ellentmondásos parancsai miatt nem érkezhetett meg időben a csatatérre

Ezek létszáma majdnem annyi lett volna még, mint a Mohács alá vonult majd’ 25 000 fős királyi haderő létszáma. A király azonban elvetve ezt a javaslatot úgy döntött, hogy délebbre vonul, és megütközik a törökökkel. Valószínű, hogy Budától minél távolabb szerette volna megvívni a döntő csatát. A magyar haderő augusztus 24-én érkezett Mohács alá. Szulejmán seregéből először az Ibrahim nagyvezír vezette ruméliai hadtest érkezett be augusztus 29-én délelőtt, a Mohácstól 7 kilométerre fekvő mezőre.

^[12]

A török csapatok közül elsőként az Ibrahim pasa nagyvezír által vezetett ruméliai hadtest érkezett meg a Mohácsi csatamezőre

Mivel a szultáni derékhad és az anatóliai hadtest felvonulása még több órát vett igénybe, Szulejmán úgy döntött, hogy másnapra halasztják az ütközetet, és elrendelte a török sereg letáborozását. A mezőn már felállt, és több órája a tűző napon várakozó magyar haderő élén álló Tomori észlelve a törökök táborverési előkészületeit, elhatározta, hogy támadást indít. Valószínűleg úgy vélte, hogy nagyobb esélyük lehet a még felvonuló, részben a letáborozással elfoglalt török csapatokkal, mint a már hadrendbe felállt, többszörös túlerőben lévő oszmán hadakkal szemben. Délután három óra körül a magyar nehézlovasság rohamával vette kezdetét az ütközet. Tomori az első vonalat erősen széthúzta, a jobb és a balszárnyra állította fel a lovasságot, míg középen helyezte el a gyalogosokat, abból kiindulva, hogy így nehezebben keríthetik be a királyi csapatokat. A második vonal már sokkal rövidebb volt. Lajos király védelmére, és tartalékként 1000 nehézlovast hagyott hátra. A törököket váratlanul érte a magyar nehézlovasság elsöprő erejű rohama, először hátrálni kezdtek, majd megfutottak.

^[13]

A nehézlovasságnak mindkét haderőben fontos szerep jutott az ütközet során

A felvonulási terület végén húzódó magaslat azonban megállította a lovasokat, ahonnan az időközben beérkezett anatóliai hadtest csapott le rájuk. A többszörös túlerőben lévő török csapatok hamar felocsúdtak zavarukból, és elkezdték a kifulladt lovasok visszaszorítását, majd körbekerítették a gyalogságot. Itt öldöklő harc bontakozott ki a bekerített magyar gyalogosok, és a nyomasztó túlerőben lévő janicsárok között, amelynek következtében szinte az összes magyar katona elesett…

^[14]

A janicsárok a kor legütőképesebb, lőfegyverrel is ellátott elit gyalogságát alkották

Az első arcvonal bekerítésével és szétverésével felbomlott a hadrend, a magyar csapatok megfutottak. Az időközben kitört heves zivatar csak tovább fokozta a káoszt. A menekülő király leesett a lováról, és a megáradt Csele-patak vizébe fulladt. Késő délutánra 14 000 magyar katona holtteste borította a mohácsi csatateret. Elesett a király, 7 püspök, – köztük a hadvezér Tomori érsek, és Szalkai esztergomi prímás érsek is, – valamint 16 zászlósúr és 9 főnemes. Tomori érsek levágott fejét a szultán sátra mellett, dárdára tűzve állították ki, győzelmi trófeaként. Még aznap kora este, a janicsárok üdvrivalgása közepette, Ibrahim nagyvezír 1500 magyar hadifoglyot fejeztetett le nyilvánosan… Mohács valóban a magyar történelem egyik legtragikusabb csatavesztése volt, de „csak” csatavesztés, és nem több. Az ország valódi tragédiája az ezt követő 15 évben, a kettős királyválasztás következtében teljesedett ki, ami miatt nem a törököket kell vádolnunk. elsősorban.

^[15]

A mohácsi ütközet történelmi taulságai túlmutatnak a csatavesztés katonai következményein

Ha Lajos és tanácsadói reálisan mérlegelték volna a korabeli hatalmi viszonyokat, már 1526 előtt rá kellett volna jönniük, hogy az ország területi egységét nem a segíteni nem hajlandó, és a Magyar Királyságot csak ütközőzónaként kezelő Habsburgokkal, hanem a szövetség ellenében békét kínáló törökökkel való kiegyezés biztosíthatta volna, az ország katonai realitásait is figyelembe véve.Az úgymond pogány törökkel való megegyezés korabeli, erkölcsi dilemmáját tekintve pedig elég lett volna a „legkeresztényibb” francia király, I. Ferenc példájából kiindulni, aki országa érdekében minden teketória nélkül szövetséget kötött Szulejmánnal. Ugyanezt megtette Velence, és még más egyéb európai keresztény államok is.

Mohács tehát nem csak egy súlyos katonai vereség, hanem sokkal inkább a széthúzás, és az elhibázott szövetségi politika következményeinek a máig élő szimbóluma…

Képek: twcenter.net, tortenelmportal.hu, archív

Kapcsolódó anyagunk:
A „második Mohács” emlékezete ^[16]