1911 óta nem volt példa rá, hogy közel egy időben három ritka égi vándorban is gyönyörködhessünk a hazai égbolton.  Az idei év az üstökösök szezonja; a márciusi Panstarr  után késő ősszel újabb három üstökös lesz  látható. Az első látogató, az 1786-ban felfedezett ZP/Encke az ún. rövid periódusú üstökösök közé sorolható. Október 17-i földközelsége idején fokozatosan kifényesedik; a számítások szerint maximális fényereje 6 magnitúdó körül várható. A hónap második felében a hajnali égbolton lesz megfigyelhető, akár egy binokulár segítségével is. Szintén szép reményekkel kecsegtet a híres ausztrál üstökös-vadász, a Terry Lovejoy által 2011-ben felfedezett C/2011W3 jelű, és a Kreutz-féle napsúroló üstökösök közé sorolt kométa. November 23-án 0,41 CSE (csillagászati egység, azaz kereken 149,9 millió kilométer) távolságra lesz Földünktől, napközelségét pedig december 25-én fogja elérni.

^[1]

Napközelségének idején magasan áll majd a horizont felett, így nagy valószínűséggel szabad szemmel is látható lesz. A látványosság szempontjából az idén augusztusban felfedezett ISON üstökös tűnik a legígéretesebbnek. Az első megfigyelések szerint ugyanis az ISON kozmikus porban nagyon gazdag maggal rendelkező üstökös, ezért igen valószínű, hogy a november 28-i napközelsége idején az erőteljes párolgás miatt rendkívül markáns kómája és hosszú csóvája lesz.  Az üstökösöket tekinthetjük a Naprendszer legrégebbi égitesteinek, amelyek rendkívül elnyúlt, ún. excentrikus pályán keringenek a Nap körül. Ennek tudható be, hogy számos üstökösnek igen hosszú a keringési ideje, és két napközelség között akár több évtized, sőt évszázad is eltelhet. Az üstökösök magja kozmikus jéggel összecementált szilárd kőzetekből áll. Amikor az üstökös pályája megközelíti a Napot, az akkumulálódó hő hatására a magot összecementáló jég elkezd megolvadni. Az így felszabaduló gázokból alakul ki a mag körül a kóma. Amikor az üstökös még jobban megközelíti a Napot, a felerősödő sugárnyomás az üstökös haladásával ellentétes irányba téríti ki a párolgó gázt és a magból felszabaduló kozmikus port. Ebből alakul ki az üstökös leglátványosabb része, a gyakran akár több százezer kilométeres hosszúságot is elérő csóva. Az, hogy mennyire válik fényessé egy-egy üstökös, a mag méretétől illetve a magot összecementáló jég és kozmikus por mennyiségétől továbbá attól függ, hogy keringése során mennyire kerül közel a Naphoz. Az idei késő őszi üstökösök közül a C/2001W3 és az ISON esetében várható, hogy szabad szemmel is észlelhetők lesznek. (csillagaszat)

képek: archív